U17: Kiütéses siker

Szombat délelőtt ismét hazai környezetben lépett pályára U17-es brigádunk⚽️Ellenfélként a jó játékerőt képviselő Maroshegy 🆚futott ki a remekül előkészített centerre és vette fel a küzdelmet ifjainkkal 💪

Rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és igyekeztünk a szemre is tetszetős játék mellett eredményesek is lenni. Kezdetben a befejezések még döcögtek, ám jó szokásához híven Bognár Norbi megtörte a „gólcsendet” és beindította ▶️a gólgyárat 1️⃣0️⃣⚽️🎯

8️⃣perc múlva pedig le is rendeztük a találkozót 3️⃣ gól hintve 4️⃣ perc alatt⚽️ Először Bágyi Geri érkezett pontosan 2️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Kuti Levi nyargalt két laza világcsúcsot a szélen és duplázott 4️⃣0️⃣⚽️🎯

Fordulást követően sem álltunk le, sőt… Kanter Barni révén a második etapot is góllal nyitottuk 5️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Pete Zsombi értékesítette a jogosan megítélt büntetőt 6️⃣0️⃣⚽️🎯

A padról remekül szálltak be a srácok és újabb lendületet vittek a játékba ⚽️ Természetesen gólfelelősünk Nagy Nikó is könyörtelenül értékesítette helyzetét 7️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Kanter Barni rúgta meg mesterhármasát 9️⃣0️⃣⚽️🎯

Hátul remekül zártunk, elől pedig javult a helyzetkihasználásunk, így ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Bravó Srácok 👏👏👏

A mérkőzést követően még egy finom „szendvics-ebéd” várta mindkét csapatot, amiért ismételten köszönet Kulcsár Géza elnökségi tagunknak 🥪🥤🙏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt

„Az első félidő elején még nem ment minden gördülékenyen, de később sikerült javítani a hibákat. Helyzetkihasználásunk javult, játékunkon még van mit csiszolni, de alakul. Egy szimpatikus, játszó csapat ellen tudtunk nagy arányú győzelmet aratni. Gratulálok a srácoknak!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 🙏👏💪

📸Kuti László

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛