Kategória: Egyéb

U15: Fantasztikus győzelem Nagykanizsa ellen

Szombaton kora délután nehéz feladat előtt állt U15-ös csapatunk, ugyanis a dobogóért küzdő, bombaerős Nagykanizsa látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba🆚

Az őszi odavágón egy gól ellenében ötöt kaptunk, így mindenkit fűtött a visszavágás vágya, ráadásul tavasszal nagyot fut alakulatunk a regionális küzdelmekben, hiszen két vereség mellett egy döntetlen és négy győzelem volt a mérlegünk a meccs előtt🆙

Nagy tempóban kezdtük a meccset és nem épp a legjobb vendéglátó módjára kapuhoz szegeztük vendégeinket💪Mindez hamar gólban is megmutatkozott, Smidt Bence talált utat a kanizsai kapuba 1⃣0⃣🎯

Gólunk felébresztette a vendégeket és magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. A nyomás hibát eredményezett védekezésünkben, így a félidő derekán egálba fordult a képzeletbeli eredményjelző 1⃣1⃣

Azonban még a szusszanás előtt Ádám Vince lőtt a hosszúba és újra előnybe kerültünk 2⃣1⃣🎯

A második etapban tudtuk fokozni a tempót és sorra dolgoztuk ki helyzeteinket. Őrült iramot diktálva pazar focit mutattunk a centeren🔥Előbb Nagy Barni 3⃣1⃣🎯, majd ismét Smidt Bence 4⃣1⃣🎯, zárásként pedig a szintén végig agilisen játszó Kozma Sanyi mattolt 5⃣1⃣🎯

Nagyon nagy meccset játszottak tehetségeink és ilyen arányban is megérdemelten győzve folytatták Srácaink a fantasztikus tavaszi hadjáratot ✅

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyot mentetek 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Szerettem volna, ha a Csapat elmúlt hetek jó formája kitart a nagyon erős, dobogóra esélyes Nagykanizsa ellen is. Arra a teljesítményre viszont, amit kaptam a Srácoktól ezen a hétvégén, még én se számítottam. Minden képzeletem felülmúlták!

Nagy akarattal, küzdve a meccs nagy részében, dominálva és ami nagyon fontos, jól, szépen játszva sikerült nyernünk! Ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet!

Rengeteg kimagasló teljesítményt nyújtó játékos volt ma a pályán. Tiszta szívből gratulálok a Csapatnak!”

Nagykanizsa csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

📷Kaló Norbert

U7: Bozsik fesztivállal telt a szombat

Tegnap ismét Bozsik fesztivál villant a naptárban legfiatalabb tehetségink számára⚽️Amellett, hogy szép létszámmal vettünk részt az eseményen, a Srácok újfent kitettek magukért és szebbnél szebb megmozdulásokkal színesítették a hétvégét 💪

👉U7⃣: Klesch Mirkó, Balogh-Neighbour Nikolasz, Tüzes Ádám, Sándor Armand, Stadler Igor, Nagy Bálint, Fürcht Milán, Horváth Bence, Fikó Milán, Bencze-Holové Marcell, Juhász Bende, Nótári Kristóf, Solymosi Dominik és Szabó Merse

🏅Szabó Merse, Fürcht Milán, Solymosi Dominik, Sándor Armand

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek játékot, várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Ismét három pont a zsebben

Tegnap délután Alsónémedi gárdáját fogadtuk a Pest vármegyei bajnokság aktuális fordulójában🆚Múlt héten lestoppoltuk győzelem nélküli szériánkat és hosszú időt követően három ponttal gazdagodtunk. Bíztunk benne, hogy új szériát nyitunk és újfent győzelemmel színezhetjük a hétvégét✅

A tabellán közvetlenül mögöttünk robogó vendégek jobban kezdtek és az első félidőben dominálva több helyzetet alakítottak ki, ám azokat szerencsére kihasználatlanul hagyták❌

Jól jött a szünet és vagy a frissítő víz, vagy a „fejmosó” szavak, de egy egészen más alakulat kocogott ki a centerre🏃Átvettük az irányítást és sorra alakítottuk ki az egyre veszélyesebb helyzeteket.

A csereként beálló gólfelelős, Márfi Dávid rövid felsőbe zúgó fejesével megszereztük a vezetést 1⃣0⃣🎯majd a hosszabítás perceiben újfent a cserék villantak. Ifjú titánunk, Szabó Ádi ugratta ki Márfi Dávidot, majd önzetlen támadónk asszisztját Kordé Andris gurította az üres kapuba 2⃣0⃣🎯

A vendégek egy mintaszerű akció végén még szépítettek, ám a játékvezető hármas sípszava három pontot kattintott a tabellán💪

Minden játékosunknak gratulálunk, bravó Urak👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Volt amikor jó játékkal kikaptunk, most gyengébb játékkal sikerült nyerni. Az első félidőben nem találtuk a saját játékunka, gyengén és kapkodóan játszottunk. A fordulást követően aztán egy kicsit átszerveztük a csapatot és fordult a játék képe! Megtaláltuk saját ritmusunkat és játékunkat! Gratulálok a csapatnak!”

Alsónémedi csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő mérkőzésekhez 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U17: Magabiztos győzelemmel az éremért

Péntek délután Törökbálintot fogadta a bajnoki érmekért zakatoló U17-es alakulatunk🆚 A bajnokság célegyenesébe érve a minél fényesebb medál vágyának realitássá formálása érdekében kötelező győzelmet kellett behúzni a sereghajtó vendégek ellen💪

Az első találatra közel fél órát kellett várni, amikor Ales Tito pazar szögletét Pandur Gabi toldotta meg 1⃣0⃣🎯Öt perc sem telt el, So Chan Noel lőtt káprázatos gólt a tizenhatos sarkáról (aki a gól után meg tudja mondani, melyik a gyengébb lába Noelnek, jelentkezzen a szerkesztőségben) 2⃣0⃣🎯

A félidő vége előtt Kuti Levi szlalomozott a bal szélen, majd önzetlen visszapasszát Pandur Gabi gurította a tátongó kapuba 3⃣0⃣🎯

Fordulás után a vendégek megfogyatkoztak egy fegyelmezetlenséget követően, amellyel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. Pandur Gabi megszerezte ezt követően a mesterhármasához szükséges harmadik találatot 4⃣0⃣🎯

Kuti Levi 5⃣0⃣🎯, majd Szabó-Horváth Martin 6⃣0⃣🎯góljai pedig tovább fényesítették a győzelmet. A mérkőzés csúcspontja Obornyák Ádám okos gólja volt, amelyet követően az egész csapat egy kupacban ünnepelte a gólszerzőt 7⃣0⃣🎯

Győzelmünk egy pillanatra sem forgott veszélyben és magabiztosan begyűjtve a három pontot fényesítjük tovább azt a bizonyos érmet🆙

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:

„A kötelező győzelmek rendszerint nehezek szoktak lenni, ám szerencsére ma nem igazán kellett izgulni. Szeretnénk ebből a szezonból kihozni a legtöbbet, így örömmel tölt el, hogy komolyan vették a fiúk a mérkőzést. Az első félidőben eldöntöttük a meccset és a fordulást követően – főleg a kiállítás után- már csupán a különbség volt a kérdés. A padról beszállók új lendületet tudtak vinni a mérkőzésbe, így azt mondhatom, mindenki hozzátette a magáét a mai magabiztos sikerhez.”

Törökbálint csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb edzőmeccsen brillíroztunk

Csütörtök délután ismét pályára lépett U11-es csapatunk. Ezúttal hazai pályán, ráadásul a gyönyörűen előkészített, kifogástalan állapotban lévő centeren mutathatták meg tehetségeink, mi rejlik Bennük 💪

A BKV Előre csapatát fogadtuk és pazar focit láthattak a kilátogatók⚽️Számtalan remek megmozdulás mellett gyönyörű gólok, cselek és szerelések színesítették a találkozót. Öröm volt nézni Srácainkat, fiesztát varázsoltak a csütörtök délutánba👌

🙋‍♂️Juhász Máté, Bíró Attila, Kósdi Kada, Dobos Dávid, Tímár Noel, Pakai Dominik, Balla Benedek, Gábris Levente, Kispál Hugó, Sefcsik Balázs, Tercs Bende, Pandur Milán, Sárdi Máté, Terdik Merse, Váczi Balázs, Mátyás Noel

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Köszönjük ellenfelünknek a mérkőzést és azt, hogy meglátogattak Bennünket. Hatalmas gratuláció jár a csapat minden egyes tagjának, nagyszerű játékot mutattunk. Öröm volt látni, hogy élvezik a Srácok azt, amit csinálnak és ahogy teszik azt.”

BKV Előre csapatának köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U12: Kapusok viadalán járt a halásztelki hálóőr

Partneregyesületünk, a Budafok idén is megrendezte a nagy népszerűségnek örvendő „Kapusok Viadala” rendezvényt, ahol különböző korosztályokban összesen több, mint 70 hálóőr versengett🧤

Ezúttal klubunk játékosa is feltűnt a játéktéren, ugyanis az U12-es korosztályban Kárpáti Bálint is megmérettette magát💪Bálint fantasztikus védéseket bemutatva és szebbnél szebb gólokat lőve egészen a 4⃣. helyig menetelt a 1⃣2⃣ fős versengésben🥅

Gratulálunk Bálint, büszkék vagyunk Rád👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛