Kategória: Egyéb

U17: Edzőmeccs a nyári szünet előtt

Ugyan véget értek a regionális bajnokság küzdelmei, ám ifjaink nem tétlenkednek, hiszen az edzések mellett még edzőmeccseken „vezetik le” az idei sikeres évet ⚽️

Kedden Dunavarsány U1️⃣9️⃣-es alakulatát láttuk vendégül és fociztunk egy jót. A srácok még mindig zakatolnak, jó volt látni, hogy szép számmal termelik a gólokat💪Bágyi Geri, Kuti Levi és Nagy Nikó mellett Kéri Dávid kétszer is beköszönt, illetve a jövő szezonra próbázók is hintettek egyet-egyet🎯A védelem és Takács Beni hátul pedig jól állta a „sarat” s mindössze két alkalommal kapituláltunk⚽️

Bravó Srácok👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:

„Ezen a mérkőzésen próbáltam minden játékosnak hasonló játékpercet biztosítani valamint egy-két játékost több poszton is kipróbálni. Szemre is tetszetős, kombinatív futballt játszottunk, sokat forgattuk a labdát, a belső középpályások sokat léptek be területbe, jól sikerültek a labdakihozatalok, néha 4-5 passzból tudtunk az ellenfél kapuja elé kerülni és a helyzeteket is nagy számban értékesítettük.

Egy felszabadult, jó kedvű, a futballt élvező csapatot láttam játszani, elégedett vagyok a srácok teljesítményével. Külön öröm, hogy a nemrég csatlakozó játékosok is jól szálltak be, sőt eredményesek is voltak.”

Dunavarsány csapatának köszönjük a remek mérkőzést és jó pihanést kívánunk a nyárra👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

U11: Véget ért a Bozsik szezon

Hétvégén az idei utolsó Bozsik torna került megrendezésre, amelyen ismételten két csapattal képviseltettük magunkat⚽️Gólokból és győzelmekből ezúttal sem volt hiány💪Srácaink rengeteget fejlődtek, amely komoly visszaigazolás a kimagasló szakmai munkát illetően🆙

👉U11″kék”: Az első etapon az esőtől áztatott és ezáltal itt-ott medencét idéző „tócsáktól” hemzsegő pályán 3️⃣ alkalommal is „gólfiesztát” rendeztünk és 1️⃣1️⃣ gólunkra mindössze 2️⃣ válasz érkezett💪

🙋‍♂️ Csala Márk, Dobos Dávid, Dombovári Félix, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Juhász Máté, Kárpáti Bálint, Spáczay Martin, Sponga Márk és Tarpai Poldi

🎯Dombovári Félix 7️⃣, Sponga Márk 3️⃣ és Göndöcz Tamás

🏅 Kárpáti Bálint

🗣A tornát követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Az utolsó Bozsik Tornánk volt az idei szezonban! Elégedett vagyok a mai napon látottakkal, hiszen minden mérkőzésen szemmel látható volt milyen stílusban próbálunk játszani! Emellett mindenkinek a hozzáállása példaértékű volt!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

👉U11″zöld”: Második etapra érkezett „zöld” csapatunk, akik folytatták a remek játékot és 1️⃣0️⃣ gólt termeltek a tornán⚽️

🙋‍♂️Balogh Richárd, Laci Náron, Megyery Dániel, Odri Bence, Papp Ádám, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Terényi Soma, Tímár Noel és Váczi Balázs

🎯Váczi Balázs 5️⃣, Tímár Noel 3️⃣, Odri Bence és Papp Ádám

🏅 Terényi Soma

🗣A tornát követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Kemény napon vagyunk túl, ahol felvéve a kesztyűt az ellenféllel szemben – még akkor is, ha szó szerint a földbe döngöltek minket – játszottunk és nem a szándékos szabálytalanságra épült a játékunk, szép játékkal megérdemelten nyertünk.

Voltak hibák a nagy iram miatt, de majd ezekkel is foglalkozunk.

Köszönöm minden játékosnak, aki a mai napon a ringbe szállt. Hősök vagytok a szememben.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, jövőre ismét találkozunk 🤝👏

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏👏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

U15: Második helyen fejeztük be a felsőházi rájátszást

Szombaton Budakeszire látogattunk a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában, ahol vendéglátónk bajnoki címmel a zsebben fogadta ifjainkat⚽

A remek játékerőt képviselő hazaiak már az első félidőben eldöntötték a meccset, így hibátlanul hozták le a szezont👏Srácainknak azonban jár a taps, ugyanis a második helyen csilingelt a végelszámolás🥈

Bravó Fiúk👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Habos Gábor vezetőedző értékelt:

„Gratulálok a csapatnak a mai mérkőzésen mutatott hozzáállásért, hiszen kevesen voltunk. Annak ellenére, hogy kikaptunk a bajnokságot veretlen megnyerő Budakeszitől, remek teljesítmények voltak. Kenesei Ákosnak több nagy védése volt és nem mellékesen két 11-est is hárított. Nikó, mint egy személyes „csatársor” nagyot ment, de Béky Márk és Smidt Bence is rengeteget futott, küzdött. Mindenki félretette a fájdalmait és becsületesen tette a dolgát.

Gratulálunk Budakeszinek a megérdemelt bajnoki címhez! Mi pedig nagyon örülünk a megérdemelt második helynek és Nagy Nikó gólkirályi címének. Nagyon büszke vagyok Rátok és Ti is legyetek azok Magatokra. Bravó srácok!”

Budakeszi csapatának gratulálunk a győzelemhez és a megérdemelt bajnoki címhez 👏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U9, U11: A Puskás Akadémiát láttuk ismét vendégül

Múlt hét csütörtökön újra „edzőmeccs fieszta” lengte be a halásztelki Sportcentrumot⚽️Három kis korosztályunk újfent neves ellenféllel mérettette meg magát, ugyanis immár hagyományosnak mondható módon – a tavalyi évhez hasonlóan – a Puskás Akadémia tehetségei tették tiszteletüket Nálunk🤝

Remek foci, szuper hangulat és csupa öröm a pályán 👏👏👏

👉U7️⃣: Fodor Bercel, Fodor Botond, Józsa Hunor, Kiss Barnabás, Máthé Attila, Mikó-Hárosi Tamás, Molnár Milán, Pákolicz Donát, Stadler Igor és Szövérfi Benedikt⚽️

🗣Szűcs Lajos vezetőedző értékelése:

„A mérkőzés elején már látszott, hogy egy jól felkészített, ügyes csapattal van dolgunk. Természetesen nagy lelkesedéssel csaptunk bele Mi is a mérkőzésbe. Komoly, de sportszerű mérkőzést és megannyi remek párharcot láthattunk a csapatoktól. Ennek eredményeként mindkét oldalon nagyon sokszor zörrent a háló. A csapatunk kitartásból és küzdeni akarásból jelesre vizsgázott.”

👉U9️⃣: Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Dan Marcel, Papp Gergő, Polgár Bence, Sárdi Máté, Szövérfi Zsombor és Szücs Olivér⚽️

🗣Gáspár Andrea vezetőedző értékelése:

„Az első játékrészben volt aki egyből felvette a ritmust, volt aki még nem igazán találta a helyét. A második és harmadik játékrészben minden játékos kiegyensúlyozottan, fegyelmezetten játszott.

A negyedik 18 percre már megjelent a fáradtság, de ez nem is csoda. Elejétől a végéig nagy nyomás ellen kellett támadástépíteni, és mi is arra törekedtünk, hogy nyomás alatt tartsuk az ellenfelet. A párharcokat nagy százalékban nyertük mi meg, és nagyon sok helyzetet tudtunk kialakítani.

Minden játékosnak gratulálok!”

👉U1️⃣1️⃣: Csala Márk, Dobos Dávid, Dombovári Félix, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Hegedüs-Nagy Csaba, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Spáczay Martin, Sponga Márk, Tarpai Poldi és Varga Dominik⚽️

🗣Deák Zsolt vezetőedző értékelése:

„Nagyon jó iramú mérkőzésen vagyunk túl, ahol minden játékos kivétel nélkül kiemelkedő teljesítményt nyújtott!

Letámadásaink kifejezetten jól működtek, rengeteg labdát szereztünk már a támadó harmadban! Emellett a támadó játékunk is nagyon rendben volt, rengeteg szép támadást vezettünk a mérkőzés során!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A Puskás Akadémiának köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és köszönet a pazar meccsekért. Jövőre folytatjuk 🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Ráckevén fejeztük be a szezont

Szombat délután az utolsó fordulójához érkezett a Pest vármegyei labdarúgó bajnokság másodosztályának déli csoportja. Az utolsó tánc Ráckevére vitt Bennünket 🆚🚌

A bajnoki bronzérmes otthonában nem igazán találtuk a ritmust és kaput eltaláló lövés nélkül hoztuk le az első játékrészt, ellenben a hazaiak két alkalommal is mattolták kapunkat 2️⃣0️⃣

Fordulást követően Kulcsár Zoli szépített 2️⃣1️⃣🎯, azonban két percig sem örülhettünk, jött a „viszontválasz” 3️⃣1️⃣. Az utolsó percekben még egyszer zizzent a hálónk, így pont nélkül zártuk az utolsó fordulót.

Egész éves teljesítményünk a tabella 1️⃣0️⃣. helyére volt elegendő.

Részletes év értékelő hamarosan.

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Tompán és akarat nélkül játszottunk a mai mérkőzés első félidejében. Szünetben próbáltam a társaságot nagyobb fokozatba kapcsolni, talán egy kicsit sikerült! Mai teljesítményünk ezúttal ennyire volt elég, azonban ennél sokkal többet tudunk!

Egy-két dologgal kapcsolatban meg inkább csendben maradok…

Jó pihenést kívánok mindenkinek!”

Ráckeve csapatának gratulálunk mind a mérkőzéshez, mind pedig a bronzéremhez🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Véget ért a bajnokság

Szerda délután a bajnoki szezon utolsó fordulójában lépett pályára hazai környezetben legidősebb utánpótlás korosztályunk ⚽️Érd ifjai érkeztek Hozzánk, akik már ezüstéremmel a nyakukban bizonyíthattak💪

Az első félidőben Üveges Peti révén szereztük meg a vezetést 1️⃣0️⃣⚽️🎯 ám fordulást követően az ellen mesterhármasa fordított az álláson 1️⃣3️⃣ A mérkőzés gól tendenciát keretbe foglalva Sztaskó Zola villant, amivel ugyan közelenbb léptünk ellenfelünkhöz, de egyenlíteni már nem maradt idő 2️⃣3️⃣⚽️🎯

Fel a fejjel Srácok, nem sokon múlt💪A szezon bajnoki része ezzel véget ért, ám a pihenés még csak később startol 🏖🔜

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Utolsó mérkőzésen szerettünk volna szépen és eredményesen búcsúzni az évadtól.

Sajnos ez eredményben nem mutatkozott meg, viszont a játék a mérkőzés nagy részében nagyon rendben volt, a nagyon erős érdi csapat ellen.

Az első félidőben azt kaptuk amire számítottunk és beszéltük, nagyon helyzet nem is alakult ki egyik kapu előtt sem.

Gyakorlatilag a semmiből sikerült egy nagyon szemfüles góllal vezetnünk a félidőben.

Amilyen váratlan volt a mi gólunk, ugyan annyira volt elkerülhető és váratlan az ellenfél vezetése! Pár percen belül kaptunk 2 gólt. Ez megfogta a csapatot és idő kellett ahhoz,hogy magunkhoz térjünk.

Utána viszont az utolsó 20 percben amit a Srácok műveltek az minden dicséretet megérdemel! Gyakorlatilag a saját harmadukból nem jöttek ki az érdiek.

Sok helyzet, de ezek kimaradtak és ahogy lenni szokott egy kurta-furta tizenegyessel eldöntötték a meccset.

Sajnálom, több volt ebben és egy kis szerencsével meg is valósulhatott volna.

Köszönöm, köszönjük a mérkőzésre kilátógató, szép számú nézőknek, hogy ott voltak és biztattak minket!”

Az érdieknek gratulálunk és jó pihenést kívánunk a nyárra 🤝👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛