Kategória: Egyéb

A hétvége margójára: Kulcsár Géza elnökségi tagunk írása a szombatról

Utánpótlás torna és felnőtt meccs Halásztelken, avagy, hogy lesz a virsliből rántott hús.

A virsli

A kislány bizonytalan léptekkel ment a tálalóasztal felé, amint odaért megállt és felnézett.

Az asztal mögött két hatalmas ember volt, az egyik úgy nézett ki, mint egy félkarú imádkozó sáska

amelynek az egyik kezében fémprotézist építettek és aminek a segítségével fogta meg a virsliket. A másik alak, mint egy jóllakott kopasz homár- magasodott fölé.

A kislány egy darabig állt ott, majd az imádkozó sáska rá pillantott. Virslit szeretnél? – kérdezte.

A kislány lassan bólintott – jegyed van – harapta el a szót a sáska és rá nézett a homárra…

Ez jó lesz? – csattintott kérdően egyet a csipesszel a sáska, miközben egy virslit emelt a magasba. A kislány lassan bólintott – és ez? – villanyozódott fel a sáska – nem ez nem neked való – itt egy sokkal szebb – ez lesz a tied – mondta vidáman – Most menj tovább – többit nála kapod – mutatott a homárra a sáska- közben gyorsan csattogtatni kezdte csipeszét – Ketchup vagy mustár? – kérdezte a homár – a kislány bólintott – most melyik? – kérdezte a homár – ketchup? – kérdezte lassan a homár – a kislány bólintott – kenyeret és szalvétát ott találsz – mutatott balra a homár – várj – teszek a tálcádra – mondta és átadta a kislánynak.

A kislány állt egy darabig ott, nézte az imádkozó sáskát és a homárt -majd megfordult és elment.

Az imádkozó sáska és a homár egymásra tekintett egy pillanatra – majd a kislány után néztek, aki lassanként eltűnt a tömegben.

Mert főzni jó… és csakis azért, mert van egy különleges fűszer, amiből egy csipetnyi is elég…

A rántotthús

A focista lehajtott fejjel ment be az öltözőbe – már megint nem nyertünk -gondolta- az iksz is jó – de kilenc ember ellen – szégyen – ült le a padra és hajtotta újra le a fejét – kicsit később a szeme sarkából körül nézett az öltözőben – a többiek nagyrésze is lehajtott fejjel ült – a csend járta körbe az öltözőt egy pillanatra – aztán bejött az edző és utánuk a vezetőség – na még ti hiányoztatok – gondolta – Gyertek és a pályán mutassátok meg – ne itt osszátok az észt – duzzogott magában.

De aztán elkezdte hegyezni a fülét, és ahogyan mondatok jöttek és értelmet nyertek a tudatában

teljesen megnyugodott és felemelte a fejét. Újra körül nézett, csapattársai közül sokan mosolyogtak

és engedtek el „suta” poénokat. Csapat vagyunk – igen – mióta is – hú – már évek óta – cikáztak a gondolatok a fejében – A vezetőségtől sok minden elhangzott az évek során- dicséretek, ígéretek,

bírálatok… de most valami más is elhangzott – szokatlanul, furcsán- de szívet melegítően

SZERETÜNK titeket – zúgott a fejében a mondat

A focista lehajtott fejjel ült az öltözőben – és mosolygott – aztán újra kinyílt az ajtó és bejött a friss rántott hús illata – itthon vagyok – gondolta.

A focista felállt, körül nézett és elindult a többiek után és lassanként eltűnt a tömegben.

Mert főzni jó… mindamellett van egy különleges fűszer…de ne kérdezzetek – egy szakácsnak is megvannak a saját titkai.

Hajrá Telek! Mert itt főzni jó!”

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Négy gólos sikerrel folytattuk a felsőházi rájátszást

Gőzerővel zakatol a felsőházi rájátszás az U15-ös bajnokságban⏭Ezúttal a 2 meccs után 4 ponttal álló Pomázi Focisuli látogatott a Sportcentrumba⚽️

Az első edzőpályán remekül kezdtünk és néhány helyzetünk, valamint a labdabirtoklás jelezte, ezúttal is a 3️⃣ pontért szálltunk harcba 🔥Fél óra kellett gólfelelősünknek, hogy beköszönjön, így Nagy Niko góljával meg is szereztük a vezetést 1️⃣0️⃣🎯👏Három perc sem telt el, a jogosan megítélt büntetőt Béky Márk váltotta gólra és nyugodtan mehettünk pihenőre 2️⃣0️⃣🎯

Fordulást követően ismét rövid etapba csomagoltuk a gólokat⚽️ Előbb Gallyas Rikardó talált be 3️⃣0️⃣🎯majd Nagy Niko második találatával zárta le a meccset 4️⃣0️⃣🎯

Bravó urak 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Gábor Habos vezetőedző értékelt:

„Gratulálok a csapatnak a mai győzelemhez. Nem játszottunk olyan jól, mint múlt héten a Páty ellen, de így is magabiztosan szereztük meg a három pontot, aminek nagyon örülök.

Szerencsére ma is voltak jó teljesítmények. Niko, Éliás Dani, Kenesei Ákos, Smidt Bence és Béky Márk is remekül mozgott, de a többiek is hozzátették a magukét. A játékunk nem volt olyan gördülékeny, mint amilyennek kellene lenni és sok rossz passzunk is volt, valamint több esetben rossz döntést hoztunk.

Ugyanakkor nem lehet panaszom, hiszen a két meccs alatt szerzett hat pont csodálatos. Megyünk tovább!”

Pomáz csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra 👏🙏💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Erődemonstráció a Maximo ellen

Csütörtök este újabb fordulójához érkezett az Old Boys bajnokság, amelyen ezúttal a BKV stadionban volt jelenésünk⚽️

Az előző fellépésen esett botlást kisimítva igazi erődremonstációt tartottunk, jelezve, nem mondtunk le a bajnoki címről🔥💪

Bravó Urak! 👏👏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11″kék”: Az MTK Budapest vendégeskedett Halásztelken

Tegnap délután akadémiai vendégeink voltak, ugyanis az MTK Budapest U10-es korosztálya érkezett Hozzánk egy közös edzésre, illetve azt követően egy kis focira ⚽

A nemzetközi élmezőnybe tartozó vendégeinkkel egy jó hangulatú, pörgős közös edzésen vehettek részt srácaink, akik testközelből tapasztalhatták meg, a korosztály legjobb hazai alakulatának képességeit 💪A közös edzést követő meccsezést egy büntetőpárbajjal zártuk le, így teljessé téve a délutánt ⚽

Srácainkra nagyon büszkék vagyunk, mert mindent kiadva magukból bizonyították, rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban🔥

Partneregyesületünknek köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és egy ilyen remek lehetőséget adtak tehetségeinknek🙏

🗣A közös edzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„A mai napon volt szerencsénk testközelből megismerni, hogy milyen edzésmódszerekkel dolgoznak egy kiemelt akadémián, hiszen partnercsapatunk az MTK Budapest U10-es korosztálya látogatott el hozzánk egy edzés erejéig!

Egy nagyon pörgős foglalkozáson vagyunk túl, ahol végig a játék volt a főszerepben! Az egyik legfőbb tanulsága a mai napnak mindenképpen az, hogy magas játéktempó mellett kell folyamatos jó döntéseket hozni, a lehető legjobb technikai kivitelezés mellett.

Attól függetlenül, hogy egy-két játékos megilletődötten mozgott, büszke vagyok a srácokra, mert az egész edzésen nagyon fegyelmezetten és koncentráltan dolgoztak!

Köszönjük szépen az MTK edzőinek ezt a mai napot, hiszen egy nagyon jól felépített edzésen vehettek részt a gyerekek!”

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk, Old Boys, Veterán: Tavaszi kitekintő

Gőzerővel dübörögnek különböző csapataink versenysorozatai 💪Így vannak ezzel idősebb korosztályaink is, akik tavasszal szintén belecsaptak a küzdelmekbe. Lássuk, mi történt eddig tavasszal👀

👉Öregfiúk: Az első osztályban vitézkedő gárdánk télen a táblázat tökéletes középpontjában vert pihenőt a fordulásnál. A 1️⃣2️⃣ csapatos bajnokság 6️⃣. helyén telelve friss erővel vágtunk bele a tavaszba.

A start nem volt igazán fényes, ugyanis az 🆚MTK ellen még téli álmunkat húztuk 2️⃣1️⃣1️⃣❌, majd mindezt sikerült feledtetni egy szomszédvárak csatájában behúzott győzelemmel: 🆚Szigetszentmiklós 4️⃣1️⃣✅

Első hazai meccsünkön gólgazdag döntetlent pattintottunk 4️⃣(!) gólos előnyről 🆚Ikarus 4️⃣4️⃣⚖️, míg tegnap szintén hazai pályán nyertünk rangadót 🆚Monor ellen 2️⃣1️⃣✅

Mindezen eredmények mentén egy lépcsővel feljebb kúsztunk a tabellán 🆙👏

👉Old Boys: Veretlenül mentünk télen pihenőre, mindössze két döntetlent engedélyezve ellenfeleinknek, így a magasból tekintettünk a mezőnyre az újév során👀

Eddig két fordulót tudtunk le. Százhalombattán🆚 hintettünk néhány gólt 7️⃣0️⃣✅, ám a hazai pályán rendezett csúcsrangadó nem sikerült 🆚Gödöllő 0️⃣2️⃣❌, így rosszabb gólkülönbséggel jelengel ezüstérmes pozícióban robogunk⚽️

👉Veterán: Legidősebb korosztályunk a 4️⃣. helyen telelt, majd tavasszal kivirágzott teljesítményünk, hiszen először az előttünk álló 🆚City Taxit 2️⃣1️⃣✅, majd a listavezető 🆚Vecsést 7️⃣2️⃣✅ győztük le.

Remek tavaszi rajtnak köszönhetően így veteránjaink a lista élén 🆙

👉Bravó Urak, csak így tovább 👏👏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Győzelem hazai pályán

A rájátszásban négy idegenbeli találkozót követően végre először hazai pályán léphettünk pályára, ráadásul a remekül előkészített centeren 🏟Eddig győzelem nélkül állva a bajnokságban ugrottunk neki a vendég vecsési alakulatnak🆚akiket az alapszakaszban egyszer már sikerült két vállra fektetnünk.

Jól kezdtünk és irányítottuk a mérkőzést, helyzeteink pedig jelezték, ezúttal azok a bizonyos nüanszok Felénk kell, hogy billenjenek. Aztán érkezett Rádi Brúnó és sarokba dobva a nüanszokat akkora gólt ragasztott 2️⃣5️⃣-ről a bal felsőbe, hogy az állakat még most is fel kell tolni1️⃣0️⃣⚽️🎯

Előnnyel mehettünk pihenőre és jó védekezésünknek köszönhetően 3️⃣ ponttal zárhattuk le a meccset. Karok a magasba lendülhettek, a mélyen rejlő feszültség pedig felszakadhatott végre. Bravó Urak, nagyot mentetek👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Úgy készültünk erre a hétvégére, hogy mindenféleképpen meg szeretnénk szerezni az első győzelmünket a tavasz során. Ha nehezen is, de sikerült!

Az előre fele játékunk egy „kicsit döcögött”, de a védekezésünk – több kitünő egyéni teljesítménnyel – nagyon rendben volt! Gratulálok a Csapatomnak, nagyon megérdemelték már ezt a győzelmet! A mérkőzés után mondtam is Nekik, hogy ebben a Csapatban MINDEN egyes tag ugyan annyit ér, mint a másik! Kizárólag akkor tudunk mérkőzéseket nyerni, ha úgy harcolnak egymásért,mint a mai nap tették!

Megyünk tovább! Szeretnék Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kíváni!”

Vecsés csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra👏🙏💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛