Kategória: U11 Zöld

U11 „zöld”: Edzőmeccsen fogadtuk Taksony legjobbjait

Szerdán ismét 60 perces éles futballnak adott otthont a fedett „kis műfüves”, ahova a taksonyi srácok érkeztek egy visszavágóra 🆚

Az összesen 14 találatot 🎯hozó mérkőzésen újfent remek hangulat és iram volt a jellemző.

🙋‍♂️Pályára lépett: Albert Dominik, Balogh Richárd, Demus-Kiszeli Koppány, Kis Dominik, Laci Náron, Megyery Dániel, Nagy Norbert, Odri Bence, Pap Ákos, Papp Ádám, Székely Krisztián, Timár Noel, Váczi Balázs és Vereczkei Zétény

🎯Gól: Papp Ádám 2️⃣, Albert Dominik és Odri Bence

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Taksony két sora érkezett beugróként szerda este egy edzőmeccsre Hozzánk. Mi is így raktuk össze a csapatot, közösen együtt a gyerekekkel. A próba remekül sikerült, még annak ellenére is, hogy a csapat most kikapott. Sokan betegséget követően játszottak, kiesve a rutinból nem mindig ment úgy, ahogyan azt fejben eldöntötték.

Remek, harcos meccset láthattunk, ahol már nem ütközött ki akkora különbség, mint az őszi szezon első velük vívott meccsén. Sok támadást és szépen felépített játékot láttam, de a befejezésen még sokat kell dolgoznunk.

Elégedett vagyon a játékkal, csak így tovább és az edzéseken jobban tegyük oda magunkat, mert meccsen minden jobban fog sikerülni.”

Ellenfelünknek gratulálunk és várjuk az újabb találkozót 👏🙏💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11″zöld”: Edzőmeccs az Astra ellen

Lassan kijelenthető azon „hagyomány”, miszerint ha szerda, akkor edzőmeccs U11-es „zöld” csapatunk számára ⚽️ A fedett műfüves pályára előszeretettel fogadják el meghívásunkat, így tett ezúttal az Astra csapata is 💪

A lányok ellen egy kifejezetten éles, nagy iramú és jó meccset játszottunk, ráadásul a végig szoros találkozón 8️⃣ találatnak is tapsolhattak a kilátogatók 🎯👏

🙋‍♂️Pályára lépett: Székely Krisztián, Papp Ádám, Szabó Ármin, Váczi Balázs, Odri Bence, Nagy Norbert, Balogh Richárd és Laci Náron

🎯Gól: Odri Bence 2️⃣, Szabó Ármin 2️⃣, Laci Náron

🗣Mérkőzést követően Sándor István Laci vezetőedző értékelt:

„Ezúttal az Astra csapata látogatott meg minket, meglepetésszerűen vegyes korosztállyal, ami azt jelenti, hogy a mi fiainknál volt magasabb és fizikumban erősebb játékos a túloldalon. Ennek köszönhetően nagyon megijedve játszottunk, néhányan betegségéből kigyógyulva nehezen találták meg a jó megoldásokat.

Sok hibával játszottunk, de szerencsére jó helyezkedéssel és támadó szellemű játékkal sikerült eredményesnek lennünk. Sok párharc jellemezte a találkozót, ahol sok remek cselt láthattunk, de azért becsúszott néha rossz döntés is. Ezeket kell kijavítanunk.

Edzésen tovább folytatjuk a munkát. Gratulálok a csapatnak.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11 „zöld”: Vasárnapi vizit Csepelen

Vasárnap délután a Csepel TC vendégeként focizhatott egy nagyot U11-es „zöld” csapatunk⚽ A téli időszakban inkább a kisebb pályaméret került előtérbe, úgyhogy felüdülés volt ismét nagyobb pályán játszani 💪

Az eső ellenére végig nagy iram és remek megmozdulások jellemzték a meccset, amelyen ráadásul 9️⃣ találatnak is tapsolhattak a szurkolók ⚽🎯👏

🙋‍♂️Pályára lépett: Balogh Richárd, Laci Náron, Megyery Dániel, Nagy Norbert, Odri Bence, Papp Ádám, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Terényi Soma és Vereckei Zétény

🎯Terényi Soma 2️⃣, Nagy Norbert, Odri Bence, Papp Ádám és Szabó Ármin

🗣Mérkőzést követően Sándor István Laci vezetőedző értékelt:

„Csepel ellen kezdtük a nagypályás felkészülési edzőmeccseinket, kicsit esős időjárással „fűszerezve”. Nagy iramú meccset láthattunk, amelynek eredményeként a mérkőzés végére el is fáradtunk. Sok párharc, sok helyzet és sok gól jellemezte a mérkőzést.

Új játékosaink is kipróbálhatták magukat a nagyobb pályán és ügyesen helytálltak. Még vannak ugyan egyéni hibák, amin dolgozni kell, de látható volt az, hogy mit is szeretnénk játszani. A befejezésekre nagyobb hangsúlyt kell még helyeznünk.”

Ellenfelünknek köszönjük a meghívást és a remek mérkőzést, amely jól szolgálta a gyerekek fejlődését 👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11 zöld: Hibátlanul az utolsó terem Bozsikon

Vasárnap délelőtt az idei utolsó téli Bozsik tornára került sor U11-es zöld csapatunk számára⚽Három mérkőzésen is parkettre léptek sráciank, akik hibátlanul hozták le a délelőttöt 🔥

🙋‍♂️Pályára lépett: Balogh Richárd, Odri Bence, Pap Ákos, Papp Ádám, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Terényi Soma, Timár Noel és Váczi Balázs

🎯Góllövők: Váczi Balázs 3️⃣, Balogh Richárd, Odri Bence, Papp Ádám, Szabó Ármin

🏅Különdíjban részesült Papp Ádám és Timár Noel

🗣Tornát követően Sándor István Laci vezetőedző értékelt:

„A fiúk nagyon bátran léptek pályára, ez védekezésben és támadásban is egyaránt észre vehető volt. Mindhárom mérkőzésen domináltunk. Jól működötött a labdatartás és a labdaszerzés is.

Az edzéseken gyakorolt és átbeszélt gyakorlatok nagy számban visszaköszöntek. Látványos és eredményes meccseket játszottunk. Külön dicséretben részesül a nagyszájú kapusunk, akinek ugyan nem kellett sokat védenie, de amikor helyzet volt, megmutatta, hogy lehet rá számítani lehet rá. A mérkőzésen megsérülő Noelnek jobbulást és gyors felépülést kívánunk.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏🙏💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11 zöld: Újabb edzőmeccs Szigetszentmiklós ellen

Ha szerda, akkor fedett pályás edzőmeccs U11-es korosztályunk „zöld” csapata számára⚽️ Az egy héttel korábbi derby folytatásaként ismételten Szigetszentmiklós érkezett vendégségbe, ám ezúttal újabb csapattal futottak ki a műfűre 🏃‍♂️

Egy végig szoros, kiélezett mérkőzésnek lehettek tanúi a buborékban kíváncsiskodó szülők 👀Szép megmozdulásokból nem volt hiány, gólokból pedig mindkét gárda azonos számmal termelt 🎯

🙋‍♂️Pályára lépett: Balogh Richárd, Kis Dominik, Laci Náron, Megyery Dániel, Nagy Norbert, Odri Bence, Pap Ákos, Papp Ádám, Szabó Ármin, Székely Krisztián, Timár Noel, Váczi Balázs és Vereckei Zétény

🎯Gól: Pap Ákos 2️⃣, Papp Ádám, Szabó Ármin, Timár Noel és Váczi Balázs

🗣Mérkőzést követően Sándor István Laci vezetőedző értékelt:

„A fiúk nagy kedvvel kezdték a mérkőzést, de még mindig nagyon izgultak. A meccset illetően úgy érzem domináltunk és szép passzokat, felépített támadásokat sikerült a pályára vinni.

Egyre bátrabban megyünk bele a párharcokba, amelyeket most már elég nagy számban meg is nyertünk. A letámadások sikeresek voltak, sikerült az ellenfelet meglepni.

Nagy iramú mérkőzés volt és a gyerekek nagyon élvezték. A mérkőzés alatt az edzéseken gyakorolt elemek is visszaköszöntek ami külön öröm volt számomra.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11 „zöld”: Hétközi edzőmeccs

A hétvégi havazás keresztülhúzta az év első edzőmérkőzésének lejátszását, azonban szerdán végre beindult az edzőmeccsek sorozata U11-es zöld csapatunknál is ⚽️

Szigetszentmiklós legjobbjai látogattak „zöld ” csapatunkhoz, akikkel közel egy órát játszhattunk a fedett műfüvön 💪Keretünk minden megjelenő tagja pályára léphetett és megmutathatta tudását ⚽️

🙋‍♂️Pályára lépő játékosaink: Székely Krisztián, Papp Ádám, Laci Náron, Váczi Balázs, Timár Noel, Balogh Richárd, Kis Dominik, Odri Bence, Pap Ákos, Sturcz Kevin, Vereckei Zétény, Nagy Norbert, Demus-Kiszeli Koppány, Megyeri Dániel

⚽️Odri Bence

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon erős csapat ellen léptünk pályára, amelyen sok hibával játszottunk és ellenfelünk fölénk kerekedett. Pozitívum, hogy a nagy különbség ellenére sem adták fel a srácok és mentek becsülettel.

Kíváncsi voltam arra is, hogy az edzéseken gyakoroltakat önmaguktól alkalmazzák-e a fiúk és mennyire segítik egymást a pályán. Néha már viszontláttam a megbeszélteket, de sokkal nagyobb koncentráció szükséges a mérkőzés alatt.

Fontos volt ez a mérkőzés abból a szempontból is, hogy testközelből érezzük egy első számú csapat kvalitásait és lássuk, miben kell még fejlődnünk.”

Ellenfelünknek gratulálunk és várjuk a visszavágót 💪👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛