Kategória: U11

U10, U11: Országos Bozsik tornán fociztunk

Újfent hatalmas megtiszteltetés érte klubunkat, ugyanis a körzeti Bozsik helyett ezúttal országos Bozsik tornára kaptunk meghívást, „D” szintű klubként🤝

Szombaton így Tatabánya felé vettük az irányt és mind az U10-es, mind pedig az U11-es korosztályunk négy, egyenként 25 perces meccset játszhatott igen erős, klubunknál magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben⚽

A gyerekek fejlődését kiválóan szolgálta, hogy olyan tehetség- és körzetközpontok ellen meccselhettünk, mint Komárom, Tatabánya és Budafok⚔ Emellett pedig további igencsak hasznos tapasztalatokat szerezhettek ifjaink a Komarno elleni nemzetközi találkozóból is🔥

Testközelből láthatták ifjaink, hogy a magas tempójú mérkőzések milyen elvárásokat támasztanak egy-egy játékhelyzet megoldása kapcsán💪

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏

🙋‍♂️U10: Bencze-Holové Benett, Kisgyörgy Gábor, Bagó Patrik, Bíró Patrik, Bozai Balázs Budai Máté, Császári Alex, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Nagy Máté, Neznik Noel, Pakai Bence, Pakai Péter, Tímár Balázs

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Amennyiben az eredményeket nézzük, akkor ez nem a mi napunk volt, viszont az ilyen mérkőzések mutatják meg, hogy miben és hol kell fejlődnünk. Folytatjuk tovább az edzéseket és fejlődünk tovább.”

🙋‍♂️U11: Krajczár Tóbiás, Benedek Zétény, Csonka Márk, Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Galyas Zaki, Hollósi Zsombor, Irányi Mark, Pandur Milán, Polgár Bence, Radnics Péter, Tercs Bende

🗣A tornát követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Színvonalas, jól megszervezett országos Bozsik tornán játszottunk négy igen nehéz mérkőzést Tatabányán. A tornán találkozhatunk tehetség- és körzetközpontokkal sőt, egy szlovák csapattal is. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk és időnkét megmutattuk a szebbik arcunkat.

Összeségében nem vallottunk szégyent, egy megnyert mérkőzést sajnos döntetlenre hoztuk, a másik hárman vereséget szenvedtünk. Örülnék ha minden Bozsik torna ilyen lenne.

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11: Újabb sikeres edzőmérkőzés

Az edzések, Bozsik események és egyéb utánpótlás tornák ritmusában mindig akad lehetőség edzőmeccsre is U11-es ifjainknak. Szombaton délután sem volt ez másként, ugyanis tehetségeink Csepelre látogattak, ahol a CSUSE ellen fociztak egyet🆚⚽

Az összesen 14 találatot hozó mérkőzésen remek tempóban játszottunk és sikeres, valamint eredményes támadásvezetésekből sem volt szerencsére hiány🎯

A találkozó remekül szolgálta felkészülésünket a hétvégi megmérettetésre, ugyanis ifjaink országos Bozsik tornára kaptak meghívást Tatabányára, ahol kiváló ellenfelekkel meccselhetnek szombaton🔜

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Benedek Zétény, Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Galyas Zaki, Hollósi Zsombor, Szűcs Olivér, Tercs Bende

🎯Dan Marcel 3⃣, Hollósi Zsombor 2⃣, Szűcs Olivér 2⃣, Tercs Bende 2⃣, Benedek Zétény, Galyas Zaki

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Egyre jobban értik és alkalmazzák azt a játékot a srácok, amit gyakorolunk az edzéseken. Öröm volt látni, hogy igazi csapatjátékot mutattak a fiúk.

Pár kiegyenlített perc után átvettük a kezdeményezést, ami gólokban is mutatkozott. Ezt a tempót tudtuk tartani és több gólos előnyben mentünk szünetre. A második félidőben egy kicsit alább hagyott a lendületünk, az ellenfél kezdett egyre jobban játszani és kaptunk két gólt. A csapat újra megrázta magát, jöttek a szép megoldások és a gólok, egyértelművé téve a győzelmet.

Minden játékosommal meg voltam elégedve, gratulálok nekik.”

A CSUSE csapatának köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb rangos elismerésben részesültünk

Bár minden nap tesszük a dolgunkat, hiszünk a közös munkában és a gyerekek jövőjében, mégis különösen jó érzés, amikor mindezt mások is észreveszik, sőt, elismerik. Egy-egy visszajelzés Számunkra olyan, mint egy bátorító taps vagy egy vállveregetés: megerősít abban, hogy jó úton járunk és a hit, valamint a munka, amit a klubba és a közösségbe fektetünk, valóban érték a mai világban✨⚽

Hétfőn este abban a megtiszteltetésben részesült klubunk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Társadalmi Elnöksége által adományozott Elnöki Elismerést vehettük át az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatósága által szervezett díjátadó ünnepségen 🏅

Klubunk részéről Tarpai Zoltán, elnökségi tagunk vette át a „labdarúgó klub kiemelkedő, jó példával elöljáró működtetése és fejlesztése okán” odaítélt rangos elismerést Szlahó Csaba társadalmi elnöktől, Rózsavölgyi Sándor társadalmi alelnöktől és Benkő Tamás területi igazgatótól🤝

Számunkra ez a díj nem pusztán egy elismerés, hanem kézzel fogható visszaigazolása a tudatos, tervszerű munkának, amelyet immár negyedik éve építünk💪🔥

Mindez bizonyíték is arra, hogy együtt, közösen nagy dolgokra vagyunk képesek, hiszen ez a díj mindannyiunké: játékos, szakmai stáb, szülő, rokon, szurkoló, önkormányzat, főszponzor, szakmai partnerek, támogatók által alkotott közösségé, a városé💙💛

🙏 Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzátesz a közös munkához. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt építhetjük a jövőt és hisszük, a legszebb pillanatok még előttünk állnak🆙

🙏Köszönet az MLSZ Pest Vármegyei Társadalmi Elnökségének az elismerésért.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Szombaton folytatódott a Bozsik tornák sorozata

Még szinte csak most kezdődött a szezon, de szombaton már a második Bozsik tornára voltunk hivatalosak. Nem csak az idő rohan, de az U10-es és U11-es srácaink is nagy tempót diktáltak a tornán és szebbnél szebb játékot mutatva ismét pazarul fociztak⚽️

Ezúttal is három csapattal képviseltettük magunkat az eseményen💪

👉U10-U11: Újfent két etapban pörgettük a meccseket. Először az U10-U11-es „vegyes” csapatunk nyitotta a meccsek sorát, akik csere nélkül tudták le a délelőttöt, így mindenki kellő mennyiségű játékperccel gazdagodhatott⚽️

🙋‍♂️Farkas Dominik, Jung Dániel, Kartal Özgur, Kottra Áron, Mohr Balázs, Nagy Zsombor és Werla Nimród

🏅Werla Nimród

🗣A tornát követően Valenta Norbert vezetőedzőt értékelt:

„Gratulálok a srácoknak, hiszen sok pozitív megoldást láttam a játékosoktól.

Még sok munka vár ránk, de jó úton járunk.”

👉U10: Legfiatalabb brigádunk a második etapban került sorra és ugyan ezúttal a legutóbbi hibátlan mérleget nem sikerült megismételni, újfent nagyon ügyesek voltak az idősebbek között ifjaink⚽️

🙋‍♂️Kisgyörgy Gábor, Bagó Patrik, Bíró Patrik, Budai Máté, Pakai Bence, Pakai Péter, Neznik Noel, Császári Alex, Nagy Máté, Harkai Kevin, Harkai Krisztián

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző távollétében Valenta Norbert értékelt:

„Jól kezdük a napot, de ahogy mentünk bele a mérkőzésekbe, egyre jobban esett szét a koncentráció. Ettől viszont frusztráltak lettünk és nem tudtuk azt nyújtani, amire valójában képesek vagyunk. Meg kell tanulni ezeket a helyzeteket is kezelni.”

👉U11: Idősebb brigádunk tarolt a nap folyamán. Mind a négy mérkőzést megnyerve dominálta végig a tornát és pazar focit mutatva pipáltuk ki a szombatot⚽️

🙋‍♂️Sillye Alexander, Fóri Gábor, Galyas Zaki, Irányi Mark, Pandur Milán, Papp Gergő, Polgár Bence, Radnics Péter, Tercs Bende, Török Gábor

🏅Polgár Bence

🗣A tornát követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„A második Bozsik torna sokkal jobban sikerült mint az első. Itt láttam azt, amit az edzéseken gyakorolunk, még ha nem is mindent, de jó volt látni a csapatot. A jó játék jó eredményekkel is párosult, gratulálok a srácoknak!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Ma van a Magyar Edzők Napja

A játékos életében egy edző sokkal több, mint aki megtanítja a taktikát vagy a tökéletes technikát. Az edző az, aki példát mutat, erőt ad a nehezebb pillanatokban, segít meglátni a sportban rejlő örömöt. Megtanít a kitartásra, a tiszteletre, a csapatban való gondolkodásra⚽💪

Ezek azok az alapok, amelyek egy életre elkísérik a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy klubunknál olyan stáb biztosítja a szakmai munkát, amely nem csupán a sportban való fejlődésre garancia, de az emberi értékek tekintetében is példamutató⚽🤝

Játékosaink jó kezekben vannak, ezért köszönettel tartozunk edzőinknek🙏

👏Antal Zsolt (mentáltréner)

👏Becs János (kapusedző – alsó szekció)

👏Béky Gábor (felnőtt)

👏Deák Zsolt (U8, U9, U8-U9 „vegyes”)

👏Guta János (U14 „kék”)

👏Horváth Ádám (U8, U9, U8-U9 „vegyes”, U10)

👏Horváth Zoltán (U8, U9, U8-U9 „vegyes”, U11)

👏Iván Andrea (U6, U7)

👏Laci Sándor (U13 „sárga”, U14 „sárga”)

👏Lukács Tamás (U16, felső szekció kapusedző)

👏Nagy Gábor (U6, U7, Gr. Lurkó csoport)

👏Répási Bendegúz (erőnléti edző)

👏Szabó Viktor (U19)

👏Szűcs Lajos (U6, U7)

👏Tarpai Zoltán (Gr. Lurkó csoport)

👏Telekesi Márton (U6, U7)

👏Valenta Norbert (U10-U11 „vegyes”, U13 „kék”)

Köszönjük🙏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Hétközi dupla edzőmeccs

Még múlt hét csütörtökön fogadtuk a Csepel TC ifjait egy dupla edzőmeccsre. Két pályán zakatolt a játék. Az egyiken az U10-es, míg a másikon U11-es tehetségeink fociztak⚽️

👉U10: Srácaink remek tempóban focizva gólgazdag, kilenc találatot hozó meccset nyyertek meg⚽️

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Kisgyörgy Gábor, Bagó Patrik, Bíró Patrik, Budai Máté, Pakai Bence, Pakai Péter, Neznik Noel, Császári Alex, Nagy Máté, Timár Balázs, Harkai Kevin, Harkai Krisztián és Bozai Balázs

🎯Harkai Krisztián 2⃣, Timár Balázs, Harkai Kevin, Nagy Máté

🗣Az edzőmeccset követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Küzdős mérkőzésen vagyunk túl, Csepel csapata szűken védekezett betolták a buszt a kapu elé. Rengeteg helyzetet, támadást alakítottak ki a srácok, melynek 10%-át sikerült értékesíteni. Fejlődnünk kell a helyzet kihasználás terén és az olyan csapatok ellen is meg kell tanulnunk focizni, akiket nem a tengely, hanem a szélek mentén lehet bontani.”

👉U11: Idősebb brigádunk ezúttal kevésbé volt éles és a mérkőzésen végén így gratulálhattak vendégeinknek.

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Sillye Alexander, Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Hollósi Zsombor, Irányi Mark, Papp Gergő, Polgár Bence, Radnics Péter, Szűcs Olivér, Tercs Bende, Török Gábor

🎯Polgár Bence, Tercs Bende, Török Gábor

🗣Az edzőmeccset követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Érthetetlenül állok a történtek előtt. Két felkészülési mérkőzés, két erős ellenfél és ugyanazokkal a csapatokkal találkoztunk egy tornán. Az egyik csapattal torna előtt a másikkal torna után. A tornán az egyik csapatot megvertük a másiktól egy gólos vereséget szenvedtünk úgy, hogy mi voltunk a jobb csapat. Felkészülési mérkőzéseken mind a két csapat ellen körülbelül tíz gól volt a különbség köztünk, nem a mi javunkra.

Rendet kell rakni a fejekben és a koncentrációban, természetesen más területeken is van még hová fejlődni. De meglesz, mert én hiszek a fiúkban!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

A Csepel csapatának köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛