Kategória: U15

Tegnap, ma és holnap – avagy szezonzáró és futball év indító köszöntő Tarpai Zoltán elnökségi tagunk tollából

Tegnap lezárult egy újabb futball év klubunk történetében. Hivatalosan is véget ért a 2024-2025-ös szezon🔚 Számtalan feledhetetlen pillanat vésődött nem csupán az emlékek és a jegyzőkönyvek sorai közzé, de a jellemformáló tapasztalatok a lelkeket és a szíveket is hétről hétre gazdagították.💪🔥

A vezetőség nevében köszönettel tartozunk ezért az újabb csodálatos időszakért játékosainknak, akik szenvedéllyel, hittel és élettel töltötték meg pályáinkat🙏🏃‍♂️

Köszönet továbbá a szülőknek, a hozzátartozóknak és a szurkolóknak, akik támaszként szolgáltak játékosainknak a pályán kívül. Számunkra pedig önzetlen segítsük mellett rendszerint olyan igazodási pontokká váltak, akiknek visszajelzései folyamatosan építik és formálják működésünket🙏👨‍👩‍👧‍👦

Köszönet a szakmai stábunknak, akik révén olyan futball műhely lehetünk, amely immár a fejlődni kívánó játékosok egyik legkézenfekvőbb választása🙏🧠

Hálás köszönet támogatóinknak, szponzorainknak és szakmai partnereinknek, akik révén nyugodt és alkotó légkör vesz körül Bennünket🙏🤝

Végül, de nem utolsó sorban pedig köszönet ellenfeleinknek, akik révén napról napra inspirálódunk és fejlődünk🙏🆚

Mai nappal pedig immár beléptünk az új szezonba▶️ Pályáink megújulnak a nyár folyamán, hogy továbbra is élmény legyen a játék🥅 Szakmai stábunk összeállt az újabb kihívásokra ✅ Minden korosztályunk futball naptára már most készen, hogy mindenki előre tervezhessen 📅Korosztályaink keretei pedig intenzíven formálódnak🙋‍♂️

Örömünkre szolgál és egyben szakmai munkánk legfőbb értékmérője, hogy Akadémiák és Tehetségközpontok „állnak sorba” játékosainkért az átigazolási időszakban. Ugyanakkor már most rengeteg megkeresést kapunk, hogy játékosok Nálunk képzelik el jövőjüket, ami hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is Számunkra🆙

A minap egy klubunkba igazolni kívánó gyermek édesapja megkérdezte Tőlem, hogy melyek klubunk alapértékei. A következő három szó jutott eszembe: hitelesség, minőség és közösség.

✅Hitelesség, mert mindig csak olyat ígérünk, amit be is tartunk. Azt gondolom, hogy hosszútávon csak ez lehet kifizetődő. Az adott szó kötelez Bennünket és ez következetességet eredményez a működésünkben.

🎖Minőség, mert ha csinálunk valamit, akkor azt a legjobb tudásunk szerint csináljuk. A minőségi képzésben hiszünk, így lehetőségeinkhez képest mindent alárendelünk játékosaink fejlődésének. Ahogyan az iskolában a jó tanárok, úgy a sportban a jó edzők az egyik legfontosabb pillérek. Mögéjük pedig igyekszünk olyan infrastruktúrát és szervezettséget illeszteni, hogy edzőink kellő mennyiségű minőségi időt tudjanak a játékosok fejlődésére fordítani.

🫶Közösség, mert a mai rohanó és gyorsan változó világban kell egy igazodási pont, amely a virtuális világ helyett valós, emberi kapcsolatokon alapul és támaszt nyújt.

Ezek az értékek kísérik utunkat, amely úton bízunk benne, hogy idén is Velünk tartotok akár „rutinos utazóként”, akár új „felfedezőként”🤝💪🔥

Mindenkinek kívánok jó pihenést, azt követően pedig sikeres szezont. Hajrá Telek, mert itt focizni jó!⚽️💙💛

U15: Fantasztikus tavaszi veretlenség – Szezonértékelő

Tovább pattog a szezonértékelős képzeletbeli labda, amelyet ezúttal az U15-ös korosztály „szelidít meg” és „bombáz a kapuba”👀

A nyári nagy „keretalakító” időszakban nagy volt a „jövés-menés” ezen korosztályunknál és szinte új csapatot kellett varázsolni🧙‍♂️A kilométerekre sem lehetett panasz, hiszen Baranya vármegyéhez „rendelt” Bennünket a szervezők keze, így kirándulásokból nem volt hiány a szezonban 🚌

Az „ismerkedős” őszt egy parádés tavasz követett, ahol brutálisat mentek a Srácok és egy zsinórban 9 (!) meccses veretlen szériát pattintottak a jegyzőkönyvekbe✅💪

A szép jövő előtt álló brigád nyári pihenőjét tölti, hogy aztán újabb kalandok elé nézhessen🔥

🙋‍♂️A szezonban pályára lépett: Ádám Vince, Antal Kristóf, Bartók Tamás, Csonka Dávid, Éliás Dániel, Fülöp Milán, Gallyas Rikárdó, Kálmán Máté, Kenesei Ákos, Kornis Márk, Kottra Nándor, Kozma Sándor, Lehrreich Máté, Mészáros Áron, Molnár Sebestyén, Nádházi Gergő, Nagy Barnabás, Nagy Zsombor, Smidt Bence, Bagi Zsolt, Lucai Bence, Mátyás Bence, Kaló milán, Kozma Vajk, Juhász Márton és Fehér Benett

Minden játékosunknak gratulálunk a remek szezonhoz🤝🙏

🗣A szezont Lukács Tamás vezetőedző értékelte:

„Két részre kell osztanom a szezont.

Az első rész, az őszi szezon, ami ismerkedéssel és munkával telt. A Csapatnak meg kellett ismerkednie velem és a módszereimmel, illetve nekem is meg kellett ismerni a Csapat minden egyes tagját, hogy mik az erősségeik és mik azok, amin javítanunk kell együtt. Nagyon fontos megemlítenem,hogy ősszel annyi sérülést sikerült összeszedni, amit pályafutásom során egy egész szezonban nem tapasztaltam!

Mindegy, mert letudtuk az őszi szezont váratlan vereségekkel és egy-két meglepő győzelemmel.

Ezek után a téli felkészülés is felemásan sikerült. Nagyon sok volt a betegség, viszont akik egészségesek voltak azok példamutatóan edzettek! Nem volt olyan edzőmérkőzés amit el kellett volna halasztani, pedig volt olyan mérkőzés amin három kapus is kezdett, természetesen más-más pozícióban…

A tavaszi szezon elején a sorsolásból adódóan a bajnokság két legjobb csapatához mentünk és bár igaz, hogy vereséget szenvedtünk, de elkezdett összeállni a „kirakós” a játékunkat illetően! Ebben az időszakban már a betegségek is csak egy-egy Srácnál jelentkeztek, így az edzéseken már majdnem teljes létszámban tudtunk gyakorolni!

Nagy segítség volt a Csapat számára pluszban még, hogy heti egyszer Kornis Dávid, erőnléti edző továbbra is foglalkozott velünk és, hogy azok a Srácok akik edzéseken és meccseken mutatott teljesítményük alapján megérdemelték, heti egy edzést a ezüstérmes U17-nél lehettek fent és Guta János instrukciókciói alapján dolgoztak!

Ezután ami történt azt számokban szeretném leírni: 9 mérkőzés,ebből 7 győzelem 1 döntetlen és 1 darab elmaradt mérkőzés…

Helyére került a „kirakós” minden darabja. Megértették a Srácok, hogy mi az én elképzelésem a fociról, hogy mi az amit a klubnál szeretnénk játszani a csapatokkal, hogy mik azok a dolgok amikkel sikeresek lehetünk!

Természetesen, nekem meg az volt a dolgom, hogy ezeket a dolgokat hatékonyan át tudjam adni a gyerekeknek a munka, az edzések során. Segítségünkre volt, hogy az évad során több tehetséges gyerek feljátszott az U13-ból, ami Horváth Zoli „bácsi” érdeme is.

A jövő szempontjából az U15-ös Csapatnak az egyik legnagyobb erősítese lehet, ha együtt marad, és erre minden esély megvan! Nagyon jó közösség alakult ki ezalatt az 1 év alatt! Meg szeretném említeni a Szülők egész éves segítségüket, odaadásukat és, hogy minden idegenbeli mérkőzésünkre nagy számban kísértek el minket!

Köszönöm a vezetőség bizalmát és a kollégáim segítségét!”

Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánunk a nyári szünetre😎

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Április hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅

Ezúttal április hónap van napirenden🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Palásthy Nolen🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Nolen rendszeres látogatója az edzéseknek, amelyeken rendre szorgalmas és fegyelmezett munkát végez. Az egyik legkisebbként is rendre helytáll az edzéseken.

👉U7: Sándor Armand🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Armand kitartó és szorgalmas edzésmunkája mellett a Bozsik és egyéb tornákon is kiválóan teljesít, bátran lehet rá számítani.

👉U8: Tarpai Olivér🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: U8 Olivér a szezon elején állt be a kapuba, ahol rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban! Lábbal magabiztos, nagy segítségére van a csapatnak a játék építésében, emellett a védések terén is jeleskedett!

👉U9: Pakai Péter🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: Peti elképesztően sokat fejlődött ebben az évben, nagyon labdabiztos lett, labdakihozataloknál még nagyobb nyomás alatt is ritkán veszít labdát! Emellett a hozzáállása is példaértékű, nagyon koncentráltan és fegyelmezetten dolgozik az edzéseken!

👉U10: Török Gábor🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Gábor az edzéseken és a Bozsik tornákon mutatott játékával érdemelte ki a hónap játékosa díjat. Gratulálok, csak így tovább!

👉U10-U11: Megyery Dániel🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dani edzéseken nagyon jó munkát végez. Feladatokat gyorsan és jól oldja meg, nem adja fel. Aminek kifejezetten örülök, a meccs drukk átszakadni látszik és az edzéseken nyújtott jó teljesítményt ismeretlen ellenfél ellen is tudta nyújtani.

👉U11: Mátyás Noel🏅💙💛

Horváth Ádám vezetőedző értékelése: Noel remek teljesítményt nyújtott egész hónapban. Gólérzékenysége rendre kiemelkedő, remekül kerül helyzetbe és azokat jó százalékkal ki is használja. Gratulálok Noel, csak így tovább!

👉U13 „kék”: Matondo Joel🏅💙💛

Horváth Zoltán vezetőedző értékelése: Joel a leguniverzálisabb játékos a keretbe , és hihetetlen labdaérzékkel megáldott játékos. A pálya bármelyik posztján képes helyt állni még a kapuba is. Ha hisz magában és csak saját magára koncentrál még a elérhetetlen hitt álmokat is megtudna valósítani. Gratulálok!

👉U13 „sárga”: Kis Dominik🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dominik a csapat egyik fontos tagja. Tavasszal sokszor szerephez jutott bajnoki mérkőzéseken ahol rendre hozzá tudott tenni a csapat sikeréhez. Mentalitásával kiérdemelte április hónap játékosa címet.

👉U15: Nagy Barnabás🏅💙💛

Lukács Tamás vezetőedző értékelése: Barni egy nagyon jó képességekkel megáldott kis focista! Sajnos, a bajnokság folyamán sérülések és betegségek hátráltatták! Mióta viszont folyamatosan tud edzeni, a teljesítménye nagyon sokat javult! Gyorsasága remek, technikailag rendben van! Mostanság megtalálta a góllövő cipőjét is! Ha Barni oda teszi magát, Csapatunk egyik erőssége! Gratulálok Barni!

👉U16: Bagi Zsolt🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Zsolt az edzéseken és a bajnoki mérkőzéseken mutatott fejlődésével érdemelte ki a hónap játékosa elismerést. Gratulálok!

👉U17: Túri Áron🏅💙💛

Guta János értékelése: Áron tavaly meghatározó tagja volt csapatunknak, ám a nyáron abbahagyta a focit. Szerencsére azonban télen sikerült „visszacsábítani” és érkezésével hatalmasat nyert a csapat. Amellett, hogy továbbra is tíz tüdeje van, technikailag és játékban is rengeteget fejlődött. Gratulálok Áron, csak így tovább!

👉U19: Kanter Barna🏅💙💛

Kornis Dávid vezetőedző értékelése: Barni rengeteget fejlődött most tavasszal. Mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken kiváló teljesítményt nyújtott. Nem utolsó sorban a tavaszi házi gólkirályunk lett, illetve a góljaink 26%-át ő rúgta középpályásként! Gratulálok Barni, így tovább!

👉Felnőtt: Gacsályi Krisztián🏅💙💛

Az április hónap játékosa díjat a csapat tagjainak szavazata alapján nyerte el Krisztián.

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Egy fantasztikus délután, fantasztikus emberekkel – Mert itt focizni jó

Immár hagyomány, hogy nem múlhat el a szezon Családi nap nélkül, amely rendszerint méltó lezárása a futball évnek. Szombat délután újfent megtelt a Sportcentrum, ahol minden korosztály képviseltette magát és kora délutántól egészen estig gurult, pattogott és repült a labda⚽️

A díjátadóval induló rendezvényen Nagy Barnabás polgármestertől vehették át bajnoki rendszerben dobogós helyezéseket elérő játékosaink a jól megérdemelt érmeket🥇🥈🥉🏆A díjesőt egy fergeteges közös ünneplés zárt le a színpadon, ahol kicsik és nagyok együtt kiálthatták a távolba a szezon slágerét💪🎶🎼

A várva várt büntető-rúgó versenyen több, mint 200 induló jött össze, így szimultán módon párhuzamosan zajlott a célzás 🎯de nagy népszerűségnek örvendett a lábtenisz, az élőcsocsó vagy éppen a szülő-gyerek foci is⚽️

Emellett a finomságoktól ismét roskadásig teltek az asztalok. Zene és remek hangulat ölelte körbe a Sportcentrumot 🌭🍿🥤🍎🍒🥁🎸

Köszönet a rengeteg önzetlen segítségért és felajánlásért🙏

Néha van olyan, amikor a sorok írója nem csupán a névelőket, de egyéb szavakat sem talál. Pazar volt! Köszönet, hogy eljöttetek és itt voltatok. Ismét megdörrent a közösség összetartó ereje, amely a mai világban nagy kincs🙏

KÖSZÖNJÜK, hogy itt vagytok Velünk 🙏

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Tenger(nyi) futball és élmények

Immár hagyomány, hogy a szezon végét nemzetközi tornával zárjuk⚽Tavaly Porec volt a pünkösdi hétvége helyszíne két korosztályunknak is. Idén sem változott a célállomás, ám küldöttségünk négy csapatra duzzadt🆙

A téli futsal sorozatot megnyerő, illetve több utánpótlás tornán is remeklő U11-es tehetségeink mellett a Pest vármegyei bajnokság ezüstérmeseként záró U13-asaink képviselték a kisebb korosztályokat. A nagyok között az elképesztő tavaszt produkáló U15-öseink, illetve a regionális ezüstöt begyűjtő U17 „csekkolt be” pénteken💪🔥

A fesztivál jellegű torna élménydúsra sikeredett, hiszen volt itt minden: fantasztikus győzelmek, fájó vereségek, katartikus pillanatok, bombagólok, extra védések és szerelések, kéztörés, tengerparti szórakozás, éjszakai feszültség, ellenfélnél pályára berohanó edző, bírói túlkapások, megköttetett nemzetközi barátságok, magyar csapatnak kiszurkolt büntetőpárbaj, nemzeti színek és legfőképpen egymásért szurkoló csapatok, szülők és rokonokv🤝⚽️🇭🇺💙💛

👉U11: Magabiztos győzelemmel kezdtek legfiatalabbjaink a németek ellen, majd a későbbi tornagyőztes osztrákokkal szemben nem volt ellenszerünk. A csoport második helyéért a csehek ellen küzdöttünk, de egy góllal többet lőtt ellenfelünk egy igen véleményes ítéleteket hozó, feszült meccsen. A bronz ágon végül a második helyet szereztük meg három osztrák alakulattal szemben👏👏👏

👉U13: Szintén remekül kapta el ezen csapatunk is a rajtot, hiszen a mellettünk három osztrák gárdát felvonultató csoportban kapott gól nélkül hoztuk le az első meccset, két gólt rúgva. Második mérkőzésen ismét érintetlen maradt a hálónk, ám elől nem sikerült gólra váltani három ziccerünket. Az utolsó csoportmeccsen egy pontrúgásból szerzett góllal maradtunk alul, így kevesebb lőtt gól miatt – hiába kaptunk mindössze egy gólt – a bronz ágon folytathattuk a vasárnapot. Az elődöntőben példátlan eset történt, amikor ellenfelünk vezetésénél pályára rohant az ellen edzője és ellökte játékosunkat. Az ebből keletkező tömegjelenet a mérkőzés lefújását eredményezte. Az utolsó meccset újfent kapott gól nélkül nyertük és lettünk ezzel harmadikok a bronz ágon👏👏👏

👉U15: A nagy melegben műfűre „száműzött” brigádunk pazar formát mutatott a csoportmeccseken, hiszen jöhetett német vagy osztrák csapat, érintetlen maradt a hálónk. Veretlenül és kapott gól nélkül zártuk a csoportkört, hat gólt lőve, ám kevesebb rúgott gólunk miatt az ezüst ágon folytathattuk. A szezon során is jellemző sérüléshullám itt sem hagyott Bennünket és megfogyatkozott létszámú, ám végig alázatosan, fegyelmezetten és utolsó erőig küzdő csapatunk már nem bírt sem a padovaiakkal, sem pedig a tiroliakkal👏👏👏

👉U17: Nagy reményekkel vágott a kalandba a tavaly Porecben, idén pedig a bajnokságban ezüstöt szerző brigádunk. A poreci éjszaka megtréfálta az ifjakat és az első mérkőzésen magabiztos győzelem helyett pont nélkül maradtunk az osztrákok ellen. A németek elleni mérkőzésen tíz gólt lőve gáláztunk és feledtettük az első meccs sokkját, majd vasárnap a mindent eldöntő olaszok elleni derby igazi drámát hozott. Egyetlen gól is elég lett volna a továbbjutáshoz – ami az olaszok kiesését jelentett volna – ám hiába szereztünk vezetést, a bombaerős olaszok fordítottak és végül megnyerték a tornát. Az alsóházban aztán két meccsen hat-egyes gólkülönbséget hoztunk le és ledominálva ellenfeleinket bánkódhattunk azon az első meccsen👏👏👏

Tapasztalat és élmények bőven kerültek a zsákba. Zárásként pedig – az immár szintén hagyománnyá avanzsáló – közös ugrás maradt. No nem az ismeretlenbe, hanem a medencébe. Négy csapatunk játékosai, edzői és a vezetőség a medence körül klub ruházatban pompázva, hatalmas hangorkán közepette ugrott be egyszerre a medencébe🌊

Megmártózva tengerben, nemzetközi mérkőzésekben és közös élményekben mehetünk pihenőre💪

Köszönet a szülőknek a rengeteg önzetlen támogatásért és türelemért. Köszönet a játékosoknak a remek játékért és hogy a tűző napon is kitartóan szurkoltak kicsik és nagyok egymásnak. Köszönet az edzőknek a kiváló szakmai munkáért. Köszönet a fantasztikus képekért Borbás Hédinek és Kaló Norbertnek👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

Hajrá Magyarok❤️🤍💚

U15: Tökéletes játékkal és győzelemmel zártuk a bajnokságot

Tegnap reggel a regionális bajnokság utolsó fordulóját játszotta U15-ös csapatunk🔚Áporkára látogattunk, ahol a bajnoki címért hajtó Carvalho-Blause csapata várt ifjainkra 🆚

Vendéglátóink előzetesen biztosra vették a győzelmet, ám rögtön az első percben Smidt Bence góljával jeleztük, szépen szeretnénk zárni csodálatos tavaszi menetelésünket 0⃣1⃣🎯

Jöttek is a hazai rohamok és a megérdemelt egyenlítés 1⃣1⃣, ám Nagy Barni szinte postafordultával válaszolt 1⃣2⃣🎯S ha egy üzlet beindul… Nyáron éppen a Carvalho-Blause csapatától érkező Nagy Barni két további góllal klasszikus mesterhármast hintve növelte az előnyt 1⃣4⃣🎯🎯

Fordulást követően is fantasztikus csapatmunkát láthattak a mérkőzésre kilátogatók. Mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, emellett pedig hatalmas szívvel küzdött minden egyes labdáért a nagyon erős hazaiak ellen💪

Egész évben fokozatosan fejlődő játékunk tökéletesre csiszolódott szombatra, amelyre Kálmán Máté gólja tette fel azt a bizonyos pontot 1⃣5⃣🎯

Fegyelmezettség, szív és szenvedély jellemezte nem csupán tegnap, de egész tavasszal brigádunkat🔥 Ennek pedig egy 8⃣ meccses veretlenségi széria, valamint egy csodaszép 6⃣. hely lett az eredménye👌

Az év végi bizonyítványunkba 5⃣-öst véstek be srácaink, bravó Urak👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Egy jó mérkőzésen, egy fantasztikus teljesítménnyel sikerült legyőznünk,egy nagyon jó csapatot.

Mindent betartottak a Srácok a taktikából amit kértem tőlük! Amit megbeszéltünk héten illetve a mérkőzés előtt és amiket gyakoroltunk az edzéseken, mind viszontláttam!

Lehet, hogy nem mi vagyunk a legtechnikásabb és legerősebb csapat a mezőnyben de, hogy akaratban, alázatban senki nem ver meg minket, az biztos, és az is, hogy ezeknek a Srácoknak van a legnagyobb szívük a focihoz, az tuti!

Tiszta szívből GRATULÁLOK a Csapatomnak! Nagyon szépen köszönöm a Csapat nevében a Szülőknek az egész éves szurkolást, támogatást!”

A Carvalho-Blause csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛