Kategória: U16

Átigazolás: Újabb körzetközpontból érkezik erősítés

Nincs megállás az átigazolási lapok aláírását illetően és ahogyan „megszárad a tinta” a kommunikációs gépezetnek hála, rögtön tájékoztatjuk is a Csapataink iránt érdeklődőket az aktualitásokról🔁

Tovább erősödik U16-os regionális bajnokságban induló brigádunk. Lukács Tamás együttese immár a második nyári érkezőt köszöntheti. A körzetközpontként működő Holler FC Dunaföldvár csapatának elsőszámú kapusa, Vaskó Barnabás teszi át székhelyét Halásztelekre🤝✍️

Barnabás a Dunaújváros csapatában pallérozódott, majd a Holler FC Dunaföldvár kapusaként alkotott maradandót. A jó képességekkel és fizikummal megáldott tehetség nyártól a halásztelki kapura támadók próbálkozásait hatástalaníthatja🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Barnabás tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozik is újdonsült tehetségünk az U16-os brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Barnabás, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Átigazolás: Körzetközpontból érkezik első igazolásunk

A nyári pihenés időszakában a futball klubok életét az átigazolások tartják pezsgésben🔁A távozók és érkezők listájának folyamatos mozgása állandó beszédtéma az adott csapat iránt érdeklődők számára. A múlt héten megkezdődött átigazolási időszak – a tavalyi szezonhoz hasonlóan – idén sem ígérkezik unalmasnak💪

Még egy hete sem nyílt meg a „transzfer ablak” máris itt az első igazolásunk. A tavasszal nagyot focizó U15-ös alakulatunk idén az U16-os regionális bajnokságban versenyez és a keret rögtön egy kiváló játékossal erősödik. A körzetközpontként működő Bugyi SE csapatának egyik „motorja” és meghatázó játékosa, Harcos Tamás teszi át székhelyét Halásztelekre🤝✍️

Tomi egy megalkuvást nem tűrő és nem ismerő, fáradhatatlan játékos, akinek szótárában nem szerepel az „elveszett labda” fogalma. Játékával még stabilabb középpálya várhat ellenfeleinkre🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Tomi tovább tud fejlődni, így a felkészülés kezdetén már csatlakozik is újdonsült tehetségünk az U16-os brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Tomi, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Tegnap, ma és holnap – avagy szezonzáró és futball év indító köszöntő Tarpai Zoltán elnökségi tagunk tollából

Tegnap lezárult egy újabb futball év klubunk történetében. Hivatalosan is véget ért a 2024-2025-ös szezon🔚 Számtalan feledhetetlen pillanat vésődött nem csupán az emlékek és a jegyzőkönyvek sorai közzé, de a jellemformáló tapasztalatok a lelkeket és a szíveket is hétről hétre gazdagították.💪🔥

A vezetőség nevében köszönettel tartozunk ezért az újabb csodálatos időszakért játékosainknak, akik szenvedéllyel, hittel és élettel töltötték meg pályáinkat🙏🏃‍♂️

Köszönet továbbá a szülőknek, a hozzátartozóknak és a szurkolóknak, akik támaszként szolgáltak játékosainknak a pályán kívül. Számunkra pedig önzetlen segítsük mellett rendszerint olyan igazodási pontokká váltak, akiknek visszajelzései folyamatosan építik és formálják működésünket🙏👨‍👩‍👧‍👦

Köszönet a szakmai stábunknak, akik révén olyan futball műhely lehetünk, amely immár a fejlődni kívánó játékosok egyik legkézenfekvőbb választása🙏🧠

Hálás köszönet támogatóinknak, szponzorainknak és szakmai partnereinknek, akik révén nyugodt és alkotó légkör vesz körül Bennünket🙏🤝

Végül, de nem utolsó sorban pedig köszönet ellenfeleinknek, akik révén napról napra inspirálódunk és fejlődünk🙏🆚

Mai nappal pedig immár beléptünk az új szezonba▶️ Pályáink megújulnak a nyár folyamán, hogy továbbra is élmény legyen a játék🥅 Szakmai stábunk összeállt az újabb kihívásokra ✅ Minden korosztályunk futball naptára már most készen, hogy mindenki előre tervezhessen 📅Korosztályaink keretei pedig intenzíven formálódnak🙋‍♂️

Örömünkre szolgál és egyben szakmai munkánk legfőbb értékmérője, hogy Akadémiák és Tehetségközpontok „állnak sorba” játékosainkért az átigazolási időszakban. Ugyanakkor már most rengeteg megkeresést kapunk, hogy játékosok Nálunk képzelik el jövőjüket, ami hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is Számunkra🆙

A minap egy klubunkba igazolni kívánó gyermek édesapja megkérdezte Tőlem, hogy melyek klubunk alapértékei. A következő három szó jutott eszembe: hitelesség, minőség és közösség.

✅Hitelesség, mert mindig csak olyat ígérünk, amit be is tartunk. Azt gondolom, hogy hosszútávon csak ez lehet kifizetődő. Az adott szó kötelez Bennünket és ez következetességet eredményez a működésünkben.

🎖Minőség, mert ha csinálunk valamit, akkor azt a legjobb tudásunk szerint csináljuk. A minőségi képzésben hiszünk, így lehetőségeinkhez képest mindent alárendelünk játékosaink fejlődésének. Ahogyan az iskolában a jó tanárok, úgy a sportban a jó edzők az egyik legfontosabb pillérek. Mögéjük pedig igyekszünk olyan infrastruktúrát és szervezettséget illeszteni, hogy edzőink kellő mennyiségű minőségi időt tudjanak a játékosok fejlődésére fordítani.

🫶Közösség, mert a mai rohanó és gyorsan változó világban kell egy igazodási pont, amely a virtuális világ helyett valós, emberi kapcsolatokon alapul és támaszt nyújt.

Ezek az értékek kísérik utunkat, amely úton bízunk benne, hogy idén is Velünk tartotok akár „rutinos utazóként”, akár új „felfedezőként”🤝💪🔥

Mindenkinek kívánok jó pihenést, azt követően pedig sikeres szezont. Hajrá Telek, mert itt focizni jó!⚽️💙💛

U16: Játéklehetőség és játékperc – Szezonértékelő

Felnőtt csapatunkról szóló értékelőt követően újfent egy utánpótlás korosztály kerül „górcső” alá, ez pedig az U16-os csapat👀

A szezon elején az U15-ös és az U17-es korosztály regionális bajnokságban való versenyeztetése limitált kereteket eredményezett az említett két csapatnál, ám jó néhány játékosnak szerettünk volna játéklehetőséget biztosítani. Így alakult meg az U16-os csapat, amelyet a Pest Vármegyei bajnokságba nevezve indítottunk el🆙

A csapat versenyeztetése azt a célt szolgálta, hogy az említett két regionális csapat keretébe nem, vagy aktuálisan „oda nem érő”, adott esetben kevesebbet játszó játékosok értékes játékperceket szerezzenek és fejlődjenek💪⚽

Fentiek okán a szűk kereten túl jó néhány játékos „megfordult” az U16-os mérkőzéseken, gyarapítva saját játékpercüket és támogatva ezzel a csapatot⏱ A mérkőzések aktuális összeállításait így nagy mértékben határozta meg a regionális bajnokságok sorsolása és két egymás követő mérkőzésen nehezen lehetett találni két ugyanolyan keretet🙋‍♂️

Mind ősszel, mind pedig tavasszal akadtak nagy arányú és szép győzelmek, ám súlyos vereségek is. Ugyanakkor a szezon elérte célját, vagyis mindenki kellő mennyiségű játékperccel gazdagodhatott🆙

🙋‍♂️A szezonban pályára lépett: Angyal Olivér, Bagi Zsolt, Csercsel Balázs, Deák Berthold, Fedor Máté, Jancsó Róbert, Juhász Márton, Kottra Nándor, Kovalik Dávid, Lucai Bence, Nagy Dániel, Nagy Milán, Seemayer Dániel, Vizslány Botond, Antal Kristóf, Ádám Vince, Bartók Tamás, Csonka Dávid, Dányi Jonatán, Éliás Dániel, Fülöp Milán, Galyas Rikárdó, Kálmán Máté, Kenesei Ákos, Kozma Sándor, Lehrreich Máté, Molnár Sebestyén, Nádházi Gergő, Nagy Zsombor, Ales Viktor, Béky Márk, Kothencz Bálint, Nagy Nikolasz, Návay András, Pandur Gábor, Mészáros Áron, Nagy Barnabás és Tarr Zoltán

Minden játékosunknak gratulálunk a szezonhoz🤝🙏

🗣A szezont Laci Sándor vezetőedző értékelte:

„A szezon indulásakor dőlt el, hogy lesz egy U16-es csapat is, azzal a céllal, hogy a korosztályhoz tartozó játékosok játéklehetőséget kaphassanak. A csapat nagyon vegyes összetételű volt, nem voltak kifejezettek támadók, védők, nem volt kapus.

Minden egyes bajnoki mérkőzésre úgy kellett összerakni három korosztályhoz tartozó keretből a csapatot ahhoz, hogy a megfelelő létszám és játékerő meglegyen.

Az edzések játékosan, néha nehezen épültek fel, de ezen kezdeti problémákon túllendülve, egyre nagyobb tempóval próbáltuk a keret technikai és fizikai lemaradását behozni.

Az egyéni játék és a csapatjáték együttesen nem mindig volt olyan, amire azt tudnám mondani, hogy eredményes. A játékosok sokat fejlődtek, de a belső motivációt és a foci iránti szeretetet csak nagyon kemény munkával és koncentrációval lehet szinten tartani.

Köszönöm a játékosoknak, hogy olyan bajnoki mérkőzésekbe tekinthettem bele, amiből én is sokat tanultam. Ezúton szeretném megköszönni Lukács Tamás és Guta János vezetőedzők hathatós segítségét ebben az idényben.”

Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánunk a nyári szünetre😎

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Április hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅

Ezúttal április hónap van napirenden🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Palásthy Nolen🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Nolen rendszeres látogatója az edzéseknek, amelyeken rendre szorgalmas és fegyelmezett munkát végez. Az egyik legkisebbként is rendre helytáll az edzéseken.

👉U7: Sándor Armand🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Armand kitartó és szorgalmas edzésmunkája mellett a Bozsik és egyéb tornákon is kiválóan teljesít, bátran lehet rá számítani.

👉U8: Tarpai Olivér🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: U8 Olivér a szezon elején állt be a kapuba, ahol rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban! Lábbal magabiztos, nagy segítségére van a csapatnak a játék építésében, emellett a védések terén is jeleskedett!

👉U9: Pakai Péter🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: Peti elképesztően sokat fejlődött ebben az évben, nagyon labdabiztos lett, labdakihozataloknál még nagyobb nyomás alatt is ritkán veszít labdát! Emellett a hozzáállása is példaértékű, nagyon koncentráltan és fegyelmezetten dolgozik az edzéseken!

👉U10: Török Gábor🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Gábor az edzéseken és a Bozsik tornákon mutatott játékával érdemelte ki a hónap játékosa díjat. Gratulálok, csak így tovább!

👉U10-U11: Megyery Dániel🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dani edzéseken nagyon jó munkát végez. Feladatokat gyorsan és jól oldja meg, nem adja fel. Aminek kifejezetten örülök, a meccs drukk átszakadni látszik és az edzéseken nyújtott jó teljesítményt ismeretlen ellenfél ellen is tudta nyújtani.

👉U11: Mátyás Noel🏅💙💛

Horváth Ádám vezetőedző értékelése: Noel remek teljesítményt nyújtott egész hónapban. Gólérzékenysége rendre kiemelkedő, remekül kerül helyzetbe és azokat jó százalékkal ki is használja. Gratulálok Noel, csak így tovább!

👉U13 „kék”: Matondo Joel🏅💙💛

Horváth Zoltán vezetőedző értékelése: Joel a leguniverzálisabb játékos a keretbe , és hihetetlen labdaérzékkel megáldott játékos. A pálya bármelyik posztján képes helyt állni még a kapuba is. Ha hisz magában és csak saját magára koncentrál még a elérhetetlen hitt álmokat is megtudna valósítani. Gratulálok!

👉U13 „sárga”: Kis Dominik🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dominik a csapat egyik fontos tagja. Tavasszal sokszor szerephez jutott bajnoki mérkőzéseken ahol rendre hozzá tudott tenni a csapat sikeréhez. Mentalitásával kiérdemelte április hónap játékosa címet.

👉U15: Nagy Barnabás🏅💙💛

Lukács Tamás vezetőedző értékelése: Barni egy nagyon jó képességekkel megáldott kis focista! Sajnos, a bajnokság folyamán sérülések és betegségek hátráltatták! Mióta viszont folyamatosan tud edzeni, a teljesítménye nagyon sokat javult! Gyorsasága remek, technikailag rendben van! Mostanság megtalálta a góllövő cipőjét is! Ha Barni oda teszi magát, Csapatunk egyik erőssége! Gratulálok Barni!

👉U16: Bagi Zsolt🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Zsolt az edzéseken és a bajnoki mérkőzéseken mutatott fejlődésével érdemelte ki a hónap játékosa elismerést. Gratulálok!

👉U17: Túri Áron🏅💙💛

Guta János értékelése: Áron tavaly meghatározó tagja volt csapatunknak, ám a nyáron abbahagyta a focit. Szerencsére azonban télen sikerült „visszacsábítani” és érkezésével hatalmasat nyert a csapat. Amellett, hogy továbbra is tíz tüdeje van, technikailag és játékban is rengeteget fejlődött. Gratulálok Áron, csak így tovább!

👉U19: Kanter Barna🏅💙💛

Kornis Dávid vezetőedző értékelése: Barni rengeteget fejlődött most tavasszal. Mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken kiváló teljesítményt nyújtott. Nem utolsó sorban a tavaszi házi gólkirályunk lett, illetve a góljaink 26%-át ő rúgta középpályásként! Gratulálok Barni, így tovább!

👉Felnőtt: Gacsályi Krisztián🏅💙💛

Az április hónap játékosa díjat a csapat tagjainak szavazata alapján nyerte el Krisztián.

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Egy fantasztikus délután, fantasztikus emberekkel – Mert itt focizni jó

Immár hagyomány, hogy nem múlhat el a szezon Családi nap nélkül, amely rendszerint méltó lezárása a futball évnek. Szombat délután újfent megtelt a Sportcentrum, ahol minden korosztály képviseltette magát és kora délutántól egészen estig gurult, pattogott és repült a labda⚽️

A díjátadóval induló rendezvényen Nagy Barnabás polgármestertől vehették át bajnoki rendszerben dobogós helyezéseket elérő játékosaink a jól megérdemelt érmeket🥇🥈🥉🏆A díjesőt egy fergeteges közös ünneplés zárt le a színpadon, ahol kicsik és nagyok együtt kiálthatták a távolba a szezon slágerét💪🎶🎼

A várva várt büntető-rúgó versenyen több, mint 200 induló jött össze, így szimultán módon párhuzamosan zajlott a célzás 🎯de nagy népszerűségnek örvendett a lábtenisz, az élőcsocsó vagy éppen a szülő-gyerek foci is⚽️

Emellett a finomságoktól ismét roskadásig teltek az asztalok. Zene és remek hangulat ölelte körbe a Sportcentrumot 🌭🍿🥤🍎🍒🥁🎸

Köszönet a rengeteg önzetlen segítségért és felajánlásért🙏

Néha van olyan, amikor a sorok írója nem csupán a névelőket, de egyéb szavakat sem talál. Pazar volt! Köszönet, hogy eljöttetek és itt voltatok. Ismét megdörrent a közösség összetartó ereje, amely a mai világban nagy kincs🙏

KÖSZÖNJÜK, hogy itt vagytok Velünk 🙏

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛