Kívánunk minden játékosunknak, szurkolónknak, edzőnknek, valamint hozzátartozóiknak sikerekben, egészségben, halásztelki örömökben gazdag új évet! ![]()
![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Gyakori vélemény, hogy a legidősebb utánpótlás korosztály talán a legnehezebb. Ebben a korban már sok minden más is van a futballon kívül és a motivációt is emberséges feladat minőségi szinten tartani. Lássuk hogy alakult mindez Nálunk![]()
![]()
Az U![]()
-as korosztályban egy remek potenciállal bíró alakulat jött össze nyáron, és Deák Zsolt vezetőedző irányításával szépen formálódott a bajnoki rajtra a keret. A lendület és a motiváció azonban egy példátlan sérüléshullámmal, valamint egy elképesztő balszerencse áradattal fordítottan arányosan megcsappant és így az eredmények sem úgy alakultak, amely ebben a keretben benne lett volna![]()
Ugyanakkor ezen korosztály célja a felnőtt futballba történő beépítés és ezen a téren szépen haladunk, ugyanis többen már ősszel is belekóstolhattak a felnőtt mérkőzésekbe![]()
Tavasszal a lehetőség továbbra is adott fiataljank előtt![]()
![]()
Néhány statisztikai csemege az almanachba (U19 felkészülés+bajnoki):
Takács Benedek (1440 perc), Szabó Ádám (1300 perc), Kanter Barna (1261 perc)
Béres Alex (6 gól), Pete Zsombor (3 gól)
Béres Alex (57/59 edzés), Takács Benedek (56/59 edzés), Obornyák Dávid (55/59 edzés)
Pete Zsombor (136 perc/gól), béres Alex (204 perc/gól), Attia Krisztofer (242 perc/gól)
A szezont Deák Zsolt vezetőedző értékelte:
„A nyáron egy erősen átalakított kerettel kezdtük meg a felkészülést, hiszen hét játékos került fel az U17-ből és öt új játékos érkezett a csapathoz.
A felkészülés során nagy hangsúlyt fektettünk a taktikai elemek gyakorlására. Labdabirtoklásban rengeteget gyakoroltuk a labdakihozatalokat, illetve a szélső területeken történő támadásvezetéseket. Védekezésben először nagy hangsúlyt kellett fektetni az egyéni feladatokra, majd később csapatszinten a terület szűkítésére fókuszáltunk.
A srácok fogékonyak voltak a munkára, volt amit könnyebben sikerült megérteniük, volt amit nehezebben, de a hozzáállasuk és a szorgalmuk rendben volt.
Sajnos az eredményeken nem látszott meg a rengeteg befektetett munka, hiszen viszonylag kevés pontot sikerült szereznünk. Ettől függetlenül pozitívum, hogy több játékos is részt vett a felnőtt csapat edzésein, voltak akik be tudtak mutatkozni bajnoki mérkőzésen is és zömében megállták a helyüket, biztos vagyok benne, hogy ez a tendencia tavasszal is folytatódni fog.
Ha év végére 2-3 játékos meg tud ragadni a felnőtt csapat keretében, akkor elmondhatjuk, hogy az eredményektől függetlenül egy sikeres évet zártunk, hiszen az utánpótlás nevelésnek tulajdonképpen ez lenne a lényege!
Minden játékosomnak köszönöm az egész féléves munkát!”
Minden játékosunknak köszönjük az őszi szezont
Továbbá minden szülőnek ezer hálával tartozunk, hogy fáradhatatlanul támogatják és biztatják gyermekeiket, valamint biztosítják a srácok edzéseken és meccseken való részvételét![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
Örömmel jelentjük be, hogy tovább bővült együttmőködő partnereink köre, ugyanis az R-GOL.com Magyarország jóvoltából játékosaink immár kedvezményesen vásárolhatnak az R-GOL.com üzletekben ![]()
![]()
1062 Budapest, Andrássy út 81.
1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10, 2. emelet – Allee
Minden játékosunk Halásztelki FC címerrel ellátott kedvezmény kártyával gazdagodik![]()
![]()
Köszönjük ![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát
Így van ez idén is![]()
Novemberrel folytatjuk az idei díjesőt![]()
U6, U7: Horváth Bence, Sponga Kristóf![]()
![]()
![]()

U8: Szövérfi Benedikt![]()
![]()
![]()

U9: Varga Fanni![]()
![]()
![]()

U10: Fóri Gábor![]()
![]()
![]()

U10-U11: Demus-Kiszeli Koppány![]()
![]()
![]()

U11: Juhász Máté![]()
![]()
![]()

U13 „kék”: Kaló Milán![]()
![]()
![]()

U13 „sárga”: Papp Ádám![]()
![]()
![]()

U15: Kálmán Máté![]()
![]()
![]()

U16: Fedor Máté![]()
![]()
![]()

U17: Fok Richárd![]()
![]()
![]()
U19: Takács Benedek![]()
![]()
![]()

Felnőtt: Tóth Bálint![]()
![]()
![]()

Minden játékosunknak gratulálunk ![]()
![]()
![]()
Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók ![]()
A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak![]()
Misi Fakanala Kifőzde
Misi Kemencéje Pizza
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
Elérkezett a futballban is az év vége, így ez a hét az évzárók jegyében telt az utánpótlást illetően ![]()
A kisebb korosztályoknál, valamint grassroots csoportjainknál a játéké volt a főszerep és tehetségeink nagy öröméré egy remek utolsó focival zárult az év ![]()
![]()
Közép- és felső korosztályaink ugyan labda nélkül, de asztalnál búcsúztak az őszi szezontól
és edzői értékelések végén – mint a nagyok – közös falatozással zárult a szezon![]()
![]()
A rendezvényen tiszteletét tette Nagy Barnabás polgármester Úr is, aki gratulált a gyerekek pazar teljesítményeihez és az Egyesület fejlődéséhez![]()
Az évzárók végén egy kis aprósággal leptük meg valamennyi játékosunkat, hogy a Halásztelki FC a karácsonyfa alatt is ott lehessen ![]()
![]()
Köszönettel tartozunk Minden gyermeknek, hogy Egyesületünkben sportolnak.
Köszönettel tartozunk Minden szülőnek, akik fáradhatatlanul támogatják gyermekeiket.
Köszönet támogatóinknak és a rengeteg önzetlen segítségnek, akik nyugodt és stabil hátteret biztosítanak a napi működéshez.
Köszönet a remek szakmai stábnak, akik edzésről edzésre, meccsről meccsre formáják a gyerekeket.
Büszkék vagyunk arra, hogy immár 243 gyermek rúgja hétről hétre Nálunk labdát![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát
Így van ez idén is![]()
Októberrel folytatjuk az idei díjesőt![]()
U6, U7: Balogh Nikolasz, Szabó Merse![]()
![]()
![]()

U8: Pákolicz Donát![]()
![]()
![]()

U9: Sárdi Máté![]()
![]()
![]()

U10: Krajczár Tóbiás![]()
![]()
![]()

U10-U11: Kottra Áron![]()
![]()
![]()

U11: Pakai Dominik![]()
![]()
![]()

U13 „kék”: Mátyás Bence![]()
![]()
![]()

U13 „sárga”: Vereckei Zsombor![]()
![]()
![]()

U15: Kenesei Ákos![]()
![]()
![]()

U16: Vizslány Botond![]()
![]()
![]()

U17: Kuti Levente![]()
![]()
![]()

U19: Szabó Ádám![]()
![]()
![]()
Felnőtt: Márfi Dávid![]()
![]()
![]()

Minden játékosunknak gratulálunk ![]()
![]()
![]()
Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók ![]()
A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak![]()
Misi Fakanala Kifőzde
Misi Kemencéje Pizza
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
