Felnőtt: Fontos siker a pazar gólok meccsén

Ma kora délután újfent pályára lépett felnőtt csapatunk. Ellenfélként a Törökbálinti Torna Club Labdarúgás érkezett vendégségbe, akik a mérkőzést megelőzően 2️⃣pont hátrányban taposták sarkunkat a tabellán.

Sokan még a levest kanalazták🥘, amikor útjára indult a labda a játékvezető sípszavára, s akik még desszertet 🧁 is kértek a szombati ebédhez, azok bizony akár le is maradhattak a lényegről.

A gólok sorát mi nyitottuk, amikor András Gáspár értékesítette a megítélt büntetőt 🎯⚽️1️⃣0️⃣

Egy perc sem telt el és talán még az eredményjelzőn sem billent át az 1️⃣-es érték, amikor Dávid Tamás szerzett labdát a kezdőkörben, majd felnézett és azzal a zseniálitással emelt félpályáról a kapuba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne 🎯⚽️2️⃣0️⃣👀👌👏

A vendégek sem szerettek volna lemaradni sem mennyiségben, sem pedig minőségben, így még a félidő előtt szépítettek egy tökéletesen kivitelezett szabadrúgásgóllal, amely a kapufáról csattant be a kapunkba 2️⃣1️⃣. Az ellen 6️⃣-osa egyes hírek szerint még körzőt-vonalzót 📐📏is magával hozott a mértani pontosságú találatához. Ami szép az szép 👏

Fordulást követően a „gólra gól” elnevezésű társasjáték 7️⃣ perce következett, hiszen először Tamás Dávid rúgta meg saját maga 2️⃣. gólját 🎯⚽️3️⃣1️⃣, majd a vendégek kihasználták hibánkat és a léc alá puffantottak. 3️⃣2️⃣

Ám még mielőtt örömkönnyekbe lábadt volna a vendégekért szorítók szeme, érkezett csapatkapitányunk és pazar cselek végén higgadtan gurított az üres kapuba 🎯⚽️4️⃣2️⃣

Ezt követően inkább mezőnyjáték színesítette a metsző hideg érzetét és győzelmünk már nem forgott veszélyben. Múlt heti kisiklást követően ismét a győzelem útjára léptünk, bízunk benne, hogy a télbe vezető út sikerekkel lesz kikövezve 💪

Gratula Urak, remek volt 👏💪

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛