Felnőtt: Gól és pont nélkül maradtunk

Szombat délután – két győzelemmel a hátunk mögött – Ecserre látogattunk 🚗🚌

Eltiltás adta pihenő 🟥, valamint sérülések 🚑 és egyéb távollétek okán ismét egy eddig még nem látott kezdővel futottunk neki a meccsnek 👀, a nem éppen biliárd simaságú centeren.

Az első félidő jellemzően a mezőnyjátékról szólt, ám itt is, ott is akadtak helyzetek, amelyek kihasználatlanul maradtak. Fordulást követően a sokadik szabálytalanság retorziót eredményezett 🟥 és emberelőnyben próbálhattuk megszerezni a rendkívül fontos 3️⃣ pontot.

A kiegyenlített mérkőzésen végül a hazaiak kihasználták egyik kontrájukat, mi pedig sajnos hiába nyomtunk, nem találtunk a kapuba 🤷‍♂️ A játék képe alapján ugyan az egy pontra rászolgáltunk, ám most a hazaiak örülhettek.

🎤A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Erik Taskovics értékelt:

„Sajnos eltiltás és sérülések nehezítették a helyzetünket a mérkőzés előtt.

Egy nagyon masszív Ecserhez látogattunk, ahol labdarúgásra nem emlékeztető dolgokba szaladtunk bele, amiben mi nem vagyunk valami jók. A hazaiak találtak egy gólt, mi pedig kihagytuk azokat a helyzeteket, amiből be szoktunk találni.

Nagyon remélem, hogy a sérültjeink gyorsan felépülnek…”

Ellenfelünknek gratulálunk a győzelemhez és további sok sikert kívánunk 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛