Tegnap délután Alsónémedi gárdáját fogadtuk a Pest vármegyei bajnokság aktuális fordulójábanMúlt héten lestoppoltuk győzelem nélküli szériánkat és hosszú időt követően három ponttal gazdagodtunk. Bíztunk benne, hogy új szériát nyitunk és újfent győzelemmel színezhetjük a hétvégét

A tabellán közvetlenül mögöttünk robogó vendégek jobban kezdtek és az első félidőben dominálva több helyzetet alakítottak ki, ám azokat szerencsére kihasználatlanul hagyták
Jól jött a szünet és vagy a frissítő víz, vagy a „fejmosó” szavak, de egy egészen más alakulat kocogott ki a centerreÁtvettük az irányítást és sorra alakítottuk ki az egyre veszélyesebb helyzeteket.
A csereként beálló gólfelelős, Márfi Dávid rövid felsőbe zúgó fejesével megszereztük a vezetést –
majd a hosszabítás perceiben újfent a cserék villantak. Ifjú titánunk, Szabó Ádi ugratta ki Márfi Dávidot, majd önzetlen támadónk asszisztját Kordé Andris gurította az üres kapuba
–
A vendégek egy mintaszerű akció végén még szépítettek, ám a játékvezető hármas sípszava három pontot kattintott a tabellán
Minden játékosunknak gratulálunk, bravó Urak
Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Volt amikor jó játékkal kikaptunk, most gyengébb játékkal sikerült nyerni. Az első félidőben nem találtuk a saját játékunka, gyengén és kapkodóan játszottunk. A fordulást követően aztán egy kicsit átszerveztük a csapatot és fordult a játék képe! Megtaláltuk saját ritmusunkat és játékunkat! Gratulálok a csapatnak!”
Alsónémedi csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő mérkőzésekhez
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!