Felnőtt: Beindult a henger

Nem jól rajtoltunk a szezonban, pont nélkül és jó pár kapott góllal a hátunk mögött vártuk a nehéznek ígérkező újabb feladatot, hiszen ma délután Üllőn ért minket a mennyei megyei bajnokság 4️⃣. fordulója ⚽️

A nem éppen csúcsponton lévő hullám az angol fizika és matematika professzorok – na meg a szörfösök – szerint is előbb-utóbb elindul felfelé. Jelentjük, a tudomány most sem hazudtolta meg magát, hiszen fényes és magabiztos győzelmünkkel újra egy valós tudását mutató brigádot láthattak az Üllőre utazók 🚗🚎

A késve érkezők már arra pisloghattak, hogy Kulcsár Zoltán góljával a 6️⃣. percben egy ide 🎯⚽️0️⃣1️⃣

Magabiztos, erőtől duzzadó játékunk a továbbiakban is szemet gyönyörködtető akciókkal párosult és aki csupán a statisztikák bűvöletében éldegélt eddig, az csak kapkodta a fejét. Dávid Tamás kétszer is sakk-mattra kijátszott szituáció végén helyezett a kapuba 🎯⚽️0️⃣3️⃣ és már a szünetben hárommal mentünk 🔥🔥🔥

Fordulást követően egy pillanatig sem forgott veszélyben győzelmünk ⚽️👏Voltak periódusok, amikor a labdatartást mérő óra akár el is füstölhetett volna. Kemények és határozottak voltunk 🔥 na meg persze végre kapott gól nélkül hoztuk le a meccset (talán most a szerencse is mellénk szegődött, hiszen az ellen büntetőt hibázott a második etapban).

Lehetne sorolni a remek egyéni teljesítményeket, de inkább a CSAPAT-ot kell kiemelni, amely túllépve az első három forduló viszontagságain végre „berúgta a saját magára láncolt ajtót” és mindenki azt nyújtotta, amit tud. Ilyen az, amikor elkezdenek ezek a srácok focizni… 🔥💪⚽️

Bravó Urak💪👏👏👏👏👏💪

A mérkőzésen – a hétközi kupa premiert követően – felnőtt bajnokin is bemutatkozhatott U17-es tehetségünk, Demeter Bence, akinek ezúton is gratulálunk 👏💪

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏🙏💪

Hajrá Telek! 💙💛