Szombat délelőtt, „tikkasztó” hőségben játszotta
. bajnoki mérkőzését U![]()
-es csapatunk
Ezúttal idegenbe, ráadásul a „szomszédba” vitt a gps, hiszen Budafokon léptünk pályára
Külön „jó” volt, hogy a hőségben a műfüves adott otthont a találkozónak, így fentről és alulról is kapták rendesen a srácok a hőt ![]()

Meg is látszott az első félidőben mindez, hiszen rendkívül álmosan és Tőlünk szokatlan módon kevésbé intenzív tempóban játszottunk ![]()
perc sem telt el, máris hátrányba kerültünk, de ez nem igazán csipkedte meg a bajszunkat. Nem ez volt minden idők első félideje Részünkről ![]()
Félidei mentális fejmosást követően már az a brigád jött ki, akit megszokhattunk, de az „ikszes” meccsen mi nem találtunk kapuba
Így bár rászolgáltunk volna az egy pontra, magasabban (tehetségközpont) jegyzett ellenfelünk nem osztozkodott ![]()
Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:
„Az első félidőben nagyon enerváltan, mélyen tudásunk alatt játszottunk. Párharcainkat rendre elveszítettük, hiányzott a koncentráció. Második félidőre feljavult a játék. A mérkőzés néhány periódusában domináltunk is, ám mindezt nem tudtuk olyan fölényre váltani, hogy abból gólt szerezzünk. Kapura nem is voltunk igazán veszélyesek egész mérkőzésen.
Néhány játékosnak el kell gondolkodnia a hozzáállásán, mert ilyen mentalitással nem fogunk sokra jutni. Ahogyan szoktam mondani: aki egész héten firkálgat, az nem fog tudni hétvégén festeni. Ez most is bebizonyosodott.
Jövő héten javítanunk kell, dolgozunk tovább.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
