Másfél héttel a bajnoki rajt előtt újfent meccselt egyet felnőtt csapatunk. Ismételten magasabb osztályban vitézkedő brigád látogatott Halásztelekre, hiszen ezúttal
Továbbra is egyik kiemelt célunk, hogy a korábban Halásztelekről eligazoló tehetségek visszatérjenek és együtt valósítsunk meg nagy dolgokat Emellett hiszünk
Megnyitottuk az U17-es korosztály átigazolási fejezetét, amely ígérjük, nem lesz rövid A korosztály második érkezője Kuti Levente, aki Biatorbágyról igazol