Halásztelki Futball Club
U11 Kék

U11: Edzőmeccsen fogadtuk Budaörs legjobbjait

Múlt héten edzőmeccset játszhatott U–-es vegyes csapatunk Ezúttal a tehetségközpont Budaörs U-esei látogattak Halásztelekre és egy remek × perces futballnak
U9

U8: Ezüstérem a hétvégi tornán

Szombat délelőtt Peregen lépett pályára U8-as csapatunk egy része Csere és fix kapus nélkül érkeztünk, ám ez nem zavarta meg
Egyéb, U19

U19: „Repülőrajt” Vecsésen

Legidősebb utánpótlás korosztályunk is megkezdte hétvégén a bajnokságot A regionális küzdelem-sorozatban kezdésként a Ferihegy-Vecsés ellen léptünk pályára, idegenben Az első
Egyéb, Felnőtt csapat

Felnőtt: Kijózanító pofon

Nagyon vártuk a szombat délutánt, hiszen egész héten arra élesítettek a srácok, hogy az előző fordulóban történt abonyi botlást kiegyenesítve
Egyéb, U17

U17: Győzelem a nyitányon

Szombat délelőtt végre eljött az a bizonyos nap, amikor kék-sárga mezben kikocogtak U-es srácaink a Sportcentrum „centerére”, hogy bajnoki mérkőzésen
U13

U13: Újabb edzőmeccs a bajnoki rajt előtt

A nyár végére immár lassan teljes kerettel készül U-as brigádunk Így adott volt a lehetőség, hogy edzőmeccsen lehessen tesztelni az
Egyéb, U19

ÁtigazolásON – U19: Régi ismerős a csatársorban

Utolsó napjához érkezett az átigazolási szezon Kezdjük a napot egy nagy visszatérővel, ugyanis U-es korosztályunk támadó szekciója egy újabb nagy
Egyéb, Öreg fiúk

Öregfiúk: Osztálynyi különbség a nyitányon

Tegnap megkezdte első osztályú tagságát Öregfiúk csapatunk Első lépcsőként azonnal a tavalyi bajnokot láttuk vendégül, akik megmutatták, miért is végeztek