Címke: U9

U8: Halásztelki tehetség spliti bronzérme az MTK Budapesttel

Az MTK Budapesttel kötött partneregyesületi megállapodás keretében tehetségeink folyamatosan az élvonalbeli klub látókörében vannak 👀 Minden, klubunknál pallérozódó játékos előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy megmutassa tudását és bizonyítsa azt, helye van az MTK-ban 💪⚽️

Sárdi Máté, U8-as tehetségünk immár hónapok óta rendszeres látogatója az MTK korosztályos edzéseinek amellett, hogy a halásztelki edzéseken is teljes erőbedobással focizik 🔥💪⚽️

Szorgalma és tehetsége révén vendégjátékosként nemrégiben a horvátországi Splitbe utazhatott az MTK Budapesttel egy rangos nemzetközi tornára, ahol bronzéremmel gazdagodhatott 🥉🏆

🗣A tornát követően Schrötter László, az MTK Budapest U8-as vezetőedzője értékelt:

„Sárdi Máté a Halásztelek játékosaként, MTK színekben szerepelt nemzetközi tornán Horvátországban, Splitben. A hat mérkőzés során nem okozott csalódást Máté, végig hősiesen helytállt. A 2×20 perces mérkőzések során egy góllal segítette, a végül harmadik helyig jutó csapatot. „

Gratulálunk Máté, csak így tovább 👏👏👏

Csatlakozz Hozzánk, hogy Te is kipróbáld magad az MTK-nál 💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

📸MTK Budapest

U7, U9: Bozsik fesztiváloztak tehetségeink

Újra Bozsik fesztiválon léphettek pályára legkisebb korosztályaink hétvégén. Szombaton kék-sárgába öltözött focista palántáktól volt hangos a pálya, akik újfent bizonyították, szép jövő előtt állnak⚽💪

🔵🟡U9: Megszokottak szerint délelőtt U9️⃣-es tehetségeink nyitották a fesztivált és fociztak nagyot👏

✅Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Császári Alex, Farkas Barnabás, Farkas Dominik, Kovács Doma, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Nardai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sejben Ádám, Szücs Olivér és Varga Fanni

🎖Oklevélben részesült: Bencze-Holové Benett, Farkas Dominik és Polgár Bence

🔵🟡U7: Edédidőben jöttek a legkisebbek és ismét hengereltek⚽️🎯👏

✅Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🎖Oklevélben részesült: Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🗣A fesztivált követően Deák Zsolt alsó szekcióvezető értékelt:

„Kicsit álmosan kezdték a srácok a tornát, hiányzott belőlük az a lendület, amit az edzéseken megszokhattunk! 2-3 forduló elteltével viszont kezdtek belejönni a játékba és kifejezetten szép megoldásokat láthattunk! Összességében pozitívan zártuk a mai napot, gratulálok minden pályára lépő játékosnak!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok 👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U7, U8: Ismét Halásztelken járt az MTK Budapest

Az elmúlt héten újfent nívós futball program szerepelt a naptárban 📅Szerdán az MTK Budapest U7️⃣ és U8️⃣-as alakulata látogatott Halásztelekre, hogy közös edzés keretében focizzanak egy jót a halásztelki tehetségekkel ⚽🔥

Gyerekektől volt hangos az első edzőpálya🤍💙💛 A másfél órás edzés során együtt gyakorolhattak ifjaink az MTK-s srácokkal, majd közös meccsezéssel zárult a késő délután⚽4️⃣ edző is elkísérte a kék-fehéreket, így srácaink és a szülők is betekintést nyerhettek, hogy milyen is testközelből az MTK utánpótlása⚽🔥

🗣A jó hangulatú közös edzést alsó szekciónk vezetője, Deák Zsolt értékelte:

„Több szempontból is nagyon hasznos volt a közös edzés az MTK utánpótlás edzőivel és játékosaival! Egyrészt sikerült betekintést nyernünk az MTK szakmai munkájába a gyakorlatban is, másrészt ők is tapasztalatot gyűjthettek a mindennapi munkánkról, illetve a körülményekről! Emellett ami a legfontosabb, hogy a gyerekek is megismerhették egymást, hamar feloldódtak és nagyon jól dolgoztak együtt az egész edzés során!

Köszönjük szépen az MTK edzői stábjának, hogy eljöttek hozzánk, reméljük, hogy a mai napnak lesz folytatása és a jövőben is tudunk hasonló eseményeket szervezni!”

Köszönet az MTK Budapestnek, hogy ismét elfogadták meghívásunkat és hogy újfent egy szuper hangulatú közös edzéssel gazdagodhattak játékosaink 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U8: A legkisebbekkel is MTK tornán jártunk

A hétvégén két legkisebb korosztályunk is meghívást kapott az MTK Budapest partneregyesületi tornájára 🤝Egy fantasztikus délutánt tölthettek kis tehetségeink az MTK pályáin és teljes kimerülésig rúghatták a labdát ⚽️

💙💛U7: A legkisebbek 5️⃣ csoportmeccsen (🆚Jászfényszaru, Gödöllő, Maglód, ASI DSE és KISE) mutathatták meg tudásukat, amelyek közül 2️⃣ alkalommal is csupán egy gól döntött nem a mi javunkra, kétszer pedig magabiztosan nyertünk 💪🔥A helyosztón szintén egy góllal bizonyult jobbnak ellenfelünk (BVSC)⚽️

Ami viszont ennél is fontosabb, egy-két név már most felkerült az MTK „noteszébe” 🔥

⚽️Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Molnár Milán, Szövérfi Benedikt és Tarpai Olivér 👏

💙💛U8: A nagyobbak 4️⃣ csoportmeccset tudtak le (🆚BMSE, Maglód, ASI DSE , Gödöllő), amelyeken 4️⃣ pontot sikerült bezsebelni 💪A helyosztón még volt erő és akarat, hiszen egy végletekig kiélezett, izgalmas találkozón sikerült győzedelmeskedni a BSE ellen🔥

⚽️Pályára lépő játékosaink: Bence-Holové Benett, Bozai Balázs, Császári Alex, Nagy Máté, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence és Sárdi Máté

🎯 Gólszerzők: Sárdi Máté 4️⃣, Bence-Holové Benett 2️⃣, Császári Alex 2️⃣, Bozai Balázs és Nagy Máté

Bravó srácok, gratulálunk minden pályára lépő játékosunknak 👏💪⚽️

🗣A tornát követően Gáspár Andrea utánpótlás edző értékelt:

„Nagyon jó csapatok ellen tudtunk jó iramú mérkőzéseket játszani. Azt gondolom, mezőnyjátékban minden csapattal fel tudtuk venni a versenyt, volt, ahol mi domináltunk, volt ahol többet védekeztünk. Sajnos a helyzetek sok esetben kimaradtak, így az eredmények nem voltak túl kedvezőek.

A gyerekek az egész torna alatt jókedvűen álltak pályára és minden mérkőzés után már a következőt várták. Egy fontos lépés már teljesült: ők már megszerették ezt a sportot.”

Minden ellenfelünknek köszönjük a mérkőzéseket, az MTK Budapestnek pedig az újabb remek szervezést👏💪🙏

📸A fantasztikus fotókért köszönet: #veraszivemart🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U8-9, U10-11: Halásztelken futballoztunk a Puskás Akadémia ellen

Csütörtökön délután igazi futball ünnepnek🎉⚽️ lehettek tanúi a Németh Ferenc Sportcentrumba látogatók🏟👀

A Puskás Akadémia 🆚érkezett Halásztelekre és a tökéletesen előkészített centeren egyszerre 3️⃣ korosztályunk meccselhetett neves vendégeinkkel 💪⚽

Fantasztikus hangulat kerekedett a Sportcentrumban, ahol a többi korosztályos csapatunk edzései okán csordultig megtelt a létesítmény sportoló gyermekkel ⚽️🎯Ezért érdemes mindezt csinálni 💙💛

🔵🟡U10-11: A legnagyobbak parádés meccset játszottak és a végig izgalmas, lüktető iramú mérkőzésen hiába vezettünk szinte végig, döntetlennel zártunk 👏🔥💪⚽

⚽Pályára lépő játékosaink: Csala Márk, Dobos Dávid, Dombovári Félix, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Hegedűs-Nagy Csaba, Juhász Máté, Kárpáti Bálint, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Spáczay Martin, Sponga Márk, Tarpai Poldi👏

🎯Góllövők: Csala Márk3️⃣, Dombovári Félix, Sefcsik Balázs és Sponga Márk

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó iramú és végig kiélezett mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert végig koncentráltan és bátran játszottak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a játék minden elemében felvettük a versenyt a vendégekkel.

Számunkra nagyon hasznos volt ez a találkozó, hiszen az ilyen tempójú mérkőzéseken lehet igazán fejlődni ez visz minket előre! Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, nagyon magas színvonalon és sportszerűen játszottak, a futball ünnepe volt a mai Halásztelken!”

🔵🟡U8-9: A center másik szegletében kisebb korosztályunk is remek meccset játszott neves ellenfelünkkel és 🔟alkalommal is sikerült megzörrenteni a hálót👏🔥💪⚽

⚽Pályára lépő játékosaink: Becze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Császári Alex, Frank Boldizsár, Nagy Máté, Pakai Péter, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér👏

🎯Góllövők: Szövérfi Zsombor 5️⃣, Pakai Péter 4️⃣ és Bencze-Holové Benett

🗣Mérkőzést követően Gáspár Andrea edző értékelt:

„A gyerekek között nagy volt az izgalom, ami a meccs kezdeténél megilletődöttségbe csapott át.

A játék első felében kicsit dekoncentrált volt a csapat, elkerülhető gólokat kaptunk, viszont nagyon kevés helyzetet dolgoztunk ki. Szerencsére ez fordult a későbbiekben, és jöttek a helyzetek, a gólok. Onnantól kezdve szoros meccset láthattunk.

Én abszolút elégedett voltam a végén, a gyerekek pedig nagyon élvezték a mérkőzést.”

🔵🟡U7: A legkisebbek két pályán is megmutathatták hogyan cseleznek, szerelnek és rúgnak gólokat. Mindezt pedig fantasztikusan tették 👏🔥💪⚽

⚽Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Mártha Levente, Mertus Ádám, Molnár Milán, Szövérfi Benedikt, Tarpai Olivér👏

🎯Góllövők: Mindenki

🗣Mérkőzést követően Szűcs Lajos edző értékelt:

„Két-két csapattal álltunk fel két pályán! 5×10 perc játékkal! A gólokat ugyan nem számoltuk, de mindkét csapat kivette a részét a gólszerzésből! Ugyan barátságos mérkőzés volt, de ettől függetlenül a gyerekek minden egyes labdáért és gólért nagyon megküzdöttek! Nagyon ügyesek voltak a srácok!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozót 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U9: Újabb Bozsik hétvége

Dübörög a Bozsik szezon, ezúttal kis korosztályaink léptek pályára, immár a második Bozsik hétvégén. Ifjaink újfent brillíroztak és szebbnél szebb cselekkel, valamint fenomenális gólokkal kápráztatták el a szurkolókat ⚽💪

🔵🟡U9: A szombat délelőtt U9️⃣-es tehetségeinkkel rajtolt ⚽1️⃣8️⃣ játékossal leptük el a körzetközpont műfüvesét és rúgtuk számolatlanul a gólokat👏

✅Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Bellai-Répássy Noel, Budai Máté, Császári Alex, Demeter András Vince, Farkas Barnabás, Kottra Áron, Kovács Doma, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sejben Ádám, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér és Varga Fanni

🎖Oklevélben részesült: Nagy Máté, Nagy Zsombor, Pakai Péter és Szövérfi Zsombor

🗣A fesztivált követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Nagyon büszkék lehetünk a srácokra, hiszen egytől egyig mindenki nagyon koncentráltan játszott és kiváló teljesítményt nyújtott. Jó volt látni, hogy védekezésben és támadásban egyaránt bátran felvállalják a gyerekek a párharcokat, melyekből a legtöbbször győztesen jöttek ki! Gratulálok mindenkinek a mai játékához!”

🔵🟡U7: Immár a megszokott menetrend szerint edédidőben jöttek a legkisebbek és rátettek még egy lapáttal a gólokat és a játékot illetően ⚽️🎯👏

✅Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Szövérfi Benedikt és Tarpai Olivér

🎖Oklevélben részesült: Kiss Barnabás és Szövérfi Benedikt

🗣A fesztivált követően Gáspár Andrea vezetőedző értékelt:

„Büszkék vagyunk a srácokra. Fegyelmezettek, gyorsan jászottak, rengeteg gólt rúgtak. Sok jó egyéni megoldást láttunk. Minden játékosunk elégedetten mehetett haza.”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok 👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛