U10-U11″vegyes”: Lezárult a téli Bozsik sorozat

Szombaton a harmadik és egyben a futball év utolsó téli terem Bozsik tornáját rendezték az U11-es korosztályban🔚Ezen sorozatban U10-11-es „vegyes” alakulatunk szerepelt ismét és a korábbi fellépésekhez képest újabb tehetségeink mutathatták meg mi is rejlik Bennük 💪

Ifjaink összesen négy mérkőzést tudtak le. Szigetszentmiklós és Taksony csapataival meccseltünk oda-visszavágós rendszerben ⚽️A lábakba újfent jó néhány játékperc került, így az edzéseken gyakoroltak élesben való bemutatására kellő lehetőség mutatkozott mindenki számára.

🙋‍♂️Benedek Zétény, Demus-Kiszeli Koppány, Kottra Áron, Micheller Milán, Potondi Balázs és Varga Tamás

🏅Demus-Kiszeli Koppány

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣A tornát követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A játéknap első mérkőzésén kicsit álmosan kezdtünk. Kevés volt az összjáték, valamint sok kapussal szembeni helyzet maradt ki. A torna többi mérkőzésén már egy sokkal szebb és összjátékkal teli játékot mutattak a srácok. Ugyan a győzelem ezúttal elmaradt, azonban a a srácoknak jár a gratuláció, ugyanis szintet tudtak lépni a mérkőzések alatt.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk Nekik a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛