Vasárnap U13-as „kék” csapatunk idősebb fele futsalozott az újabb fordulóban Sérülések és betegségek ismét átrajzolták a keretet és két U11-es legénnyel futottunk neki a visszavágók első körének

Az érdiek ellen még akadozott a gépezet és hiába voltak meg helyzeteink, ezúttal rúgott gól nélkül maradtunkA mérkőzést záró sípszót követően rögtön harsant az újabb meccs kezdését jelző hang és Százhalombatta legényeivel folytatódhatott a futsalos délután. Nem csupán játékunk, de góllövő cipőnk is előkerült, így magabiztos sikert aratva szépen zártuk a napot
Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk
A játéknapot követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:
„Sajnos a csapatunkat egy betegség hullám üldözi és sajnos az Érd ellen a negyedik fordulóban is három hiányzóval kellett nekivágni a mérkőzésnek, de szerencsére két ügyes U11-es játékos segített ezúttal nekünk.
Jól kezdtük a mérkőzést. Akadt két ziccerünk, amikor csak a kapusra vezettük a labdát, de nem sikerült betalálni. Ilyen helyzeteket, ha nyerni akarunk egy erős és masszív csapat ellen, nem lehet kihagyni. A félidő közepén kaptunk egy elkerülhető gólt, majd rögtön ezután egy újabb ziccerbe kerültünk, de ismét nem éltünk a lehetőséggel. Sokkal jobban kellene koncentrálni, főleg az ellenfél kapuja előtt.
Mindkét csapatnak adódtak helyzetei, de gólt csak az Érdnek sikerült elérni. Összeségében a jobb csapat győzőtt.
A második meccs első részében az előző mérkőzés frusztrációja rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, de ahogy telt az idő, ezt levetkőztük magunkról és a végére magabiztos, két gólos győzelmet arattunk.
Gratulálok minden játékosomnak!”
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a folytatásra pedig további sok sikert kívánunk
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!