Ugyan véget értek a regionális bajnokság küzdelmei, ám ifjaink nem tétlenkednek, hiszen az edzések mellett még edzőmeccseken „vezetik le” az idei sikeres évet
Kedden Dunavarsány U-es alakulatát láttuk vendégül és fociztunk egy jót. A srácok még mindig zakatolnak, jó volt látni, hogy szép számmal termelik a gólokatBágyi Geri, Kuti Levi és Nagy Nikó mellett Kéri Dávid kétszer is beköszönt, illetve a jövő szezonra próbázók is hintettek egyet-egyetA védelem és Takács Beni hátul pedig jól állta a „sarat” s mindössze két alkalommal kapituláltunk
Bravó Srácok
Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:
„Ezen a mérkőzésen próbáltam minden játékosnak hasonló játékpercet biztosítani valamint egy-két játékost több poszton is kipróbálni. Szemre is tetszetős, kombinatív futballt játszottunk, sokat forgattuk a labdát, a belső középpályások sokat léptek be területbe, jól sikerültek a labdakihozatalok, néha 4-5 passzból tudtunk az ellenfél kapuja elé kerülni és a helyzeteket is nagy számban értékesítettük.
Egy felszabadult, jó kedvű, a futballt élvező csapatot láttam játszani, elégedett vagyok a srácok teljesítményével. Külön öröm, hogy a nemrég csatlakozó játékosok is jól szálltak be, sőt eredményesek is voltak.”
Dunavarsány csapatának köszönjük a remek mérkőzést és jó pihanést kívánunk a nyárra
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek