Csütörtökön ezúttal hazai pályán léphetett pályára U17-es csapatunk.
nappal korábban egy barcsi túrából jöttünk haza győztesen, bezsebelve a
pontot, így méltán bízhattunk a jó folytatásban
Ráadásul ismét szép létszámban jelentek meg a csapatért szorítok, így a biztatásra sem lehetett panasz ![]()
![]()

Az első etap végéig nem sikerült kapuba találni, hiába voltak meg a helyzeteink. Aztán érkezett Sztaskó Zola és meglőtte azt a bizonyos lélektanilag fontos találatot
–![]()
![]()
![]()
Fordulást követően pedig beindult a henger: Rádi Brúnó
–![]()
![]()
és Obornyák Dávid
–![]()
![]()
találatát követően Sztaskó Zola meglőtte második gólját is
–![]()
![]()
, de még mindig volt hátra ![]()
perc…
perccel beállását követően Schneider Márk is feliratkozott a gólszerzők listájára
–![]()
![]()
, majd Üveges Peti is megtette mindezt
–![]()
![]()
. Ezután sem álltunk le és a szintén csereként beálló Bognár Norbi is zizzentett
–![]()
![]()
![]()
Sztaskó Zola úgy érezte, régen lőtt mesterhármast, így újfent betalált
–![]()
![]()
a pontot arra a bizonyos „i”-re pedig Schneider Márk tette fel
–![]()
![]()
![]()
Ez igen Srácok, nagy Gratuláció ![]()
![]()
![]()
A mérkőzés lefújását követően jöhetett a jól megérdemelt finom „ebéd”, amelyből egyaránt falatozhatott hazai és vendég játékos, edző, valamint szurkoló is ![]()
![]()

![]()
Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelte a mérkőzést:
„Komolyan készültünk a mérkőzésre, komolyan vettük a mérkőzést és komoly eredményt értünk el.
Ez a győzelem nem a véletlen műve, nem szerencsével értük el, hanem azzal a melóval, amivel a Srácok hetek, hónapok óta dolgoznak edzésen és azon kívül is. Hogy, miért csak most jött ki? Hogy miért csak most szakadt ki a gólzsák? Nem tudom, de azon leszek, hogy ez a folyamat továbbra is így maradjon.
A MI CSAPATUNKBAN soha nem voltak „sztárok”, soha nem voltak ezen a szinten „űber-mega” játékosok, a MI erőnk az mindig is az egységben rejlett. Ezt bizonyítja az is, hogy a 9 rúgott gólon 6 játékos osztozott.
Most kell szerénynek maradni és ugyanígy dolgozni tovább.
Köszönjük szépen a Vezetőségnek a mérkőzés utáni ételt és italt. Köszönjük a Szülőknek és Barátoknak, hogy ismét ilyen sokan voltak és támogattak Minket!
Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket szeretnék kívánni a Csapat és magam nevében!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
