U17: Véget ért az őszi szezon

Lejátszotta 1️⃣2️⃣. mérkőzését is U17-es brigádunk. A pályák állapota miatt a szigetszentmiklósi műfüvön fogadtuk múlt szombaton az Újbuda csapatát, akiket az odavágón megleptünk egy remek játékkal és behúztunk 3️⃣ pontot 💪⚽️

A kocka most fordult és fejet kellett hajtanunk vendégeink előtt 👏

🎤A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Lukács Tamás értékelte a látottakat:

„A csoport pillanatnyilag legjobb szériában lévő csapatát fogadtuk a Barca Academyt. Nekünk is furcsa volt, mert az Újbuda csapatát vártuk, de Barca Academy mezben, a középkörben „Barca” felkiáltással indító csapatot kaptunk. Játékuk – ezen a szinten – hihetetlenül dinamikus, kreatív és látványos volt. Sajnos, azon felül, hogy nagyon jól játszott az ellenfél, mi még gólokat is „ajándékoztunk” nekik. Küzdöttünk becsületesen, de ez most ennyire volt elég. A bajnokság félidő van, de Mi még nem pihenünk, van egy kis levezetés.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a bajnokságban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛