A rájátszásban négy idegenbeli találkozót követően végre először hazai pályán léphettünk pályára, ráadásul a remekül előkészített centeren
Eddig győzelem nélkül állva a bajnokságban ugrottunk neki a vendég vecsési alakulatnak
akiket az alapszakaszban egyszer már sikerült két vállra fektetnünk.

Jól kezdtünk és irányítottuk a mérkőzést, helyzeteink pedig jelezték, ezúttal azok a bizonyos nüanszok Felénk kell, hogy billenjenek. Aztán érkezett Rádi Brúnó és sarokba dobva a nüanszokat akkora gólt ragasztott ![]()
-ről a bal felsőbe, hogy az állakat még most is fel kell tolni
–![]()
![]()
![]()
Előnnyel mehettünk pihenőre és jó védekezésünknek köszönhetően
ponttal zárhattuk le a meccset. Karok a magasba lendülhettek, a mélyen rejlő feszültség pedig felszakadhatott végre. Bravó Urak, nagyot mentetek![]()
![]()
![]()
Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:
„Úgy készültünk erre a hétvégére, hogy mindenféleképpen meg szeretnénk szerezni az első győzelmünket a tavasz során. Ha nehezen is, de sikerült!
Az előre fele játékunk egy „kicsit döcögött”, de a védekezésünk – több kitünő egyéni teljesítménnyel – nagyon rendben volt! Gratulálok a Csapatomnak, nagyon megérdemelték már ezt a győzelmet! A mérkőzés után mondtam is Nekik, hogy ebben a Csapatban MINDEN egyes tag ugyan annyit ér, mint a másik! Kizárólag akkor tudunk mérkőzéseket nyerni, ha úgy harcolnak egymásért,mint a mai nap tették!
Megyünk tovább! Szeretnék Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kíváni!”
Vecsés csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszra![]()
![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
