Szombaton Budatétényben zárult az U19-es regionális bajnoki versenyfutás Egy hét alatt a harmadik bajnoki mérkőzését játszotta csapatunk, hiszen hétfőn a
Szombaton utolsó idei bajnoki mérkőzésén lépett pályára felnőtt együttesünk Zárásként Hernádra látogattunk, ahol a kiesés elől menekülő hazai csapat mellett
Tegnap reggel a regionális bajnokság utolsó fordulóját játszotta U15-ös csapatunkÁporkára látogattunk, ahol a bajnoki címért hajtó Carvalho-Blause csapata várt ifjainkra
Péntek késő délután utolsó bajnoki mérkőzéséhez készülődött U13-as „kék” csapatunk, Jászfényszaru legjobbjait fogadva a Sportcentrum tökéletesen előkészített centerén A szezon
Szerdán az utolsó előtti mérkőzését játszotta az idei bajnokságban U19-es csapatunk. Elmaradt mérkőzést pótolva Monor érkezett vendégként a Sportcentrum centerére
Szombaton rangadóra utazott U13-as „kék” csapatunk, hogy a Göd ellen lejátszák ifjaink az első osztály felsőházi rájátszásának utolsó előtti mérkőzését