Egy hét pauzát követően ismét pályára lépett legidősebb utánpótlás korosztályunk
Újfent idegenbe utaztunk, ezúttal az ESMTK otthonába
akiktől az alapszakaszban hazai pályán szenvedtünk három gólos vereséget![]()

Ezúttal azonban sokkal érettebb játékot bemutatva magabiztos pontszerzést mutattunk be
Védekezésünk ismét tanári volt, elől azonban hiába dolgoztunk ki számtalan helyzetet, egyelőre még nem vagyunk élesek. Ami késik, nem múlik… tartja a mondás![]()
![]()
Szép volt srácok ![]()
Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:
„Kezdünk kiegyenesedni. Örülök, hogy a sérült jatékosaim visszatértek!
Amikor elkezdtük a téli felkeszülést, valami megváltozott a CSAPAT életében, pozitív irányban. A légkör, a kohézió, a mentalitás fantasztikusan jó! Én személy szerint nagyon élvezem a munkát a Srácokkal, akik hihetetlenül dolgoznak mind az edzésen, mind a merkőzéseken! Abba már bele se merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha ez az egész még győzelmekkel is párosul…
Nagyon megérdemelné ez a CSAPAT, de ezért kőkeményen tenni kell és mi fogunk is!”
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
