Amikor véget ér a futball szezon, megnyílik a nyári szünet végtelennek tűnő időszaka ![]()
Mivel a gyerekek szerencsére nem tudnak meglenni foci nélkül, így beröffentettük a „foci tábor módot” ![]()
Igazolt labdarúgóinknak június utolsó hetében szerveztük az első nyári tábort, amelynek során a napi két edzés mellett jutott idő sok egyéb másra is.
A teqball és a csocsó mellett előkerült a tavalyi évben is nagy sikert aratott „házi csúszda”, meglátogatott minket Nabil Hamza freestyle focista, voltak projektfeladatok a közösség építés jegyében, lehetett lovagolni, előkerült a házi mozi és meglátogattuk az MTK Budapest Akadémiáját, valamint a Stadiont is, ahol részt vehettünk a felnőtt csapat edzésén ![]()
![]()
![]()
![]()
A közel ![]()
főt felvonultató első heti táborunk rengeteg mosolyt csalt az arcokra, jövő héten folytatás következik ![]()
![]()
Köszönjük, hogy itt voltatok Srácok![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
