Tegnap késő délután az impozáns Panoráma Sportközpontba látogattunk, ahol a II. Kerület UFC csapatával meccseltünkA mérkőzésre még a 20. fordulóban került volna sor, ám az ellen brigádján betegség hullám söpört végig, így toltuk az időpontot a naptárban

Hétköznap, kis pálya, ballagás, szükség játékvezető (a szövetség nem tudott játékvezetőt küldeni a mérkőzésre). Nem voltak jó előjelek. Két figyelmetlenségünk két gólba került, elől viszont a helyzetek minimális százalékát sikerült értékesíteni, így pont nélkül maradtunk
A világ természetesen nem dőlt össze, nyomjuk tovább, hogy az év végén fényes érem kerüljön a nyakakbaHétvégén most pihenő, úgyhogy lazulhatnak a lábak és tisztulhatnak a fejek
Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:
„Tavaly egyértelműen kirajzolódott a két csapat közti különbség, amit felmérve, ellenfelünk tudta, hogy mi az egyetlen esélye.. Sajnos bekövetkezett, az, amitől féltem.
Azt azonban el kell mondani, hogy a két egyéni hibánkat kíméletlenül kihasználták és 2/2 helyzetkihasználással hagyták el a játékteret, míg mi rúgtunk három kapufát, kihagytunk több ziccert és számtalan lövésünk akadt el az „élő falban” Megyünk tovább, van még meccs, azokat be kell húzni!”
II. Kerület csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszra
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!