Felnőtt: Nem éltünk az ember- és gólelőnnyel

Dobogóról várhattuk a szombat délutáni újabb mennyei (vár)megyei fordulót, amely ezúttal Ráckevére „utaztatott” Bennünket. Az utóbbi években nem igazán sikerültek ráckevei utazásaink, ám ezúttal jó formánkban bízva reménykedtünk a pontokkal való hazatérésben🆚

Tervünk jól is alakult, hiszen az első félidőben Nádas Krisz góljával megszereztük a vezetést 0⃣1⃣⚽️🎯

A második etapban nem csupán gól-, de emberelőnybe is kerültünk🟥majd Márfi Dávid gólja már kettőre növelte előnyünket 0⃣2⃣⚽️🎯

Hogy mégsem sikerül a jó lapokat a végén „termőre fordítani”, annak a mérkőzés utolsó 7 percében szerzett két hazai gól az „oka”, amelynek eredményeként végül meg kellett elégednünk az egy ponttal👍

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Egy megnyert mérkőzést sikerült elrontanunk, amelynek egy részét magamra vállalom. De azt már többször elmondtam, ha le lehet zárni egy mérkőzést, azt minél hamarabb meg kell tenni! A helyzeteink meg voltak, ám ezeket ki is hagytuk, ami meg is bosszulta magát. Remélem ebből most tanultuk…”

A Ráckeve csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (10.26. vasárnap) a listavezető Újhartyán otthonába látogatunk🆚⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛