Szerző: hfc.admin

U13: Elindult a futsal szezon

Múlt vasárnap az érdi Arénában megkezdte a téli futsal versenysorozatot U14-es csapatunk fiatalabb része, akik az U13-as korosztályban léphetnek pályára ⚽️

A hiányzók miatt két U11-es fiatallal kiegészülve derekasan küzdöttek a srácok, de a futsal újdonsága még látszott a játékban ⚽️

Bőven van még lehetőség február végéig a javításra. A lényeg, a minél több játékperc és a játék ezen formájának beépítése a gyerekek fejlődésébe 👏💪

Ellenfeleinknek gratulálunk és sok sikert a bajnokságban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

U17: Véget ért az őszi szezon

Lejátszotta 1️⃣2️⃣. mérkőzését is U17-es brigádunk. A pályák állapota miatt a szigetszentmiklósi műfüvön fogadtuk múlt szombaton az Újbuda csapatát, akiket az odavágón megleptünk egy remek játékkal és behúztunk 3️⃣ pontot 💪⚽️

A kocka most fordult és fejet kellett hajtanunk vendégeink előtt 👏

🎤A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Lukács Tamás értékelte a látottakat:

„A csoport pillanatnyilag legjobb szériában lévő csapatát fogadtuk a Barca Academyt. Nekünk is furcsa volt, mert az Újbuda csapatát vártuk, de Barca Academy mezben, a középkörben „Barca” felkiáltással indító csapatot kaptunk. Játékuk – ezen a szinten – hihetetlenül dinamikus, kreatív és látványos volt. Sajnos, azon felül, hogy nagyon jól játszott az ellenfél, mi még gólokat is „ajándékoztunk” nekik. Küzdöttünk becsületesen, de ez most ennyire volt elég. A bajnokság félidő van, de Mi még nem pihenünk, van egy kis levezetés.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a bajnokságban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

U11: Két győzelemmel indítottuk a futsal szezont

Mivel bezizzent a tél ❄️ ideje terembe vonulni. Ha pedig terem, akkor futsal ⚽️💪

Alsónémediben kezdtük az első játéknapot, ahol 3️⃣ meccset játszottunk volna, de 2️⃣ lett belőle 🤷‍♂️ mivel egyik ellenfelünk nem jelent meg. Két sorral vetettük magunkat a küzdelembe, volt egy U11-es és egy U10-es brigádunk 💪

Az első találkozón az Asterix Sport Club ellen léptünk pályára, ahol magabiztos játékkal sikerült ellenfelünk fölé kerekedni. Ugyan egy öngól is segített minket, de két parádés találat és számos remek megoldás is jelezte, a srácok szívesen lépnek pályára futsal meccsen is ⚽️🎯👌💪

Rögtön az első meccset követően a Pénzügyőr SE első csapata következett, akikkel egy végletekig kiélezett mérkőzésen a végén sikerült értékesíteni sokadik ziccerünket, amely győzelmet ért. ⚽️🎯👌💪

Minden pályára lépő játékosunk kitett magáért, hiszen a gólok és gólpasszok mellett elengedhetetlenek voltak a remek szerelések, blokkolások és hihetetlen kapus bravúrok 👏👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek meccseket és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Köszönet felnőtt játékosunknak, Attila Kovács-nak, aki a heti edzésen néhány futsal fortéllyal vértezte fel srácainkat 👏💪🙏

🎤Mérkőzéseket követően Gabor Wendler értékelte a látottakat:

„Örülök, hogy van lehetőségünk futsalozni, mert az itt tanultak és tapasztaltak remekül szolgálják a fejlődésünket.

Gratulálok a fiúknak, nagyon jól játszottak. Ugyan voltak hullámvölgyek a játékunkban, de mind fizikálisan, mind játékban , mind pedig mentálisan odatették magukat a srácok. Örülök annak is, hogy az edzéseken gyakoroltak visszaköszöntek néhány szituációban.”

Hajrá Telek! 💙💛

U7: Fantasztikus siker – ezüstérem és torna felfedezettje díj az MTK tornán

Sűrű volt kis korosztályainknak a hétvége, de az igazi csattanó vasárnapra maradt ☝️👍👏👌

Az MTK Budapesttel kötött partneregyüttműködés keretében immár 3️⃣. korosztályunkkal vehettünk részt az ősz folyamán az MTK Budapest által szervezett partneregyesületi tornán 🤝💪⚽️

Az egy cserével érkező brigádunk kezdésként 1️⃣1️⃣3️⃣-ra múlta felül Balassagyarmat csapatát, majd következett a házigazda MTK, akik ellen 7️⃣3️⃣-ra diadalmaskodtunk 💪🔥🔥🔥💪

A csoport utolsó mérkőzésén ugyan a Gödöllő 2️⃣ találattal többet ért el, mint mi, azonban az összesítésben a csoport élén zárva játszhattunk a döntőben 💪

A mindent eldöntő összecsapáson ugyan gratulálhattunk a győztes @Jászfényszaru VSE gárdájának, de srácaink egész napos parádés teljesítménye büszkeséggel tölti el szívünket 🥈🏆⚽️💙💛

Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté és Nagy Máté 💪

A torna felfedezettje díjat játékosunk, Budai Máté vehette át a korábbi labdarúgó-válogatott, Pintér Ádámtól 👏🔥🏆

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏👏

🎤Vezetőedzőnk, Lemmich Attila értékelése:

„Az egész csapatot nagy dicséret illeti. Cseppet sem megilletődve, bátor, gyors támadójátékkal léptek pályára a srácok.

Maximális volt a koncentráció és a küzdenitudás, ennek köszönhetően sikerült döntőbe jutni.

A döntőben ugyan alulmaradtunk, de elmondható, hogy a csapat minden tagja büszke lehet a tornán nyújtott teljesítményére. Gratulálok a srácoknak!”

Ellenfeleinknek köszönjük a színvonalas mérkőzéseket, az MTK Budapestnek pedig ismételten köszönjük a meghívást és a remek szervezést 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

📸MTK Budapest, valamint Illés Cecilia 🙏

U11: Újabb elismerés – mi adtuk a hónap játékosát

Az MTK Budapest-nél a partneregyesületek kisebb korosztályaiban minden hónapban kiosztásra kerül a „Hónap játékosa” díj. Novemberben egyesületünk U11-es játékosa, Hederics Marci kapta a rangos elismerést és az ezzel járó egyedi mezt 💪👏

Büszkék vagyunk Rád Marci! 👏💙💛

Köszönet az edzőknek és a játékostársaknak, hiszen nélkülük nem sikerült volna 👏🙏

Sándor Károly Labdarúgó Akadémia / Sándor Károly Football Academy

Hajrá Telek! 💙💛

U9: Edzőmeccs Budafok ellen

Péntek délután ismét vendégül láttuk a Budafoki LC tehetségeit, akikkel újfent meccsezhettünk egy jót ⚽️ Srácaink ezen alkalommal is remek megoldásokkal szórakoztatták a mérkőzést megtekintő szülőket 👏💪👌

Pályára lépő játékosaink: Juhász Máté, Laci Náron, Pakai Dominik, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér, Váczi Balász és Varga Dominik 💪

Góllövők: Mindenki 👏⚽️⚽️👏

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏👏👏

🎤Vezetőedzőnk, Andrea ‘Muci’ Gáspár értékelése:

„Meglepetésünkre a Budafok U8-as csapata jött el, így nagyobb volt a különbség a két csapat között.

Magabiztos játékot játszottunk, minden játékosunk rúgott gólt, így örömmel mentek a hétvégi pihenőre.

Gratulálok mindenkinek!”

Ellenfelünknek köszönjük a meccset, várunk Benneteket majd egy újabb játékra 💪👏🙏

Hajrá Telek! 💙💛