Szerző: hfc.admin

Felnőtt: Fontos siker a pazar gólok meccsén

Ma kora délután újfent pályára lépett felnőtt csapatunk. Ellenfélként a Törökbálinti Torna Club Labdarúgás érkezett vendégségbe, akik a mérkőzést megelőzően 2️⃣pont hátrányban taposták sarkunkat a tabellán.

Sokan még a levest kanalazták🥘, amikor útjára indult a labda a játékvezető sípszavára, s akik még desszertet 🧁 is kértek a szombati ebédhez, azok bizony akár le is maradhattak a lényegről.

A gólok sorát mi nyitottuk, amikor András Gáspár értékesítette a megítélt büntetőt 🎯⚽️1️⃣0️⃣

Egy perc sem telt el és talán még az eredményjelzőn sem billent át az 1️⃣-es érték, amikor Dávid Tamás szerzett labdát a kezdőkörben, majd felnézett és azzal a zseniálitással emelt félpályáról a kapuba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne 🎯⚽️2️⃣0️⃣👀👌👏

A vendégek sem szerettek volna lemaradni sem mennyiségben, sem pedig minőségben, így még a félidő előtt szépítettek egy tökéletesen kivitelezett szabadrúgásgóllal, amely a kapufáról csattant be a kapunkba 2️⃣1️⃣. Az ellen 6️⃣-osa egyes hírek szerint még körzőt-vonalzót 📐📏is magával hozott a mértani pontosságú találatához. Ami szép az szép 👏

Fordulást követően a „gólra gól” elnevezésű társasjáték 7️⃣ perce következett, hiszen először Tamás Dávid rúgta meg saját maga 2️⃣. gólját 🎯⚽️3️⃣1️⃣, majd a vendégek kihasználták hibánkat és a léc alá puffantottak. 3️⃣2️⃣

Ám még mielőtt örömkönnyekbe lábadt volna a vendégekért szorítók szeme, érkezett csapatkapitányunk és pazar cselek végén higgadtan gurított az üres kapuba 🎯⚽️4️⃣2️⃣

Ezt követően inkább mezőnyjáték színesítette a metsző hideg érzetét és győzelmünk már nem forgott veszélyben. Múlt heti kisiklást követően ismét a győzelem útjára léptünk, bízunk benne, hogy a télbe vezető út sikerekkel lesz kikövezve 💪

Gratula Urak, remek volt 👏💪

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

U11: Hibátlan teljesítmény a Bozsikon

Szombaton Bozsik tornán lépett pályára csapatunk. 4️⃣ mérkőzés szerepelt a penzumban, amelyek mindegyikét magabiztosan behúztuk 💪

Összesen 1️⃣6️⃣ lőtt gólunkra mindössze 1️⃣ válasz érkezett👏👌👀⚽️

Pályára lépő játékosaink: Dobos Ádám, Dombovári Félix, Fodor János, Hederics Marcell, Hegedűs Nimród, Oke Olamide, Pántya Levente, Sponga Márk, Szűcs Botond és Tarpai Poldi 👏

Góllövőink: Dobos Ádám 4️⃣, Sponga Márk 4️⃣, Hederics Marcell 3️⃣, Dombovári Félix 2️⃣, Oke Olamide, Pántya Levente, Szűcs Botond ⚽️

Különdíjban részesült: Tarpai Poldi 👏

🎤Mérkőzéseket követően Gabor Wendler vezetőedzőnk értékelt:

„Gratulálok a fiúknak, nagyon jól játszottak. Számtalan remek megoldást láttam, aminek nagyon örültem. Végre javult a helyzet kihasználásunk is és emellett rendkívül összeszedettek, illetve koncentráltak voltunk mezőnyben.

Előjöttek ugyanakkor azok a dolgok, amiken majd javítanunk kell még.

Az igazi erőfelmérő szerdán következik, amikor az MTK Budapest tornáján lépünk pályára. Bízom benne, hogy ott is visszaköszönnek majd az edzéseken gyakoroltak.”

Gratulálunk a parádés teljesítményhez 👏💪🙏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb meccseket 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

U9: MTK partneregyesületi tornán fociztunk

Szerda délután az MTK Budapest meghívásának tettünk eleget, ahol egy rendkívül színvonalas tornán léphettek pályára ifjú tehetségeink ⚽️

A lebonyolítás szerint 4️⃣ mérkőzés várt ránk a csoportban, majd a helyosztók következhettek. A délután folyamán az MTK Budapest korosztályos csapatával is összemérhették srácaink tudásukat, valamint Gödöllői Sport Klub- Gödöllői Bikák, Pécel, Budakalászi MSE – Utánpótlas Labdarúgásés a Pápai ELC is az ellenfelek között volt 💪

Amellett, hogy láthattuk, hova lehet még fejlődnünk, szép győzelemnek, izgalmas döntetlennek és tisztes helytállásoknak is tapsolhattunk 👏👏👏 Ráadásul a pihenőidőben tét nélküli meccsekre is lehetőség nyílt, amelyekkel természetesen éltek is srácaink 💪

Pályára lépő játékosaink: Dobos Dávid, Juhász Máté, Laci Náron, Pakai Dominik, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér és Varga Dominik 👏👏👏

Góllövőink: Dobos Dávid 2, Juhász Máté, Pakai Dominik 2, Varga Dominik

🎤A tornát követően vezetőedzőnk, Andrea ‘Muci’ Gáspár értékelte a látottakat:

„Egy nagyon színvonalas tornán mérhettük fel, hogy hol tartunk.

Már a megérkezésnél nagyon jó volt a srácok hangulata, ennek megfelelő lendülettel vágtunk bele a tornába.

Hullámzó volt a csapat teljesítménye. Voltak meccsek, ahol szinte végig védekeznünk kellett, de volt, ahol mi tudtunk dominálni.

Önfeledt játékkal töltötték a szerda délutánt.

Nagy öröm látni, hogy ennyire megszerették a labdarúgást. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden pihenőidőt focival töltenek. 7 mérkőzés után, pedig egyből üres kaput keresnek, hogy még kicsit játszhassanak.”

Köszönjük az MTK Budapest-nek a meghívást, a profi szervezést és lebonyolítást, míg ellenfeleinknek a remek meccsekért jár a taps 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

Fotók: MTK Budapest 📸

Old Boys: Búcsú a hibátlan mérlegtől

Múlt pénteken heti második meccsét játszotta Old Boys csapatunk. A sűrített penzum nem jött ki jól, hiszen a vendég Rubeola FC elvitte a 3️⃣pontot, így makulátlan mérlegünk a 9️⃣fordulót követően tovaszállt.

Ennek ellenére továbbra is magabiztosan robogunk az élen a szép őszi zárás reményében 💪👏

🎤Csapatvezetőnk, Géza Kulcsár értékelése a mérkőzést követően:

„Múlt héten kettős rangadót játszottunk. Szerdán a Monor ellen kezdtünk, és úgy nézett ki elesik végvárunk. De állva maradt, még állnak Halásztelek Tornyai.

Pénteken újabb rangadót vívtunk a Rubeola Fc ellen. Tartalékos Csapatunk nem tudta felvenni a versenyt a fiatalabb ellenféllel. Hát igen, aki háborúba megy, ne csodálkozzon, hogy vissza lőnek.

Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak, és külön kapusunknak Levinek. Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛

U7, U9: Bozsik torna – 3. rész

Szombaton ismét a kicsiké volt a pálya, hiszen újfent Bozsik tornára utazhattunk 🚗

🔵🟡U7: Legkisebbjeink két csapattal érkeztek és mutatták be szebbnél szebb megmozdulásaikat. Nagyon sokat fejlődtek a srácok és hol van még a szezon vége… 💪

Pályára lépő játékosaink: Bozai Balázs, Budai Máté, Grebur Ákos, Helgert Csongor, Nagy Máté és Sárdi Máté ⚽️

Oklevélben részesült: Bozai Balázs és Sárdi Máté 👏

🔵🟡U9: Idősebb korosztályunk szintén két csapattal jelent meg a tornán. A rutinosabb játékosok mellett ezúttal olyan srácok is érkeztek, akiknek ez volt az első pályára lépésük. Ez azonban nem látszott, hiszen remekül fociztak 💪

Pályára lépő játékosaink: Balogh Áron, Dobos Dávid, Farkas Barnabás, Juhász Máté, Kottra Áron, Laci Náron, Nagy Zsombor, Pakai Dominik, Sziklai Márk és Varga Dominik ⚽️

Oklevélben részesült: Nagy Zsombor és Dobos Dávid 👏

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Hajrá Telek! 💙💛

U9, U11: Edzőmeccses csütörtök

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy utánpótlásban pallérozódó gyerekeink rendszeresen edzőmeccseken mutathassák meg az edzéseken tanultakat 💪👌

Így volt ez múlt héten csütörtökön is, amikor két korosztályunk is dupla meccset játszott ⚽️

🔵🟡U9: Kisebb korosztályunk a Carvalho blause Áporka vendége volt és rengeteg gólnak, cselnek és látványos megmozdulásnak tapsolhattak a kilátogatók. Egészen sötétedésig gurult és pattogott a labda 💪⚽️ A nagyobbak meccsén 8️⃣ alkalommal is megzörrentettük a hálót, míg a kisebbek összecsapásán szó szerint számolatlanul potyogtak mindkét kapuba a gólok ⚽️🎯

A srácok ismét megmutatták, jó úton járnak 👏

Pályára lépő játékosaink: Dobos Dávid, Juhász Máté, Kottra Áron, Laci Náron, Nagy Zsombor, Pakai Dominik, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér, Váczi Balázs és Varga Dominik 💪

🔵🟡U11: Lassan már szokásos módon a Budafoki LC látogatott hozzánk két brigáddal.

Ellenfelünk tehetségközpontként magasabban jegyzett utánpótlás műhely, ám ezek az alkalmak mutatnak rá leginkább srácainknak, hogy hova lehet fejlődni. Ezúttal – több hiányzónk okán is – nem tudtuk megszorítani vendégeinket.

Pályára lépő játékosaink: Balogh Richárd, Batyi Sándor, Csiklya Noel, Dobos Dávid, Göndöcz Tamás, Hárai Dávid, Hederics Marcell, Hegedűs Nimród, Nagy Norbert, Odri Bence, Oke Olamide, Papp Ádám, Spáczay Martin, Sponga Márk, Sturcz Kevin, Szegedi Dominik, Szécsi Dominik, Székely Krisztián, Szűcs Botond, Tarpai Poldi

Góljainkat Szegedi Dominik és Szűcs Botond szerezték

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk💪👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, reméljük hamarosan ismét találkozunk 👏🙏

Hajrá Telek! 💙💛