Kategória: Egyéb

U13: Hetedik fordulót követően is hibátlanul

Hétvégén ismét bajnoki mérkőzésnek adott otthont a Németh Ferenc Sportcentrum 🏟A pénteki szakadó esőt 🌧követően szombatra U13-as csapatunk megkapta a zöld lámpát és a mérkőzésre alkalmassá nyilvánított centeren a hetedik ellenféllel szemben igyekezett megtartani eddig hibátlan mérlegét 💯

A ráckevei vendégcsapat az első negyedben hallowen jelmez nélkül ugyan, de sikeresen ráijjesztett brigádunkra, hiszen velünk ellentétben nem álmosan kezdték a mérkőzést és már a 4️⃣. percben vezetést szereztek 0️⃣1️⃣. Gólfelelősünk, Bakk Attila postafordultával válaszolt 1️⃣1️⃣⚽️🎯, majd duplájával már előnyben is voltunk 2️⃣1️⃣⚽️🎯

Ugyan a vendégek még egyszer megzörrentették a hálónkat 2️⃣2️⃣, ám jól jött a pihenő és ha már az eső nem esett, anélkül volt fejmosás a kispadnál 💪

Második negyedre azt a gárdát lehetett látni, amit a lelátón helyet foglaló szülők és a meccsre szurkolni kilátogató U1️⃣1️⃣-es játékostársak is vártak 👀📢Bakk Attila újfent ontotta a gólokat és újabb duplájával már nyugodtan jöhetett a félidő 4️⃣2️⃣⚽️🎯

A harmadik és negyedik játékrészben már teljesen ellenfelünk fölé nőttünk és szebbnél szebb akciókat vezetve gyönyörű gólokat lőttünk 👏⚽️🎯Volt itt távoli bomba, letámadásból szerzett találat, szögletből becsavart gól és minden, ami vastapsra motiválta a lelátót 👏👏👏Bakk Attila 6️⃣ gólja mellett, Kaló Milán duplázott, de Forró Zalán és Oke Olamide is feliratkozott a góllövők listájára ✍️

De ne feledkezzünk meg a pályán lévő többi játékostársról sem, hiszen passzok, védések és szerelések nélkül nem sikerült volna az újabb fölényes győzelem 👏💪

Csapatunk eddig 7️⃣/7️⃣-es mutatóval hasít a bajnokságban☑️Ez igen srácok, bravó👏👏👏

A mérkőzést Nagy Barnabás alpolgármester is megtekintette, akinek szintén köszönjük a szurkolást👏💪🙏

🗣Mérkőzést követően Wendler Gábor vezetőedző értékelt:

„Sajnos a mérkőzés első részében már-már szokásosnak mondható módon hátrányba kerültünk. Pontatlanok és dekoncentráltak voltunk és úgy rúgtunk két gól, hogy mélyen tudásunk alatt játszottunk.

Az első pihenőnél rendeztük a sorokat és fokozatosan játékba lendültünk. Védekezésünk fegyelmezetté vált, jól szerveztük a játékot és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Fizikálisan ismét ellenfelünk fölé nőttünk és ilyen arányban is megérdemelten győztünk.

Gratulálok a srácoknak és köszönjük a szülők, valamint a mérkőzésre kilátogató U11-es csapat és szüleik biztatását.”

A mérkőzést követően szülői kezdeményezésre egy remek bogrács ebéd kerekedett, amelyért köszönet a Kulcsár Géza, Balázs Levente, Pintér Levente séf triónak 👏🙏🍲

Újfent bebizonyosodott, hogy nem csupán a játék, de a közösség miatt is jó itt focizni Halásztelken 💙💛

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏🙏💪

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U9: Bozsik fesztiváloztak tehetségeink

Újra Bozsik fesztiválon léphettek pályára legkisebb korosztályaink hétvégén. Szombaton kék-sárgába öltözött focista palántáktól volt hangos a pálya, akik újfent bizonyították, szép jövő előtt állnak⚽💪

🔵🟡U9: Megszokottak szerint délelőtt U9️⃣-es tehetségeink nyitották a fesztivált és fociztak nagyot👏

✅Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Császári Alex, Farkas Barnabás, Farkas Dominik, Kovács Doma, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Nardai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sejben Ádám, Szücs Olivér és Varga Fanni

🎖Oklevélben részesült: Bencze-Holové Benett, Farkas Dominik és Polgár Bence

🔵🟡U7: Edédidőben jöttek a legkisebbek és ismét hengereltek⚽️🎯👏

✅Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🎖Oklevélben részesült: Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🗣A fesztivált követően Deák Zsolt alsó szekcióvezető értékelt:

„Kicsit álmosan kezdték a srácok a tornát, hiányzott belőlük az a lendület, amit az edzéseken megszokhattunk! 2-3 forduló elteltével viszont kezdtek belejönni a játékba és kifejezetten szép megoldásokat láthattunk! Összességében pozitívan zártuk a mai napot, gratulálok minden pályára lépő játékosnak!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok 👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U17: Győzelem a hibátlan Dunaújváros otthonában

Szerdán újabb erőfelmérőre volt hivatalos U17-es brigádunk, ugyanis az eddig minden meccsét megnyerő, hibátlan teljesítményt nyújtó,💯%-os Dunaújváros 🆚otthonába látogattunk 🚌

Ismét olyat produkált a csapat, amelyre csak lengetni lehet a létező és nem létező kalapot egyaránt 👏 Jöttünk, láttunk és ezzel a győzelemmel végleg berúgtuk a regionális bajnokság kapuját 💪⚽🔥

Gratulálunk Srácok, ez igazi férfi munka volt💪👏

Van amikor nem a meccs beszámoló, hanem az edzői értékelés tudja csak igazán érzékeltetni a valóságot 👇

🗣János Guta vezetőedző értékelése:

„Egy szenzációs győzelem után négy nappal kellett újra helytállnunk az eddig hibátlan mérleggel rendelkező, tavaly még kiemelt bajnokságban játszó Dunaújváros otthonában.

Nem szerettem volna terhet rakni a játékosokra, azt kértem tőlük, hogy csak azt játszák, amit folyamatosan gyakorolunk edzésen és meglátjuk ez mire lesz elég.

Egy nagyon kis méretű, beton keménységű, műfüves pályán játszottunk, ahol nagyon nehezen jött ki a formációnk erőssége. Az első félidőben mi domináltunk, beszorítottuk ellenfelünket és tetszetős támadás végén sikerült betalálnunk.

A második félidőben picit elhittük, hogy meglehet a meccs, kiengedtünk, kapkodóvá vált a játékunk, magunkra húztuk ellenfelünket. Az utolsó 20 percben már nem lehetett játékról beszélni, a szív vitt előre minket, de Hál’ Istennek, abból nekünk nagyon nagy van…

Nem szeretnék kiemelni senkit, ismét csapatként nyertünk.8 nap alatt a bajnokság 3 legerősebb csapatával játszunk, ami rengeteget kivesz a játékosokból, de eddig állják a sarat. Nagyon büszke vagyok rájuk!

Egy érzelmi hullámvasúton utazunk, ami most felfelé megy és ezt nagyon élvezzük. Szeretném megköszönni a szülők, a stáb, a szurkolók támogatását. Nagyon sokat jelent ez nekünk!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert a szezonban 👏🙏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Hétközi hetes

Szerdán előrehozott bajnokira volt hivatalos U19-es csapatunk⚽️ ráadásul az eredeti sorsolástól eltérően Budapest helyett Halásztelken játszhattak ifjaink 🏟

Nem éppen felmenő ágban futhattunk neki az összecsapásnak, de a szemekben izzott a győzelem iránti vágy 🔥így bizakodva buzdíthatott a kilátogató nézősereg 💪

Rögtön helyzetekkel indítottunk és a 🔟. percben Bíró Zsolti révén meg is szereztük a vezetést 1️⃣0️⃣⚽️🎯Ellenfelünk rögtön visszamattolt volna, ám Lőrincz Márk a helyén volt, aztán pedig elindult a henger…2️⃣ perc alatt hintettünk 2️⃣-t Obornyák Dávid 2️⃣0️⃣⚽️🎯 és Füle Kristóf révén 3️⃣0️⃣⚽️🎯A félidő előtt pedig Bíró Zsolti foglalta keretbe az első etapot 4️⃣0️⃣⚽️🎯

Fordulást követően megnyugtató előnyünk birtokában csordogált a meccs, ám még így is hintettünk 3️⃣-at 💪Szabó Ádi 5️⃣0️⃣⚽️🎯 és Rádi Brúnó 6️⃣0️⃣⚽️🎯olyan gyorsan lőtt gólt, hogy aki a büfében kortyolgatott a félidőben, le is maradt🤷‍♂️

A bajnoki meccsről hazatérő fiatalabb korosztály, valamint az edzésre készülődő felnőtt csapat is nyugtázhatta, hogy Bíró Zsolti harmadik találatával végleg lezártuk a meccset 7️⃣0️⃣⚽️🎯

Nagyon kellett már ez a siker, s az, hogy a gólzsák kiszakadt⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️szintén örömteli. Szép volt Srácok 👏👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Gratulálok a Csapatnak a mai teljesítményért! Ez van, ha mindenki azt csinálja, amit megbeszélünk. Ez van, ha mindenki betartja a taktikai utasításokat. Ez van, ha a Srácok élvezik a focit és küzdenek, hajtanak a minél jobb eredményért.

Viszont most kezdődik egy „viszonylag ” nehéz menet! De ezzel a mai Csapattal bátran állunk elébe… Dolgozunk,dolgozunk és dolgozunk tovább!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11: Halásztelekre került az MTK partneregyesületi hónap játékosa díj

Az MTK Budapesttel kötött partneregyesületi együttműködés keretében az élvonalbeli klub folyamatosan figyelemmel kíséri a partnerklubjaiban pallérozódó tehetségeket 👀és díjazza a kiemelkedő teljesítményt nyújtó ifjakat 🎖

Szeptember hónapban Halásztelekre került az elismerés, ugyanis klubunk U1️⃣1️⃣ -es játékosa, Dombovári Félix lett szeptember hónap MTK partneregyesületi játékosa 👏

A díjat egyesületünk alsó szekciójának vezetője, valamint az U1️⃣1️⃣ -es csapat vezetőedzője, Deák Zsolt adta át.

🗣Deák Zsolt értékelése:

„Az elmúlt időszakban Félix nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Gólerős játékával többször is oroszlánrészt vállalt a csapat sikereiben. Emellett az U13-as korosztályban is, több mérkőzésen pályára lépett, ahol szintén megállta a helyét és rendre jó játékkal segítette csapatát.”

Gratulálunk Félix, csak így tovább 👏👏👏

Az elismerés a játékostársak, a szakmai stáb, valamint az egész klub számára is egy hatalmas pozitív visszajelzés☑️Dolgozunk, van eredménye és klubunk játékosai az MTK látókörében vannak 🔭⚽️

Ha Te is szeretnél megugrani egy újabb lépcsőfokot, gyere Hozzánk focizni 💪🤝⚽️

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U8: Ismét Halásztelken járt az MTK Budapest

Az elmúlt héten újfent nívós futball program szerepelt a naptárban 📅Szerdán az MTK Budapest U7️⃣ és U8️⃣-as alakulata látogatott Halásztelekre, hogy közös edzés keretében focizzanak egy jót a halásztelki tehetségekkel ⚽🔥

Gyerekektől volt hangos az első edzőpálya🤍💙💛 A másfél órás edzés során együtt gyakorolhattak ifjaink az MTK-s srácokkal, majd közös meccsezéssel zárult a késő délután⚽4️⃣ edző is elkísérte a kék-fehéreket, így srácaink és a szülők is betekintést nyerhettek, hogy milyen is testközelből az MTK utánpótlása⚽🔥

🗣A jó hangulatú közös edzést alsó szekciónk vezetője, Deák Zsolt értékelte:

„Több szempontból is nagyon hasznos volt a közös edzés az MTK utánpótlás edzőivel és játékosaival! Egyrészt sikerült betekintést nyernünk az MTK szakmai munkájába a gyakorlatban is, másrészt ők is tapasztalatot gyűjthettek a mindennapi munkánkról, illetve a körülményekről! Emellett ami a legfontosabb, hogy a gyerekek is megismerhették egymást, hamar feloldódtak és nagyon jól dolgoztak együtt az egész edzés során!

Köszönjük szépen az MTK edzői stábjának, hogy eljöttek hozzánk, reméljük, hogy a mai napnak lesz folytatása és a jövőben is tudunk hasonló eseményeket szervezni!”

Köszönet az MTK Budapestnek, hogy ismét elfogadták meghívásunkat és hogy újfent egy szuper hangulatú közös edzéssel gazdagodhattak játékosaink 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛