Szerdán előrehozott bajnokira volt hivatalos U19-es csapatunk ráadásul az eredeti sorsolástól eltérően Budapest helyett Halásztelken játszhattak ifjaink

Nem éppen felmenő ágban futhattunk neki az összecsapásnak, de a szemekben izzott a győzelem iránti vágy így bizakodva buzdíthatott a kilátogató nézősereg
Rögtön helyzetekkel indítottunk és a . percben Bíró Zsolti révén meg is szereztük a vezetést
–
Ellenfelünk rögtön visszamattolt volna, ám Lőrincz Márk a helyén volt, aztán pedig elindult a henger…
perc alatt hintettünk
-t Obornyák Dávid
—
és Füle Kristóf révén
–
A félidő előtt pedig Bíró Zsolti foglalta keretbe az első etapot
–
Fordulást követően megnyugtató előnyünk birtokában csordogált a meccs, ám még így is hintettünk -at
Szabó Ádi
–
és Rádi Brúnó
–
olyan gyorsan lőtt gólt, hogy aki a büfében kortyolgatott a félidőben, le is maradt
A bajnoki meccsről hazatérő fiatalabb korosztály, valamint az edzésre készülődő felnőtt csapat is nyugtázhatta, hogy Bíró Zsolti harmadik találatával végleg lezártuk a meccset –
Nagyon kellett már ez a siker, s az, hogy a gólzsák kiszakadtszintén örömteli. Szép volt Srácok

Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:
„Gratulálok a Csapatnak a mai teljesítményért! Ez van, ha mindenki azt csinálja, amit megbeszélünk. Ez van, ha mindenki betartja a taktikai utasításokat. Ez van, ha a Srácok élvezik a focit és küzdenek, hajtanak a minél jobb eredményért.
Viszont most kezdődik egy „viszonylag ” nehéz menet! De ezzel a mai Csapattal bátran állunk elébe… Dolgozunk,dolgozunk és dolgozunk tovább!”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban
Több, mint egy klub
Hajrá Telek!