Kategória: Halásztelki FC

Szűcs Lajos

U7-es csapatunk edzője

Annak, aki Téged ismer, vélhetően az atlétika és a futás ugrik be először veled kapcsolatban és csak ezt követően a foci. Melyik sportág talált meg először?

Soroksáron kezdtem atletizálni, még gyerekként. Időközben elköltöztünk és sajnos nem volt lehetőségem ezt versenyszerűen folytatni. Hiányzott a rendszeres edzés és a versenyzés is. Ekkor jött a foci és lett az életem része. Természetesen azért a futás megmaradt, hiszen a labdarúgó edzések mellett rendszeresen jártam futni is.

Akkor a pályán nem volt gond a futással?

Nem (nevet). Én voltam a leggyorsabb és én futottam a legtöbbet a csapatban. Megyei I. osztályban játszottam, de a pénztelenség miatt sajnos megszűnt a klub és aztán már nem láttam benne perspektívát. Maradt a kispálya.

Ha visszatekintek az eddigi időszakra, akkor elmondhatom, hogy folyamatosan jelen volt az életemben a labdarúgás, azonban meg kell mondjam, a futás mindig is központi szerepet töltött be nálam.

Hogyan lettél labdarúgó edző?

Alapvetően pedagógus, református hittan tanár vagyok, nagyrészt felsősöket tanítok. 

Itt a klubnál kezdtem a labdarúgó edzősködést. Előtte, 2012-ben amikor bejött az intézményi Bozsik-program az iskolába, akkor Horváth Miklós kért meg, hogy segítsek neki. Aztán amikor Ő elment,  nálam maradt a csapat és vittem egyedül. Hat évet voltam az U7-es korosztályban, aztán tartottam egy év szünetet. Úgy alakultak a dolgok, hogy visszacsábítottak egy év pauza után és azóta itt vagyok.

Mekkora létszámmal tudsz dolgozni? Mennyi gyerek választja ennyi évesen a focit?

Amikor átvettem a csapatot, akkor nulláról indultunk, mert mindenki felment az U9-es korosztályba. Az első edzésen voltunk 3-an, aztán szépen lassan elkezdtek szállingózni a gyerekek. Azért jó így indulni, mert akik huzamosabb ideig járnak, megtanulják a kereteket és az újak ebbe könnyebben tudnak beilleszkedni, tulajdonképpen tudnak mintákat követni. 

Szeptemberben 5-6 gyerekkel kezdve tavaszra 15-16 főre szoktunk általában bővülni. Ha van egy jó alap húzóerő, akkor abba könnyen be lehet illeszkedni.

Jelenleg ha mindenki jelen van, akkor 10-11-en lennénk edzéseken, de sajnos az utóbbi időben a járvány keresztülhúzta ezt az ideális állapotot. Ahogyan említettem, a kívánt létszám 15-16 fő lenne, reméljük folyamatosan bővülünk és lesz ennyi gyerekünk. Ennél több gyerek már a minőség rovására mehet egy edző esetén.

Mi jellemző erre a korosztályra?

Ebben a korban a figyelem-koncentráció még elég rövid. Ráadásul egy-két év különbség is igen markáns tud lenni. Emellett az azonos korú gyermekeknél is lehet eltérés akár figyelemben, akár mozgásban.

Éppen ezért igyekszem arra is figyelni, hogy próbáljam differenciálni a gyerekekkel végzett feladatokat és mindenkinek a számára megfelelő nehézségű, illetve típusú feladatokat részesítsem előnyben. Így nem ritka, hogy több csoportra bontom a gyerekeket az edzésen és így végezzük a különböző gyakorlatokat. Igyekszem mindenkinek olyan feladatot adni, amivel meg tud birkózni, hogy meglegyen a sikerélmény, és a fejlődés is személyre szabottabb legyen.

Hogy lehet a figyelmet fenntartani a gyerekeknél úgy, hogy fejlődjenek is?

Fontos a játék ebben a korban. Ami a gyerekeknek játék, az elég komoly fejlesztő szerepet is be tud tölteni. Például az ún. „fogó játék” rendszeres visszatérő elem az edzéseken. Ez a játék fejleszteni tudja például a térbeli tájékozódást vagy a figyelem-koncentrációt is (pl.: hol van a fogó, vagy ha kettő van akkor kétfelé kell figyelni stb.). 

A labdás gyakorlatoknál nagyon fontos, hogy minden gyereknél legyen labda. Érezzék a játékszert, hiszen így tudnak ügyesebbé válni. Prioritás nálam, hogy a gyerekeknek minél több labdaérintésük legyen.

Mennyire van jelen ezekben a korosztályokban a „szülői aktivitás”?

Ebben a korban még ott vannak a szülők, ami nagyon jó és hasznos, hiszen azért mégiscsak kicsik a gyerekek. Mindig megbeszélem előzetesen a szülőkkel, hogy a gyerekek érdekében ne szóljanak bele az edzésekbe vagy a meccsekbe. Fontos, hogy ne zavarjuk össze a gyerekeket. Ezeket a dolgokat mindig az elején rendezzük és azt gondolom, hogy ez működik. Azt veszem észre, ebben is fejlődünk. Az idei Bozsik-tornákon – a korábbiakhoz képest – kevésbé voltak jellemzőek a bekiabálások.

Igyekszem a gyerekeket néha irányítani az edzések végén lévő „meccsezések” során, hiszen azért a végére koncentrációban elfáradnak, így egy-egy figyelemfelhívó utasítás jól tud jönni számukra. De alapvetően hagyom, hogy játszanak. Ennek pedig az a célja, hogy tanuljanak meg egyedül döntéseket hozni. Emiatt sem szeretem a szülői aktivitást (nevet).

Mi a cél ebben a korosztályban?

Ebben a korosztályban a játék megszerettetése a lényeg, hiszen jellemzően számukra még csak ők vannak és a labda. Ha a gyerek megkapja a labdát és eldönti, hogy vezetni fogja a labdát vagy éppen cselezni fog, az a gyerek számára már egy komoly döntés.

Mi a kulcs? Mivel lehet megszerettetni a játékot?

Egyrészt világos és egyértelmű szabályok kellenek. Az első edzésen mindig elmondom a gyerekeknek, hogy érezzék jól magukat, de figyelniük kell az edzőre és igyekezzenek a feladatokat megcsinálni.

Fontos, hogy ismernünk kell a korosztály sajátosságait. A kulcs abban rejlik, hogy hogyan érted meg a gyerekeket és hogyan érteted meg velük magad.

Tudomásul kell venni azt is, hogy kellenek olyan játékos gyakorlatok is, amikor nem teljesen a labdára koncentrálnak a gyerekek, hanem más típusú feladatok mentén adunk élményeket számukra. Ebben a korban a monotónia tűrés még kifejezetten alacsony, ezért sokféle gyakorlatot érdemes betárazni.

Emellett azt is el kell fogadni, hogy a gyerekeknek is lehetnek rossz napjaik. Ez fontos része a megértésnek, így nem ritka, hogy megpróbálok a végére járni problémáiknak, akár a szülőkkel közösen azért, hogy megértsem őket.

Mekkora a fluktuáció?

Mostani srácok nagyon lelkesek, remélem maradnak is a labdarúgás mellett.

A korosztályt illetően változóak az okok a lemorzsolódást illetően. Van olyan, eset, amikor a gyerek egyszerűen csak azt mondja otthon, hogy épp nem akar menni edzésre, a szülő pedig támogatja ebben, ami nem feltétlenül jó. Mert lehet, hogy adott pillanatban otthon éppen játszik vagy tévézik, de aztán ha eljön az edzésre, itt is jól érzi magát. Ha a szülő ebben partner, akkor könnyen lemorzsolódik a gyerek. Ha mégis elhozza a szülő, megbeszéljük mi a probléma és megnézzük, hogy az edzésen jól érzi-e magát a gyerek. Ha igen, akkor kézenfekvő, hogy csak az adott pillanatnak szólt a távolmaradási szándék. Ha mégsem, akkor megnézzük néhány edzésen és ha továbbra sem működik a „kémia”, akkor be kell látni, hogy nem a foci a gyerek sportja. De ha a szülő túl gyorsan beadja a derekát, akkor nem csak a fociban fog lemorzsolódni majd a gyereke.

További ok lehet a lemorzsolódásra az is, hogy maga a szülő sem tartja fontosnak azt, hogy rendszeresen járjon a gyereke edzésre. Volt már példa arra, hogy a gyerek kifejezetten ügyes volt, de  a szülőt nem igazán érdekelte mindez.

Említetted, hogy eddig mindig ezzel a korosztállyal dolgoztál. Nem motivál más korosztályban kipróbálni magad?

Azt gondolom, hogy nagyon jól megértetem magam ebben a korosztályban a gyerekekkel. Nem is igazán érzek affinitást magasabb korosztályhoz a fociban. Atlétikában igen, hiszen ott azért magasabb korosztályokat is edzek, de a fociban ez a korosztály tökéletes számomra.

Ha már atlétika: próbálod esetleg becsempészni a fociba azt a rengeteg tapasztalatot, amit atlétika terén szereztél?

Hiszem azt, hogy az atlétikának van helye és szerepe a mai labdarúgásban. Ha megnézed a mai focit, azt láthatod, hogy az atletikus képességek nagyon dominánsak. Kondicionálisan a világ élmezőnye már messze van tőlünk. Ez egészen onnan indul, hogy ha valaki a labdarúgásban jó kondíciót szeretne elérni, annak az az alapja, hogy azt futással kell megoldani. Ez a mérsékelt aerob mozgás, közepes intenzitású folyamatos futás az, ami a leginkább fejleszti a szív és érrendszert, az izmok kapilarizációját, jót tesz az izmoknak, szalagoknak, csontozatnak. Ezekkel a dolgokkal meg lehet alapozni a játékosokat, hogy egyrészt kondicionálisan jobbak legyenek, másrészt pedig a sérülések elkerülésében is nagyon hasznos szerepet tud játszani ez a típusú mozgás.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a bemelegítés, amit én magam is alkalmazok az U7-es edzéseken. No persze nem a korosztályi sajátosság miatt, hanem azért, hogy tanulják és szokják meg már ebben a korban azt, hogy az edzésnek része a bemelegítő és a levezető mozgás.

Más korosztályoknál is kiegészítő edzés tud lenni az atlétika?

Volt rá példa korábban, hogy az edzések elején futós-koordinációs gyakorlatokat végeztünk más korosztályokban. Sok helyen sajnos a testnevelés alsó tagozatban nincs  a helyén, így aztán később a hirtelen növekedést az izmok nem mindig tudják lekövetni. Ezek pedig később sérülésekhez vezethetnek.

Emellett a labdarúgóknál érdemes hangsúlyt helyezni robbanékonyság fejlesztésére, amelyet az atlétikában ismert módszerek igencsak tudnak katalizálni.

Mi a sikerkritérium ebben a korosztályban?

Nem a tornák eredményeinek számszerűségén van a hangsúly. Leginkább azon, hogy elindultunk A-ból, elértünk B-be és látom a fejlődést, akár egyéni akár csapat szinten egyaránt. Ha látom a tudatosságot, hogy a gyermek oda akarta passzolni és ezt meg is tette, az siker. De a legapróbb dolgok is sikerként könyvelhetők el és igyekszem is e szerint értékelni.

Az is eredmény, ha egy szülő lehozza a gyerekét edzésre, mert azt hallotta, hogy itt jók az edzések. Az is siker ha szeretnek idejárni a gyerekek, ez kifejezetten jól tud esni (nevet).

Az is siker, ha a szülők visszajelzései pozitívak és mindenben partnerek, hozzák a gyerekeket edzésre, tornákra.

Az is jó élmény, amikor úgy jönnek le a pályáról a srácok a Bozsik-fesztiválon, hogy milyen jó volt és mikor lesz a következő.

Ács Gusztáv

Interjú a Halásztelki Futball Club elnökével

I.rész: Foci és a kezdetek

Azt mondom 1989. május 21. Mi  jut eszedbe erről a dátumról??

Rögtön egy nehéz kérdés már az elején.

Segítek egy kicsit, ekkor léptél pályára először az NB1-ben.

Valóban, így már rémlik valami, igen. Az az igazság, hogy kicsit bajban vagyok ezekkel a régi futballista emlékekkel, mert nem nagyon szoktam erről nosztalgiázni. Néha amikor összejövünk a régi csapattársakkal és elindul a „sztorizgatás”, akkor villan be a „ja tényleg, ez is volt” érzés és jönnek elő az emlékképek. Szép volt, jó volt, de elmúlt.

Azért ha lehet, egy kicsit mégis érintsük a futballista karriered. Sokan talán nem is tudják, hogy azért komoly focis múlt van mögötted: 190 NB1-es és számtalan NB2-es mérkőzés, valamint egy magyar bajnoki cím is ott díszeleg a képzeletbeli statisztikai adatlapodon. 

Nyíregyházán nevelkedtem, az akkor induló Nyírsuliban, majd jártam végig a korosztályokat és váltam NB2-es játékossá. Katonaként kerültem a Honvédhoz, bemutatkozhattam az első osztályban és ott lehettem magyar bajnok. Másfél év után a katonaságból történő leszerelés egyúttal válaszút elé is állított: hívtak vissza Nyíregyházára és a Csepel is invitált. A döntő érv végül a kettő között a szerelem volt. Akkor ismertem meg a feleségem és mégiscsak egyszerűbb volt úgy udvarolni, hogy nem az ország keleti végében vagyok.

Az élet pedig utólag igazolta, hogy jó döntést hoztam. Öt évig voltam Csepelen, az egy nagyon jó időszak volt. Az első két évben még NB2-es csapat tagjaként, aztán sikerült feljutni az első osztályba. Ezt követte Dunaújváros, ahol szintén sikerült kivívni az NB1-es tagságot, majd végül visszatértem a kezdetekhez Nyíregyházára, ahol két és fél év után befejeztem a profi karriert. Ezt követően kerültem Halásztelekre és azóta is itt élek, immár 21 éve.

Hogyan lett a focista karrierből „elnökség”?

2007-ben volt egy közgyűlés, ahol lemondott az akkori elnök. Felkértek, hogy mivel úgyis állandóan a sporttelepen vagyok – akkor még levezetésként fociztam, valamint a büfét üzemeltettem – ugyan legyek én az elnök.

Azt azért tudni kell, hogy akkor az elnökség a maihoz képest nagyon egyszerű dolog volt. Egy felnőtt, egy öregfiúk, egy ifi és egy serdülő csapat jelentette a klubot. Akkor még csak a két első pálya volt meg, a mostani lelátó helyén pedig egy domb díszelgett. Nem volt öntözőrendszer és világítás sem. Például úgy tartottuk az edzéseket télen, hogy kihúztunk az épület sarkától egy nagyobb reflektort hosszabbító segítségével, ami aztán le volt téve a pálya szélére. Kijelöltük a kispályát az edzéshez, amit a reflektor nagyrészt bevilágított. Ha a labda egy kicsit távolabb pattant, akkor azt már vészesen lehetett látni. Legalább pontosabbak voltak a passzok és a lövések.

A pályák öntözőrendszerét például három slag jelentette. A dombról lehetett meglocsolni az egyik, majd a másik pályát, bujkálni kellett a korlátok alatt, húzni-vonni a slagot a nem kevés területen, s mindezt rendszeresen. De nem volt semmi gond, az egy ilyen időszak volt.

Az évek alatt lépésről lépésre próbáltuk fokozatosan fejleszteni a sportcentrumot, a lehetőségekhez mérten. Eltűntettük a dombot a két pálya közül, lett lelátó, kialakításra került a színpad és ma már a legkisebbek is jól érezhetik magukat a játszótéren. Emellett lehet kosárlabdázni, de a nemrég kialakításra került kondipark is sportolásra motiválja a helyieket. 

Ki kell azonban emelnem, hogy mindez az önkormányzat hathatós támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Köszönettel tartozom azért, hogy az önkormányzat korábban és most is igyekszik lehetőségeihez mérten segíteni. 

II.rész: Múlt, jelen és jövő

Kanyarodjunk rá a sportklubra és az edzési, versenyzési körülményekre. Az egyre növekvő egyesületi létszámnak milyen feltételek biztosítottak jelenleg?

Nem csak a sportcentrum, de ugyanígy a sportklub is lépésről lépésre fejlődött. Most már elmondható, hogy három pályánk van ellátva világítással és öntözőrendszerrel, van eredményjelzőnk, van műfüves kispályánk, illetve a hátsó nagy pálya mellett szintén van egy szabad füves terület. Ez utóbbinál a tervek szerint letelepítünk majd két kézilabda kaput és szabadon lehet „kispályázni” annak, aki szeretne.

Tervben volt korábban például nagy műfüves pálya kialakítása is, azonban ez annak anyagi vonzata miatt végül sajnos nem került megvalósításra. Egy ilyen pálya az egész éves edzés lehetőségeinket tudta volna megkönnyíteni. A rendszeres és szakszerű pályamunkának köszönhetően szerencsére a füves pályáink egész jó minőségűek. Például a Budafok felnőtt csapata is gyakran használta a pályánkat edzésekre. A téli időszakon kívül ezeken a jó minőségű füves pályákon tudjuk fogadni edzőmeccsre az ellenfeleinket, akik aztán a hideg időszakban viszonozzák műfüvön a vendéglátást. Persze, ha úgy alakulna, akkor nem ugranánk el egy nagy műfüves pálya kialakítása elől, de ez jelenleg nem realitás.

Sajnos a zárt téri edzés vagy versenyeztetés lehetősége a környéken is elég kritikus. Így nagy segítség volt a Bocskai István Református Oktatási Központ felajánlása, hogy az újonnan készült műfüves pályát, amelyen buborék van, használhatja az utánpótlásunk a téli időszakban. Ezúton is ismételten köszönettel tartozunk a lehetőségért.

Hogyan és miből lehetett ezeket a fejlesztéseket megvalósítani?

Amíg nem volt TAO, addig a helyi vállalkozók segítségével együtt igyekeztünk folyamatosan mindig valamit fejleszteni. Aztán a TAO-val valamelyest rendezettebb és tervszerűbb lett az egész, könnyebb lett a fejlesztések kivitelezése. 

Azt gondolom, hogy az ilyen kisebb egyesületek, mint a Halásztelki FC számára, nagy segítség tud lenni ez a finanszírozási forma. A TAO segítségével minden évben lehetett valamit fejleszteni. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Egyik évben sikerült megvalósítani az egyik pályán az öntözést, másik évben a világítást, vagy egy újabb alkalommal a kis műfüves pályát.

Idén tavasszal egy teqball asztalt fogunk kihelyezni, úgyhogy ez az innovatív játék is kipróbálható lesz a sportcentrumban.

Az egészen kicsiktől a már tapasztalt idősebb labdarúgókig 9 csapat, közel 200 játékosa rúgja a labdát, edz és versenyez. Ezzel nyugodtan mondhatjuk, hogy a város sport szempontjából legmeghatározóbb, legtöbb embert megmozgató egyesülete. Mennyire van jelen az önkormányzat a mindennapokban?

A működés és a fejlesztések az önkormányzat, valamint helyi vállalkozók segítsége nélkül nem valósulhattak volna meg.

Nálunk eleve a városi bevételek is alacsonyabbak, ezáltal a sporttámogatás is kisebb, mint néhány környező településen. Mindemellett azonban azt is ki kell emelni, hogy a város a lehetőségekhez mérten maximálisan igyekszik támogatni a sportot, köztük a focit is. Azt gondolom, hogy ha ma valaki kimegy a sportcentrumba, az normális körülményekkel találkozik, ahova nyugodtan elengedheti a szülő a gyermekét edzeni.

Az önkormányzat mellett szerencsére mindig is jelen voltak olyanok, akik segítették a működést. Fontosnak tartom, hogy akik sokat tettek önzetlenül a klubért, de  már nincsenek közöttünk, az emlékeiket őrizzük és ápoljuk szellemiségüket. Nem titok, hogy tervben van egy külön emlékfal létrehozása a klubházban irántuk tanúsított tiszteletünk jeleként.

A körülmények tehát rendezettek és talán kijelenthető, vonzóak is lehetnek akár az utánpótlás, akár a felnőtt játékosok számára. 

Igen, ez abszolút így van. Ha a felnőtt csapatot nézem, ide nem tud olyan játékos jönni, aki ebből pénzt akar keresni. Mi azt tudjuk adni, hogy jók a körülmények és van egy remek közösség.

Hogyan alakult az idei szezon felnőtt csapatunk számára?

Konkrét számszerű cél nem volt megfogalmazva és elvárásként a csapat elé támasztva. Titkon én reménykedtem egy jó őszben, látva a keret játékosállományát. Tudás és képességek alapján egy jobb szereplés reálisabb lett volna, de ez most nem jött ki. Én bízok benne, hogy tavasszal jobb lesz, mert a keret alkalmas rá és bőven előre lépünk a jelenlegi 11. helynél.

Az öregfiúk idén is elhozták a Fradit és olyan csapatok ellen léptek pályára, mint a Honvéd, vagy az MTK. Mellettük meg kell még említeni az Old Boys csapatot is, amelynek keretében szintén egy összetartó közösség, jó hangulatú mérkőzéseit láthattuk ősszel.

III.rész: Utánpótlás

Jelenleg hat utánpótlás korosztályban rúghatják a labdát a fiatalok Halásztelken (U7, U9, U11, U13, U16 és U17). Mi jellemző Halásztelken az utánpótlásra?

Közel 100 gyerek sportol ma az utánpótlásban, de gyerekből sosem elég. Célunk, hogy minél több halásztelki és környékbeli gyerek focizzon az utánpótlás csapatainkban.

Ha az ovifocit is ideveszem, akkor tulajdonképpen már egészen kicsi kortól igyekszünk megszólítani a helyi gyerekeket a labdarúgással. 

Fő célunk, hogy sportolási lehetőséget biztosítsunk és saját nevelésű gyerekeink eljussanak a felnőtt csapathoz. Minden gyerek számára adott az a képzés és feltételrendszer, ami ehhez szükséges. 

Ha valaki viszont kiemelten tehetséges és affinitása is van a komolyabb szintű versenysportot illetően, annak természetesen nem szeretnénk útjába állni, sőt támogatjuk is abban, hogy kipróbálhassa magát. Azt gondolom, hogy ha valamely gyerekünk eligazol egy nívósabb, akár NB1-es klub utánpótlás csapatához – amire volt is már példa – az egy picit talán a klub érdeme is. Vannak kapcsolataink és együttműködési lehetőségeink, amelyek révén – ha annak van realitása – olyan helyre tudjuk irányítani a gyereket, ahol tovább tud fejlődni egy magasabb szinten. 

Figyelünk arra, hogy úgy képezzük és neveljük a srácokat, hogy megállják a helyüket akár magasabb szinten is.

Viszont azok a gyerekek, akik nem az élsportra szeretnék feltenni életüket, ugyanakkor szeretik a sportot, a futballt és a jó közösséget, azoknak pedig adott a lehetőség, hogy helyben, szervezett keretek között focizhassanak és versenyszerűen sportolhassanak. Azt gondolom, hogy még mindig van annak még egy közösség- és jellemformáló szerepe, amikor anya, apa, rokonok, haverok, barátok, osztálytársak vagy ismerősök kijönnek és szurkolnak a fiataloknak. 

Hogyan értékeled ezt az évet utánpótlás szempontból? 

Sajnos a versenyrendszer nem éppen a legoptimálisabb. Nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy minden korosztályban lehessen játszani és ne két-három évvel idősebbek ellen kelljen megmérettetni magukat a gyerekeknek. Nem dúskálunk az anyagiakban, ezért a korosztályokhoz köthető normatív támogatások elég meghatározóak, ami behatárolja a versenyeztetést is. Mivel utánpótlásról beszélünk, ez azért korántsem ideális, hiszen itt azért még nagyon sokat tud számítani egy-két év is. Ha ezeket az éveket kevésbé sikeres hétvégék jellemzik, akkor egy idő után még a legkitartóbbak lelkesedése is elillanhat. 

Most ebben ott tartunk, hogy jelenleg az U17-es a legidősebb utánpótlás korosztályunk, akik még egészen pici gyerekként itt kezdték a focit. Szeretnénk őket itt tartani, hiszen jelenleg is a kiemelkedőnek számító regionális bajnokságban szerepelnek és egészen kiválóan. Az a tudatosság, ami látszik rajtuk, öröm nézni a játékukat. De ez alapvetően a többi korosztályra is igaz. 

Nagyon jó a szakmai munka nálunk, kifejezetten meg vagyok az edzőkkel elégedve. Nyilván vannak kevésbé jól sikerült szituációk vagy hibák, mint mindenhol, de alapjaiban véve örülök, hogy ilyen edzőink vannak. 

Ha egy gyerek ma úgy dönt, hogy szeretne Halásztelken focizni, vagy éppen a szülőnek szimpatikus mindaz, ami a halásztelki utánpótlást jellemzi, akkor van lehetőség jelentkezni a csapatokba?

Ma már nagyon felgyorsult a világ. Én annak idején 9 évesen kezdtem a foci alapjait, ma pedig a gyerekek ennyi idősen 3-4 éve járnak edzésre. De ez nem azt jelenti, hogy bárki lekésett volna bármiről is. Jelenleg a különböző korosztályoknál a létszám is eltérő, amelyeket szintén meg kell tudnunk oldanunk. Ez viszont nem egyszerű. 

Én hiszem azt, hogy az itt lévő infrastrukturális feltételek és körülmények, az összetartó közösség és nem utolsósorban a képzési színvonalunk vonzó tud lenni környékbeli gyerekeknek ahhoz, hogy nálunk játszanak, vagy akár azon halásztelki srácoknak is, akik jelenleg máshol játszanak. Természetesen azon gyerekek előtt is nyitva áll a sportcentrum kapuja, akik még csak ismerkednének a játék alapjaival. 

Úgyhogy a kérdésre a válaszom egy határozott igen.

Ha jól tudom korábban is fontos szerep jutott az utánpótlásnak. Évekig volt országos hírű utánpótláskupa nálunk, ahol több élvonalbeli egyesület utánpótlás korosztálya tette tiszteletét és egy jó hangulatú tornán pattogott a labda több száz gyerekkel.

Igen, egészen 2017-ig évente rendeztük meg a Németh Ferenc Emléktornát, ahol U9 és U11-es korosztály labdarúgó palántái rúgták egész nap a labdát. 32 csapattal 6 pályán folytak a küzdelmek olyan résztvevőkkel, mint pl.: Fradi, Újpest, Debrecen, MTK stb. Ez egy komoly és összetett szervező munkát igényelt, de egy idő után már nem volt rá sem idő, sem pedig energia, hogy tovább vigyük ezt a remek hagyományt. Nagyon sajnálom, hogy nem folytatódott azóta, de remélem ez is változik hamarosan. Tervezzük, hogy tavasszal – ha egyelőre nem is ekkora létszámú körrel – de újraindítjuk az utánpótlás tornát.

Jól látom, hogy fontos Számodra az utánpótlás-nevelés?

Azt gondolom, hogy a mai világban fontos az, hogy a gyerekek a sport révén ismerjék meg a közösséghez tartozás örömét. Azt, hogy a kitartás és a szorgalmas gyakorlás eredménnyel párosul, vagy éppen azt, hogy egy vereség is tudja építeni az embert. Nem csak edzésekről és meccsekről szól ez, hanem a felnőtté válás hosszú útjának jellemformálásáról is. Nem csupán focistákat szeretnénk képezni, hanem igyekszünk nevelni is a gyerekeket, hogy jobb emberré válhassanak. 

Persze a lényeg az, hogy a gyerekek szeressék a játékot, élvezzék a focit. Amikor látom a srácainkat edzeni, vagy éppen meccselni, mindig örömmel tölt el, hogy mennyire ügyesek és alázatosak a sport iránt.

Gáspár Andrea utánpótlás edző

Ugyan nem kellene, de a mai világban még mindig sokan rácsodálkoznak arra, ha a foci világában a nők is szerepet vállalnak. Szerencsére nem csak a pályán, de a pálya mellett is egyre több nő az, aki aktívan igyekszik formálni a hazai labdarúgást. Nálad honnan ered a foci szeretete?

Mindig is jelen volt az életemben a foci. Apu és tesóm is focizott, gyakorlatilag nálunk minden hétvége erről szólt, állandóan meccsre jártunk.

Ehhez képest azonban csak nagyon későn kezdtem az aktív labdarúgást. 17 éves voltam, amikor elhívtak egy női csapatba játszani, Szigetcsépre. Innen kerültem játékosként Halásztelekre, majd Szigetszentmiklósra. Most pedig Érden játszom.

Hogyan lett ebből edzősködés?

Akkor tetszett meg igazán az edzői része a labdarúgásnak, amikor Szigetszentmiklóson játszottam. Volt egy kiválóan kialakított és remekül működő utánpótlás rendszer, nagyon sok gyerekkel, valamint fiatal és lelkes edzőkkel. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy edző leszek. 

Jelentkeztem az edzőképzésre és mellette elkezdtem megtanulni az alapokat a gyakorlatban is itt Halásztelken. Zsolt (Szederkényi Zsolt) mellett igyekeztem mindent ellesni az U9-es korosztálynál. Fokozatosan, lépésről lépésre vont be az edzői szakma rejtelmeibe.

Tavaszváró Mini Torna 2022. március 5.

Utánpótlás edzőként érezted bármikor is azt, hogy máshogy tekintenek Rád, mert Nő vagy?

Azt gondolom, hogy a labdarúgást körülvevő közeg egy kicsit bizalmatlan a nőkkel szemben.

Az első évemben négy-öt apuka ott ült minden egyes edzés első pillanatától az utolsóig a pálya mellett. Vigyázó és aggódó szemüket folyamatosan az edzéseken tartották. Aztán decemberben az egyik apuka odajött és elnézést kért azért, hogy nem bízott bennem. Azt követően egyik apuka sem volt ott az edzéseken. Azóta a negyedik szezonomat kezdtem.

Emellett néha az is érezhető, hogy kevésbé nyitottak az edzők, szakemberek a szakmai párbeszédre, ha a beszélgetőpartner Nő. Pedig szerintem ezekből a beszélgetésekből is rengeteget lehet tanulni. Én azt tapasztaltam, hogy egyfajta igazolás kell ahhoz, hogy szakmai értelemben komolyan, vagy egyenértékű félként kezeljenek. Ez az igazolás pedig a csapataim játéka. Ha azt látják, hogy ez kiemelkedő, akkor ezek a szakmai beszélgetések is könnyen beindulnak. Szerencsére az utóbbi időszakban egyre több ilyen beszélgetést kezdeményeznek.

Hogyan hat Rád ez a fajta bizalmatlanság?

Azt az érzetet generálja bennem, hogy nekem folyamatosan bizonyítanom kell. Ugyanakkor ebből fakadóan ad egy olyan belső motivációt, amelynek révén fokozottabb erőbedobással állok ehhez az egészhez.

Talán ha NB1-es múlttal rendelkező férfi edző lennék, akkor kevésbé lenne jelen a bizonytalanság, függetlenül attól, hogy valóban jó edző vagyok-e vagy sem (nevet).

Térjünk rá az edzőségre. Mi az, ami fontos Számodra edzőként?

Ugyan ez még formálódik bennem, de lényegében a futball szeretete az, amit át szeretnék adni. Ha azt az érzést át tudnám adni a gyerekeknek, amit én érzek foci közben, az lenne a legjobb.

Emellett van egy kialakult játékkép is a fejemben, amelyet szeretnék megvalósítani. Ugyanazt a játékstílust igyekszünk Zsolttal megvalósítani a kisebb korosztályokban (U9, U11 és U13). Szerencsére ez működik, mert a srácok ügyesek, szépen és eredményesen játszanak. A cél az az lenne, hogy minden korosztályban azonos stílusban játszanak a gyerekek, erre törekszünk. 

Mely korosztályokkal és összesen hány gyerekkel foglalkozol?

Az U9-es korosztályt egyedül viszem, míg az U11-eseket Zsolttal közösen képezzük. Emellett pedig az ovifoci is hozzám tartozik. 

Már az oviban is azt látom, hogy szeretik a gyerekek a focit. A „kis oviban” viszonylag sokan vannak, ami talán annak is köszönhető, hogy ott délelőtt van lehetőség ovifocira, míg a nagy oviban délutáni foglalkozás van. Összesen most olyan 30-35 gyerekkel foglalkozok az óvodában. Itt igazából az a cél, hogy mozogjanak, ismerjék meg a labdát, játszanak, szórakozzanak. Érintse meg őket a focizás élménye. Nagyon játékosan igyekszem mindezt elérni, szerencsére azt látom, nagyon élvezik ezeket a foglalkozásokat és kifejezetten ügyesek.

Az U9 jellemzően mindig olyan korosztály, ahol viszonylag sokan vagyunk (17-18 gyerek). Ez az a korosztály, ahol a legtöbben még most kezdték az iskolát. Nem feltétlenül tudnak folyamatosan koncentrálni, még elkalandoznak.

Az U11-es korosztályban jelenleg 14-en vagyunk, ami alapvetően nem rossz létszám, viszont a következő korosztályban már nagyobb létszámban lesznek egyszerre a pályán. Így a 16-18 fő ideálisabb lenne.

Gyerekből sosem elég, szóval aki szeret focizni, nyugodtan jöjjön hozzánk. Jó lenne az iskolai keretek között is elérni a gyerekeket a focival, mint ahogyan ez az óvodában is működik. Egyelőre ez még nem valósult meg.

Mekkora a fluktuáció?

Összességében elmondható, hogy ha ebből a kevés létszámból eligazolnak, vagy más sportágat választanak, az érzékenyen tud érinteni egy-egy korosztályt. 

Ez egy összetett problémakör. Nagyon sok lehetősége van ma már egy gyereknek arra, hogy sportoljon. Azt gondolom, hogy a foci szeretete valahol belülről kell, hogy fakadjon. Ha szülői nyomásra van meg, akkor az nem lesz hosszútávú. Ha pedig valaki szeret focizni, hiszem azt, hogy meg kell tudni tartanunk ezeket a gyerekeket, hacsak nem jóval előrébb tartó klubhoz igazolnak. Sokszor nem is feltétlenül azért van adott esetben váltás, mert a gyereknek szüksége lenne rá, hanem mert a szülő önmegvalósít.

Hogyan lehet megtartani a gyerekeket?

Ez is összetett kérdés. Kell egy jó közösség, amiben jól érzik magukat a srácok. Kell, hogy élvezzék a focit és érezzék azt, hogy fejlődnek.

Van aki ügyesebb, és van akinek még idő kell ahhoz, hogy megtanuljon dolgokat, vagy éppen kijöjjön belőle mindaz, amire képes. Viszont mi arra törekszünk, hogy mindenkinek igyekszünk megadni a lehetőséget meccseken is. Nincsenek természetesen patikamérlegre téve a játékpercek, de azon vagyunk, hogy mindenkinek legyen játékperc a lábában. Persze nagyon nehéz ezt megoldani amikor éles mérkőzés van és látom a gyerekeken, hogy győzni szeretnének, akkor azért kihívás balanszban tartani mindezt. A gyerekekben szerencsére van versenyszellem, szeretnek versenyezni. Szeretnek nyerni és örülni a góloknak. Ez pedig nagyon jó.

Emellett fontos az is, hogy figyeljünk rájuk. Előfordult már olyan, hogy azt vettem észre, nem boldogan jön a gyerek edzésre. Nyugodtan lehet tartani néhány hét szünetet, ha esetleg alábbhagy a lendület vagy éppen az érdeklődés. Eddig ez már többször is bejött, mert hiányzott egy idő után a gyerek számára a sport és a közösség.

Fontos, hogy megértsük a gyerekeket, hogy lássuk, mi zajlik bennük. Lehet, hogy valami kudarcból fakadt a rossz érzet, ami lehet egy rossz lövésből eredt. Ezeket lehet és kell is kezelni. Fontosnak tartom, hogy ne a pillanatnyi rossz érzés maradjon meg bennük, hanem ezeket együtt küzdjük le.

Kézenfekvő a kérdés: mennyire jellemző, hogy lányok is fociznak? 

Sajnos nincsenek. Érdekes módon az óvodában vannak többen is most, remélem maradnak és játszanak majd nálunk klubszinten is.

Hogyan alakult a 2021-es év a korosztályaidban? 

Tavasszal ennek a két korosztálynak a nagy része remekül együtt dolgozott, nagy fejlődés jellemezte ezt az időszakot. Ezt követően nyáron kifejezetten jól sikerült a focitábor is. Ősszel mindig nehéz az újrakezdés, illetve a korosztály váltásokat is kezelni kell. Ez az átmenet mindig egy kicsit nehezebb a srácoknak, de nagyon szorgalmasak és ügyesek.

Ha a tavalyi évet nézed, van-e olyan ami büszkeséggel tölt el?

Szerencsére több is van (nevet). 

Amikor az idei első Bozsik-fesztivál után az U11-es csapattal kapcsolatosan olyan visszajelzést kaptunk, hogy mennyire tudatosan játszottak a srácok úgy, hogy közben nem volt semmi instrukció, hanem engedtem őket maguktól játszani, az jó érzéssel tölt el. Ez egy nagyon jó visszaigazolás a munkámat illetően, mert tudom azt, hogy bármelyik gyereket felküldöm a pályára, tudja azt, hogy mit kell csinálni és látszik rajtuk, hogy élvezik a focit. Nem kell ehhez szerencsére kiabálni játék közben. Megvannak a keretek, amelyet fantasztikusan megtanultak a srácok, azon belül pedig kreatívok és önfeledtek tudnak lenni.

Szintén remek visszaigazolás az is, hogy ősszel Dunaharasztiban válogatót tartottak az U11-es korosztály számára a környező települések klubjaiból. A kiválasztott gyerekek két hetente edzenek közösen és külön edzőtáborban is voltak. Összesen 20 gyereket választottak ki a környező egyesületekből, amelyből 7(!) gyerek halásztelki.

De említhetném azt is, hogy milyen szépen és eredményesen játszanak az U9-es srácok a különböző tornákon, vagy éppen azt, hogy négy U9-es srác rendszeresen az U11-es korosztályban edz és játszik.

Ezek mind remek visszajelzések arra, hogy jól végezzük a munkánkat, illetve üzenet arra vonatkozóan, hogy bátran lehet jönni hozzánk focizni, mert itt jó kezekben vannak a gyerekek.

Csapatkapitányunk: Gáspár András

, ,

Nyakunkon a bajnoki rajt. De mielőtt még útjára indulna a labda tavasszal, tekintsünk egy kicsit vissza a magunk mögött hagyott időszakra. Hogyan értékeled az őszi szezont?

Nem ott kellene tartani, ahol tartunk, ez biztos. Azt gondolom, hogy többre hivatott ez a csapat. 

Mi történt ősszel?

Minden évben úgy megyünk neki a bajnokságnak, hogy akkor „na majd most” és akár még a dobogóközeli álmok is valóra válhatnak, aztán mindig közbejön valami.

Az idei ősz is nagyon jól indult. Első négy meccsből megnyertünk hármat, mellette pedig volt egy döntetlenünk. Aztán valami történt és nagyon megrogytunk. Sorozatban jöttek a vereségek. Belekerültünk egy negatív spirálba és ugyan mindig fogadkoztunk, hogy a következő meccsen kilépünk belőle, de ez nem igazán sikerült.

Sajnos voltak olyan meccseink, amikor nálunk szerényebb képességű csapatok lelkesedésben fölénk nőve vertek meg minket.

A „volna” ugyan nem játszik, de mi lett volna a realitás?

Első ötben kellett volna telelnünk. Tehetséges fiatalokkal van tele a keretünk, többre hivatott ez a társaság. 

Milyen érzés az „öregek” közzé tartozni?

Én vagyok a második legidősebb a csapatban, sőt, ha belegondolok, nem is fociztam még ilyen fiatal csapatban.

Amikor én fiatal voltam és 20-21 évesen bekerültem a felnőtt csapatba, akkor más volt a közeg, az idősebbek uralták a fiatalokat. A mai világban ez már egy kicsit máshogy működik. Mi haverok vagyunk, átjárunk egymáshoz, összejárunk a focin kívül is. Nálunk inkább haverságba, barátságba hajlanak ezek a dolgok.

Persze ha valakit bátorítani kell, akkor ott vagyok és próbálok segíteni akár néhány jó szóval. Ez nekem is jól esett anno.

Mennyire vagy megelégedve a saját egyéni teljesítményeddel?

Nekem is sikerülhetett volna jobban ez az ősz. 

Ha pusztán a statisztikát és a tényeket nézzük, akkor azért annyira mégsem szerepeltél olyan rosszul, hiszen 15 meccsen mégiscsak 16 gól áll a neved mellett.

Ez igaz, viszont ha a kihagyott helyzeteket is nézem, akkor lehetettem volna sokkal eredményesebb is. A sok kihagyott helyzet a csapat egészére jellemző volt. Valamiért nem mentek be a helyzetek. 

Mi volt ennek az oka?

Nem igazán tudom. Talán koncentráció hiány, talán mentális hullámvölgy. Elképzelhető, hogy nálam például a focin kívüli életem elég sűrű időszaka vehetett ki többet belőlem, ami talán így jött ki a teljesítményemen.

Csapatkapitányként mennyire tudtál ezeken a problémákon segíteni?

Halásztelki vagyok, rajtam van a karszalag, ez megtiszteltetés, de ugyanolyan vagyok a csapatban, mint a többi játékos.

Ettől függetlenül persze igyekeztem a csapattársaim motiválni, biztatni, adott esetben megvédeni őket a pályán a játékvezetőtől vagy éppen az ellenféltől. Nyilván nem a tettlegességtől (nevet).

Emellett Erikkel sok mindent megbeszélünk és talán tudok olyan hasznos dolgokat mondani a játékosok mentális állapotát illetően, amelyek segíthetnek számára.

Változott bármit a játékod az elmúlt évekhez képest?

Nem gondolom, inkább a csapat változott körülöttem. Amikor Erik lett az edző, jellemzően helyiek alkották a csapatot, vagy olyanok, akik korábban is már játszottak Halásztelken. Akkor nem várt minket szinte senki a középmezőnybe, míg végül mégis 8. helyre futottunk be. Akkor kicsit más volt a játék, kontrajátékot játszottunk és akkor még gyorsabb voltam mint most (nevet).

Vagy amikor bajnokok lettünk, akkor azért könnyebb volt sok gólt rúgni. Na meg időközben idősebb is lettem (nevet).

Voltál már bajnok, gólkirály, játszottál magasabb osztályban. Mi az, ami motiválni tud még?

Nagyon szeretek focizni, imádom. Amikor kimegyek a pályára, nem kell másra gondolni, csak a játék van. Emellett sok barátom van itt. Akad olyan, akivel serdülőben együtt játszottam, vagy éppen olyan játékostárs is, aki totyogó 3 éves volt és itt passzolgattunk a pályán, amíg apáink fociztak.

Szeretek kimenni a pályára, tulajdonképpen ez az életérzés az, ami nélkülözhetetlen számomra. Nagyon fontos nekem ez a közösség és ez a közeg. Valószínű, ha máshol játszanék, akkor mindez nem lenne ennyire fontos, bár akkor lehet a súlyomra is jobban kellene figyelni (nevet)

Hogy-hogy?

Minél idősebb vagyok, annál nehezebben adom le a könnyen felszaladt kilókat. Mezem is lassan kicsi rám, kampányoltam is, hogy kapjak újat, mert a 8-as kicsi rám. Elnök Úr válasza pedig az volt, hogy inkább váltsak számot (nevet).

Van valami háttere annak, hogy 8-as mezben játszol?

Amikor anno Alsónémedibe igazoltam, akkor 8-as lettem és ez így megmaradt. A mezszám választás a feleségemhez kötődik, de ennél többet nem mondhatok (nevet).

Meddig látod még magad a pályán?

Hú, ez egy nagyon jó kérdés. Tavaly még edzősködtem az utánpótlásban, de a magánéletben rengeteg elfoglaltságom volt és valljuk be őszintén sok időt elvett az életemből a foci, mindezt pedig a család rovására.

Ezért döntöttem úgy, hogy választanom kell az edzőség és a játék között. Mivel edzősködni még tudok később is, ezért feleségem javaslatára úgy döntöttem, hogy amíg bírom, addig játszok.

Vagy addig amíg nem szorítanak ki a fiatalok?

Bárcsak jönnének a halásztelki fiatalok! A mostani U17-es csapatban van jó néhány tehetség, remélem minél hamarabb együtt játszhatok velük rendszeresen.

Mennyire volt nehéz döntés elszakadni tőlük?

Nagyon. Egy évig őrlődtem, amíg végül eldöntöttem. Hat évig voltam velük, rendkívül ügyesek, szorgalmasak, rendes gyerekek. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni, de lehet, hogy már nekik is szükség volt a változásra.

Viszont nagyon jó érzés volt velük játszani, amikor néha beálltak a felnőttek közzé.

Voltál kint azóta a meccsükön?

Persze, többször is. Habos Gáborral szerencsére ugyanaz az elképzelésünk a labdarúgásról, így a srácok továbbra is azt a szép, támadó focit játszák, mint amiben én is hiszek.

Kanyarodjunk vissza a felnőtt csapatra. Hétvégén indul a tavaszi szezon. Mi lehet benne a csapatban?

Nagyon remélem, hogy ennél több. Szinte biztos vagyok abban, hogy előrébb fogunk végezni. Nagyon sűrű a mezőny, szóval még látótávolságon belül van a csapatok nagy része. Bár azért most nem tudnám fejből elmondani a tabellát (nevet).

15 meccs maradt mennyi győzelem lesz ebből?

Minimum 10!