U11 „zöld”: Hétközi edzőmeccs

A hétvégi havazás keresztülhúzta az év első edzőmérkőzésének lejátszását, azonban szerdán végre beindult az edzőmeccsek sorozata U11-es zöld csapatunknál is ⚽️

Szigetszentmiklós legjobbjai látogattak „zöld ” csapatunkhoz, akikkel közel egy órát játszhattunk a fedett műfüvön 💪Keretünk minden megjelenő tagja pályára léphetett és megmutathatta tudását ⚽️

🙋‍♂️Pályára lépő játékosaink: Székely Krisztián, Papp Ádám, Laci Náron, Váczi Balázs, Timár Noel, Balogh Richárd, Kis Dominik, Odri Bence, Pap Ákos, Sturcz Kevin, Vereckei Zétény, Nagy Norbert, Demus-Kiszeli Koppány, Megyeri Dániel

⚽️Odri Bence

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon erős csapat ellen léptünk pályára, amelyen sok hibával játszottunk és ellenfelünk fölénk kerekedett. Pozitívum, hogy a nagy különbség ellenére sem adták fel a srácok és mentek becsülettel.

Kíváncsi voltam arra is, hogy az edzéseken gyakoroltakat önmaguktól alkalmazzák-e a fiúk és mennyire segítik egymást a pályán. Néha már viszontláttam a megbeszélteket, de sokkal nagyobb koncentráció szükséges a mérkőzés alatt.

Fontos volt ez a mérkőzés abból a szempontból is, hogy testközelből érezzük egy első számú csapat kvalitásait és lássuk, miben kell még fejlődnünk.”

Ellenfelünknek gratulálunk és várjuk a visszavágót 💪👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛