Szombat délután, tökéletes futball időben került sor a „mennyeimegyei” újabb fordulójára. Ezúttal a jó erőkből álló és . helyen süvítő Tápiószecső FC otthonába látogattunk

Sajnos már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk –
és ez a második félidő elején mindez csak fokozódott
–
. Cserékkel frissültünk, amelyet illetően szintén nem volt szerencsénk, hiszen néhány percnyi játék után Kardos Fecó és Kulcsár Zoli is megsérült, így újabb cserék szükségeltettek.
Patkó Pepe beszállt a kispadról és egy szögletet bólintott a kapuba, visszahozva ezzel a reményt –
Ez a bizonyos remény mindössze percig élt, amikor az ellen támadója parádés gólt ragasztott a bal felsőnkbe
–
Megkaptuk a zárás felé a
-et is, majd Gyarmati Dominik kozmetikázott még egy „csiki-csuki” végén, beállítva ezzel a végeredményt
–
Mérkőzést követően Patkó Pepe értékelt:
„A csapat egy kicsit megilletődött az ellenfél játékától. Arra készültünk, hogy le fognak minket támadni, ám helyette kontrára rendezkedtek be. Ezt pedig jól csinálták, mivel bevált a taktikájuk.
Próbáltuk a játékot a kezünkben tartani, de rossz helyeken vesztettünk labdát és ezeket ellenfelünk kíméletlenül kihasználta.
Egy csapatként nyerünk és vesztünk! A sok kapott gól, nem az ellenfél erejét mutatta, hanem két játékosuk magasabb osztálybeli képességeit. További sok sikert kívánok a Tápiószecső csapatának.”
Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a továbbiakban

Több, mint egy klub
Hajrá Telek!