Felnőtt: Ezúttal sem sikerült a szezonrajt

Tegnap délután kezdetét vette a tavaszi szezonunk a Pest vármegyei bajnokság másodosztályának déli csoportjában. Reménykedve tekintettünk a hétvége elé, hiszen a felkészülési időszak kellő pozitív töltettel vértezte fel gárdánkat, azonban a nyitány az őszihez hasonló módon újfent kijózanító pofonnal ért fel az Újhartyán elleni mérkőzés🆚

Még tíz perc sem telt el, máris egy mínuszban voltunk 0⃣1⃣, és hiába egyenlítettünk Márfi dávid révén még a negyedóra előtt 1⃣1⃣🎯, két újabb egyéni hiba ismét hátrányba vágott Bennünket 1⃣3⃣.

Még a félidő vége előtt ismét felkúsztunk ellenfelünk mögé, ekkor Nádas Krisztián lőtt kapásból gyönyörű gólt 2⃣3⃣🎯Azonban egy újabb figyelmetlenség két perccel a gólunkat követően visszarántott a mélybe 2⃣4⃣

Innen már nem tudtunk visszajönni a meccsbe és a forsulást követően az enervált játékunkat háromszor is büntette a jól focizó ellenfelünk.

Sajnos az őszi odavágóhoz hasonlóan ismét nagyarányú pofonba szaladtunk bele, ám bízunk benne, mindez időben érkezett és a már bevált receptúra szerint ezúttal hamarabb pattanunk fel💪

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Ez a mérkőzés egy kicsit sem úgy történt, ahogyan azt szerettük volna vagy ahogyan készültünk rá… Lassan és enerváltan játszottunk. Rengeteg hibát vétettünk mind egyénileg, mind pedig csapat szinten. Amit mérkőzést megelőzően megbeszéltünk, mindössze minimálisat láttam viszont.

Számomra bizonyos dolgok elfogadhatlanok! Remélem nem csak én gondolkozok el ezeken, hanem Mindenki! Ősszel elindultunk egy úton, azt az utat szeretném folytatni!”

Újhartyán csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛