Felnőtt: Zsinórban negyedik győzelem

Szombaton ismét hazai környezetben lépett pályára felnőtt csapatunk. 3️⃣ hete jó szériában vagyunk, így méltán bizakodhattunk abban, hogy folytatjuk jó szériánkat és feljebb kúszunk a tabella első harmadában 💪

A tél közeledtével egyre hamarabb kezdődnek a mérkőzések, így már meg sem lepődtünk, amikor 1️⃣4️⃣ órakor a játékvezető sípszavára útjára indult a labda.

Nem sok időnek kellett eltelnie (mindössze 6 percnek) és Patkó Pepe szlalomja végén (pedig még nincs is tél) fogadhatta a gratulációkat 👏🎯⚽️1️⃣0️⃣

Magabiztos játékunk a félidő vége felé közeledve újfent parádés találattal párosult, hiszen Kovács Attila pókhálózta ki a „pipát” egy szabadrúgással, tapsra ugrasztva a szotyizó közönséget 🎯⚽️2️⃣0️⃣

Fordulást követően egyenlő erők küzdelmét láthatták a szombat délután is mennyei megyei fordulót választók és ugyan a vendégek beköszöntek egyszer, a győzelmünk végül ismét 3️⃣ pontot eredeményezett 💪

4️⃣/4️⃣-es szériában vagyunk 💪 Ez igen Urak 👏💪👌 jár a „kalap lengetés” 🧢🎩

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, további sok sikert a szezonban 💪👏🙏

Hajrá Telek! 💙💛