U14: Egy félidőnyi remek játék

Szombat délelőtt újabb fordulóban lépett pályára sérülésektől és hiányzásoktól tizedelt csapatunk. Több meghatározó játékosunk is törésből, illetve megfázásból rehabilitálódik, így nem jött jól a bajnoki címre hajtó ASI DSE Labdarúgó szakosztály vendégszereplése.

A rossz előjelek ellenére rögtön a mérkőzés elején megszereztük a vezetést 🔥⚽️🎯 majd hiába fordítottak a remek játékerőt képviselő vendégek, még sikerült egyenlíteni 🔥⚽️🎯Aztán elfogytunk erőben…

Az ég kék, a fű zöld, Nikó pedig duplázott.

Búslakodásra semmi ok, remek volt srácok 👏💪

🎤Vezetőedzőnk, Gábor Habos mérkőzést követő értékelése:

„Az első félidőben nyújtott teljesítményért csak gratulálni tudok. Remek támadásokat vezettünk, szép játékot láttam egy kulturált és jó csapat ellen.

Sajnos a második játékrészben egyéni hibainkat könyörtelenül kihasználó ellenfelünk megérdemelten nyerte meg a meccset. Örülök hogy mindenkit pályára tudtam küldeni.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛