U13: Gólzuhatag az esőben

Egy hét pihenőt követően ismét pályára lépett U13-as csapatunk⚽️Az előző körben szintén pihenő, előtte pedig vereséggel nyitó Dömsödi USE otthonába utaztunk 🚌

Az időjárás nem kedvezett a kilátogató érdeklődőknek, ugyanis szinte végig szakadó esőben 🌧🌧🌧tudtuk le a meccset. A srácok becsülettel mentek előre és az esőcseppek mellé gólesőt varázsoltak ⚽️🎯 A 9️⃣ lőtt gól eredményeként második meccsüket is behúzták a fiatalok 💪🦵⚽️🥅

Szép volt srácok 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Wendler Gábor értékelte a látottakat:

„Gratulálok a fiúknak. Örömmel tölt el, hogy ismét győztesen hagyhattuk el a pályát. A szakadó esőben rendületlenül mentünk előre, jó felfogásban futballoztunk.

Ugyan rengeteg gólt lőttünk, ám ha jobban koncentrálunk és az összjátékot néha előnyben részesítjük, kétszer ekkora különbség is lehetett volna. Erre figyelnünk kell a jövőben, mert nem mindig lesz ennyi lehetőségünk. Az utolsó szakaszra néhány játékosom elfogyott erőben, ezen is dolgoznunk kell.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert a szezonban 💪👏🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛