Felnőtt: Továbbra is pont nélkül

Szombaton rendezték a Mennyei Megyei bajnokság másodosztályának újabb, immár 3️⃣. fordulóját 💪⚽️ Ideális futballidőben – amennyiben egyáltalán ilyen létezik – futottak ki a srácok a centerre.

Ellenfelünk a RVAFC csapat volt, akik hozzánk hasonlóan két vesztes meccsből igyekeztek kikecmeregni a gyenge szezonkezdetet követően. Tavasszal méretes pofonba szaladtunk bele egy remek sorozat töréseként ellenük, így duplára csomózott érvrendszer is amellett szólt, győzni kell 💪⚽️

Ennek ellenére – hasonlóan a szezonkezdethez – eléggé beragadtunk a kezdésnél, hiszen negyedóra sem telt el, s máris 2️⃣ mínuszban voltunk. Ugyan csapatkapitányunk révén feljöttünk egyre 🎯⚽️, de a fordulást követően a vendégek nagyon gyorsan lezárták a meccset 😢

Az új szezon első pontjai így továbbra is váratnak magukra.

🎤Erik Taskovics vezetőedző mérkőzést követő értékelése:

“Sajnos a szokásos “lendülettel” kezdtük a mérkőzést, amit 2-0 után elkezdtünk kontrollálni, ez pedig a szépítéshez volt elegendő az első félidőben. A második játékrészben sajnos gyorsan megkaptuk a harmadikat és itt el is dőlt a mérkőzés.

Rendeznünk kell a fejeket, mert rettentő sok a ki nem kényszerített hibánk, ami mentális problémákra vezethető vissza. Erre egy recept van, az pedig a munka. Ebben hiszek és ha most rossz is, biztos vagyok benne, hogy kiegyenesedünk.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Hajrá Telek! 💙💛