Ismét győzelem hazai pályán

A szombati munkanap és az óraátállítás igencsak megzavarta az ember bioritmusát, s ha mindez nem lett volna elég, vasárnap 12 órára lett kitűzve az újabb hazai meccsünk kezdési időpontja. A remek idő ellenben ügyesen kicsalogatta a nézősereget a lelátóra, vagy éppen a korlát mellé, hogy ropoghasson a szotyi és a tökmag. Erre tett még egy lapáttal a Húsvéti Nyuladalom forgataga, így kiváló hangulat és kifejezetten sok néző előtt futhattak ki bemelegíteni srácaink. Igazi dzsembori hangulat lengte be a Sportcentrumot.

Visszakanyarodva a focira, ismét hiányzók sora borzolta a kedélyeket: Váczi Dani eltiltás, Kovács Attila és Kónya Benji pedig sérülés miatt nem lehetett a keret tagja. Az első játékrészben immár szokásosnak mondható módon magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, aminek már a 20. percben meg is lett az eredménye. András Gáspár keverte meg a jobb oldalt, majd visszagurítását Dávid Tamás végtelen nyugalommal helyezte a kapuba.

Talán egy kicsit megnyugodtunk a góltól, talán a vasárnapi déli szunyóka lengte be a lábakat, vagy talán az ellen kapcsolt egy fokozattal magasabba, de ahelyett, hogy növeltük volna előnyünket, hibáztunk és máris kezdődhetett minden előlről. A szünetben 1-1 az állás.

A félidőben vélhetően fejmosás lehetett az öltözőben, mert ismét nagyobb elánnal vetettük bele magunkat a meccsbe. Ennek ellenére hátul igencsak figyelnünk kellett, hiszen mintegy falunapi flipper, néha úgy pattogott 16-osunkon belül a labda, de a védelem állta a sarat. Támadósorunk pedig hálaként beindította a támadó gépezetet és fokozta a nyomást. Nem is kellett sokat várni, mert Krisztián Jánvári nézett fel az 59. percben labdavezetés közben. Kiszúrta, hogy a bal alsó sarok labdára éhes és olyan természetességgel nyeste oda a labdát, mintha edzésen kiszállót kellene lőni (2-1). Sietőssé is vált a vendégeknek a játék, jöttek is, de nem tudták kihasználni kínálkozó lehetőségeiket. Nem is nagyon volt benne a levegőben az egyenlítés, de amikor az utolsó percben a csereként beszálló Antal Kaizer Emilio Butragueno-t meghazudtoló módon keselyűként csapott le a labdára és mattolta az üres kaput, eldőlt minden (3-1).

Fantasztikus hangulat, remek eredmény. Szép volt srácok, ez férfi munka volt.

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban.

https://halasztelkifc.hu/event/halasztelki-fc-vs-ujhartyan-vse/

Hajrá Telek