Öregfiúk: Bajnokcsapat

Rangadóra készült Öregfiúk csapatunk tegnap este 1️⃣9️⃣:3️⃣0️⃣-as kezdéssel a budatétényi sporttelepen ⚽️💪

A bajnoki elsőségért folyó küzdelemben ellenfelünk rendületlenül üldözve Minket a tabellán, támadólag lépett fel a pályán is, ám a fegyelmezett és taktikus játék meghozta gyümölcsét. Először Kalácska Tamás 0️⃣1️⃣⚽️🎯, majd Varga Ervin is beköszönt 0️⃣2️⃣⚽️🎯, így megnyugtató előnyünk birtokában érett a siker.

A hazaiak ugyan szépítettek, azonban az egész éves kemény munka, valamint fegyelmezett és alázatos hozzáállás a tabellán is visszaköszönt a 3️⃣-as sípszót követően:

Öregfiúk csapatunk győzelmével megszerezte a bajnoki címet 💪🥇🏆⚽️🔥

Gratulálunk a bajnokságban pályára lépő minden egyes játékosnak, valamint Mindenkinek, aki támogatásával segítette a Csapatot, ezen fantasztikus sikerhez vezető úton 👏💪🙏

A bajnoki cím azt is jelenti, hogy Csapatunk feljutott az első osztályba és jövőre ismételten kiemelkedő csapatokat láthatunk vendégül Halásztelken (Fradi, Honvéd, MTK) 🔥🔥🔥

🗣🎙Mérkőzést követően Attila Szécsi értékelt:

„Tudtuk, hogy az ellenfél megpróbál majd nyomást gyakorolni Ránk, hiszen mindenképpen nyerniük kellett volna ahhoz, hogy a bajnoki reményeik éljenek. Azonban rendkívül taktikusan és fegyelmezetten a csapat minden játékosa betartotta az utasításokat és kontrából két gólos előnyre tettünk szert.

Az ellenfél egy szögletből ugyan szépített, de az egyenlítésre már nem volt lehetősége. Az eredmények alakulásának köszönhetően nem csak, hogy nyertünk, de egyúttal bajnokként újra fel is jutottunk az első osztályba.

Nagyon büszke vagyok a srácokra és köszönöm nekik az élményt, továbbá köszönet a vezetőknek és mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a csapat sikerében.

Van még két forduló, amit természetesen lejátszunk becsülettel, és utána egy kis nyári pihi után elkezdjük a felkészülést a legmagasabb osztályra. Hajrá Öregfiúk! Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

📸Pereszlényi András