Péntek délelőtt lejátszotta . felkészülési mérkőzését újonnan alakult U
-es csapatunk
A korai matinéra Biatorbágyon került sor, ahol a műfüvesen meccseltünk egyet a hazaiakkalA végig remek megoldásokkal fűszerezett találkozón
gólt is lőttünk, ebből egyet saját kapunkba. Azonban a hazaiak jó vendéglátónak bizonyultak, hiszen egy alkalommal ők is saját kapujukba juttatták a játékszert
Góljainkat Bognár Norbi
, Kéri Dávid és Réti Milán szerezték
A mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelte a látottakat:
„Ezúttal a hozzánk hasonló módon, regionális bajnokságban induló ellenféllel játszhattunk, amely talán egy kicsit közelebb hozhatja azt, hol is tartunk jelenleg. Végig uraltuk a mérkőzést és a srácok remekül vitték a pályára a megbeszélteket. Vannak még hiányosságok, de elég sok jó egyéni teljesítményt is láttam, amely biztató a jövőre nézve.”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk
Több, mint egy klub
Hajrá Telek!