Kedden este villanyfényes mérkőzésen játszottuk előrehozott mérkőzésünket a regionális bajnokság 8. fordulójában. Tata legjobbjai látogattak a Németh Ferenc Sportcentrumba és bíztunk abban, hogy a rangadókon mutatott teljesítményünket ezúttal is át tudjuk menteni

Még perc sem telt el, Kuti Levi bombagóljával nem csupán kiszedte a pókhálót a felső sarokból, de vezetéshez is juttatta csapatunkat
–
Ám hiába a jó kezdés, sajnos nem a legjobb formánkat hoztuk ki az első etapra és bármennyire is domináltunk, akadozott a gépezet.
Fordulást követően aztán berobbant a motor és szebbnél szebb gólokat lőve hoztuk le a mérkőzést. Előbb Nagy Nikó fordult le védőjéről és lőtte ki a hosszút –
, majd Kuti Levi viharzott el a jobb szélen két védővel a nyakán, majd parádés csellel tisztára játszotta magát és cakkozta ki a hosszút, káprázatos találatot szerezve
–
De még nem volt vége. Pandur Gabi hiába hagyott ki egy ziccert, másodjára már nem kegyelmezett és higgadt fejjel vette be az ellen kapuját –
A csereként beálló Angyal Olivér is beköszönt
–
, majd annak rendje és módja szerint Kuti Levi zárta a gólfiesztát. Távoli bombája a léc alá csapódva már mesterhármast villantott Levi neve mellett
–
A csapat védjegyének számító gólözön ezúttal sem maradt el, Bravó Srácok
A mérkőzésen bemutatkozott két U-ös kiválóságunk, Kenesei Ákos és Kálmán Máté, illetve az U
-ból Nagy Milán és Vizslány Botond. Gratulálunk
A mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt:
„Pár perc elteltével látszódott, hogy ma mi vagyunk a jobb csapat, viszont erre elég rosszul reagáltunk. Mindenki gólt akart rúgni, egyénieskedést láttam a pályán. Mindent középen erőltettünk, próbáltuk átverekedni magunkat az élő falon, ahelyett, hogy rövid passzos játékkal, a szélekre kihúzva a játékot próbáljunk mögéjük kerülni. A védekezést teljesen feladtuk, szétesett a középpálya, fegyelmezetlenek voltunk, rossz megoldásokat választottunk, a labdákért nem jöttünk vissza.
Ellenfelünk azt játszotta, amit ilyenkor kell: betömörültek 25 méterre a kapu elé és az érkező labdákat sorra kitisztázták. Szerencsére Kuti Levi kipókhálózta a kaput, így előnnyel mentünk pihenni, de benne volt a meccsben az egyenlítés.
A második félidőre változtattunk a középpályán, valamelyest szervezettebbé vált a védekezés, amiből könnyebb volt építkezni. Gólokat szereztünk, idő előtt lezártuk a mérkőzést. A padról jól szálltak be a játékosok, pluszt vittek a játékba. Kuti Levi ismét óriásit ment, amellett, hogy három gólt szerzett, vezéregyéniség volt.
Nagyon örülök annak, hogy Kenesei Ákos, Kálmán Máté, Nagy Milán és Vizslány Botond személyében ma 4 újonc is bemutatkozhatott, akik az U15-U16-os csapatból csatlakoztak hozzánk, ami ismét mutatja, hogy mi nem csak beszélünk a feláramoltatásról, de meg is valósítjuk azt.
Gratulálok a srácoknak!. A rájuk bízott feladatokat kiválóan megoldották.”
Tata csapatának köszönjük a sportszerű mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!