Hétvégén utolsó fordulójához érkezett a felnőtt bajnokság küzdelem sorozata
A záró fellépés Péteri Községi Sportkör legjobbjai ellen várt Ránk. Ellenfelünk élet-halál harcot vívott a bentmaradásért, hiszen a másodosztályú tagság megőrzéséhez csak a győzelem volt Részükről elfogadható ![]()

Az első etap nem hozott gólt, majd a fordulást követően a frissen beállt Nádas Krisztián szerzett vezetést
–![]()
![]()
Előnyünk azonban
percig sem tartott![]()
A
pont sorsa végül Jánvári Kiki lábában volt, akinek találatával szépen zárhattuk a bajnokságot
–![]()
![]()
![]()
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a következő szezonban ![]()
![]()
Sok minden történt ebben a bajnoki versenyfutásban, amelyben megélhettünk magaslatokat és mélységeket egyaránt ![]()
![]()
![]()
A tabellán végül a
. pozícióban végeztünk ![]()
![]()
A játékosok most pihenőre fordulnak, de a munka nem áll meg, hiszen szeretnénk a következő bajnoki zárásnál feljebb végezni. azon a bizonyos tabellán..
Köszönjük minden játékosnak, edzőnek, szurkolónak és támogatónak az egész éves munkát ![]()
Jövőre egy fokozattal feljebb kapcsolunk ![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
