Szombaton újabb játéknapra ébredtek U13-as legényeink
A futsal rájátszás második etapjára
-ből
győzelemmel a hátunk mögött érkeztünk
Ezúttal pedig
meccs várt Ránk ![]()
![]()
Törökbálint
–
Az első fellépés
. percében hátrányba kerültünk, de ez mindössze
percig volt így, hiszen érkezett Smidt Bence és rögtön hintett egy mesterhármast ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Mindezt megirigyelvén Éliás Dani ![]()
és Dontu Jani ![]()
is feliratkozott a góllövők közzé, a meccset pedig stílusosan Smidt Bence gólja zárta ![]()
![]()

![]()
Sasfiókák UPSE
–
Második mérkőzés hasonló forgatókönyv szerint zajlott, hiszen újfent hátrányba kerültünk a mérkőzés elején. Mindez nem törte meg a lendületet, hiszen Smidt Bence ezen a meccsen sem vette le góllövő cipőjét és szűk
perc alatt
-et hintett ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A végén ugyan még közelebb lopóztak a Sasfiókák, de győzelmünk ismét megérdemelten vésődött a jegyzőkönyvbe ![]()
![]()

![]()
Pátyi SE
–
Zárásként már nem voltunk előzékenyek.
perc alatt
gólt is zúztunk ![]()
Dontu Jani nyitotta a sort ![]()
, majd igen, érkezett Smidt Bence és
-et püfölt az ellen kapujába ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
. A gólok pedig jöttek zsinóron: Kulcsár Kolos ![]()
, Éliás Dani ![]()
, Vilimi Sebestyén ![]()
és zárásként ismét Dontu Jani ![]()
köszönt be ![]()
![]()

A nap mérlege: Három mérkőzés, három fantasztikus győzelem. ![]()
![]()
![]()
Továbbra is hibátlanul masírozunk a tabella élén, így fordulva az utolsó játéknapra ![]()
![]()
Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk![]()
![]()
![]()
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
