Szerző: hfc.admin

Győzelem és szépen csillogó ezüst a végére

Szombat délelőttre elsuhantak az esőfelhők, hiszen vélhetően tudták, szép zárásra készül U16-os brigádunk.

Záró fordulójához érkezett ugyanis a bajnoki küzdelemsorozat és ugyan második helyünk a hétközi meccsek eredményeként már fixen mutatott a tabellán, a becsület és a sportemberség, na meg az ifjonti motiváció győzelemre sarkallta a srácokat 💪

Napsütés ☀️ frissen nyírt centerpálya, beüzemelt eredményjelző, lelkes szülők. Minden adott volt egy szép záráshoz 👌

Néhány helyzetet követően a 2️⃣0️⃣. percben már vezettünk is. Bognár Norbi brusztolta be a kapu előtti kavarodást követően szabaddá vált játékszert 🎯⚽️1️⃣0️⃣.

Néhány perccel ezután szöglethez jutottunk. Pokornyi Tomit hagyták teljesen magára az ellen védői, ha pedig így alakult, védőnk köszönte szépen a magányt és a kapuba bólintott 🎯⚽️2️⃣0️⃣.

Az előny túlságosan is megnyugtatott minket, vagy éppen a nap sugarai lágyították el figyelmünket, de tény, a félidő végére elolvadt az előny és kezdődhetett minden előlről.

Lukács Tamás vezetőedző cserékkel frissített és nagyobb fokozatba kapcsolt a „gépezet”. Nem igazán voltunk kellemes vendéglátó, hiszen a második félidőben nem engedtük ki saját térfelükről látogatóinkat. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, rúgtuk a kapufákat és a folyamatos nyomásnak aztán meg is lett az eredménye. Érkezett gólkirályunk, Sztaskó Zola és a biztonság kedvéért hintett kettőt 🎯⚽️4️⃣2️⃣

A végére magabiztosan tartottunk itthon a 3️⃣ pontot. Záró akkordként a meccset követően játékosaink egyesületünk elnökétől, Ács Gusztávtól és elnökségi tagjától, Göndöcz Tamástól átvehették jól megérdemelt ezüstérmeiket 🥈és a második helyért járó kupát 🏆

Gratulálunk Srácok ez szép munka volt 👏💪⚽️

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk! 🙏

Hajrá Telek! 💙💛

Családi nap a Halásztelki FC életében

Mindig is büszkék voltunk arra, hogy egyesületünket a családias légkör jellemzi. Gondoltunk egyet és a szezon zárásához közeledve múlt május 28-ára Családi napot terveztünk a klub játékosai és családtagjai számára.

Amikor elkezdtük a szervezést egyre több szülő jelezte: nem csupán részt venne az eseményen, hanem szívesen részt is vállalna a szervezésben és a lebonyolításban egyaránt. Ezt követően már minden csak „jutalomjáték” és „ujjgyakorlat” volt.

A legapróbbaktól a legnagyobbakig az összes korosztály képviseltette magát a hagyományteremtő céllal megrendezett Családi napon.

 A kicsik bevehették az ugrálóvárat és a tűzoltó autót.  Az 1-es pályán kialakított grundokon nem csupán egymással, hanem a szülőkkel is kiélezett mérkőzéseket játszhattak a gyerekek. Emellett ügyességi versenyek, lábtenisz, célbarúgó verseny is színesítette a programot. Állandóan foglalt volt a teqball asztal és a büntetőrugó versenyen is kígyóztak a sorok. Utóbbi kapcsán a kisebbeknél Kulcsár Kolos U13-as játékosunk vihette haza a győztesnek járó labdát. Míg a felnőtteket is versenyre hívó kategóriában 54 (!) induló közül Éliás Levi, U16-os játékosunk bizonyult a legjobbnak.

A délután egy órától egészen estig tartó eseményen házi készítésű süteményektől, szendvicsektől, és szörpöktől roskadoztak az asztalok. De volt gyümölcs sarok, arcfestés és zene is.

De ami a legfontosabb: csupa boldog arc, sportoló gyerek és szülő, jókedv, családias hangulat és igazi közösségi érzet lengte be a Sportcentrumot.

Felsorolni is lehetetlen, milyen sokan segítettek abban, hogy ez az esemény ilyen jól sikerüljön. Ezért nem is tehetünk mást, mint MINDENKINEK KÖSZÖNJÜK, aki részese volt a Családi napnak.

A visszajelzések alapján folytatása következik…

Az MTK Budapest vendégei voltunk

Focitornán brillíroztunk

Vasárnap „Gyermeknapi Futballdömping” elnevezéssel focitornát rendezett az MTK Budapest.

A nemrég partneregyesületi együttműködés hozományaként néhány nappal ezelőtt érkezett is a megkeresés, tudnánk-e beugróként segíteni az U7-es srácok számára megrendezésre kerülő gyereknapi tornán.

A kérést örömmel fogadtuk és ennél már csak a gyerekek öröme volt határtalan, hiszen 5️⃣meccset is lejátszhattak az MTK Budapest Salgótarjáni úti Sportközpontjában.

A kezdeti megilletődöttség még látszott a Budakalász MSE, illetve az MTK „kék” csapatai ellen.

Aztán beindult a halásztelki henger és 3️⃣győzelmet is bezsebeltünk.

Az MTK „fehér” csapat ellen 6️⃣gólunkra mindössze 4️⃣ válasz érkezett. Ezt követően növeltük a tétet és a SKISA ellen már 9️⃣-et hintettünk 2️⃣ellenében. Végül pedig a KISE csapatát múltuk felül 7️⃣4️⃣-re.

Pályára lépő játékosaink: Kreisz Máté, Nagy Máté, Nagy Zsombor és Sárdi Máté.

Csapatunkat elkísérő edzőnk, Sztaskó Barbara a következőként értékelt a tornát követően:

Az első meccsen még meg voltak szeppenve a srácok. Egy gyors csapat megbeszélést követően kezdtek ráérezni a fiúk a játékra. Az elsődleges cél a labdaszerzés volt, amely a második mérkőzésen már megvalósult. Innentől kezdve már gyerekjáték volt a csapatmunka.

Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert kifejezetten fegyelmezetten játszottak és nagyon ügyesek voltak!”

Nagyon büszkék vagyunk legifjabb tehetségeinkre, csak így tovább Srácok.

Köszönjük a meghívást, reméljük lesz még lehetőségünk megmutatni tehetségeinket.

HajráTelek! 💙💛

Az utolsó tánc

Szombat délelőtt elérkezett a pillanat, utolsó fellépésére volt hivatalos U17-es brigádunk 💪A bajnokság záró fordulójában Dunakeszire látogattunk.

Rögtön kezdésként Bíró Zsolt révén meg is szereztük a vezetést 🎯⚽️0️⃣1️⃣. Ettől a góltól annyira megnuygodtunk, hogy 2️⃣0️⃣ perc alatt kaptunk gyorsan 4️⃣-et. Bíró Zsolt ismétlésével feljebb kúsztunk ugyan néhány percre a hazaiakhoz 🎯⚽️4️⃣2️⃣, de a félidő előtt ismét háromra hízott a hátrány.

Enervált és hitehagyott játékunk a második etapra eltűnt, mert egy teljesen más csapat jött ki a pihenő után. Talán egy varázspálca suhintott nagyot az öltözőben eltüntetve a motiválatlanságot, de tény, visszajöttünk a meccsbe 💪

Először Bíró Zsombi hozta közelebb a lemaradást 🎯⚽️5️⃣3️⃣, majd Üveges Peti egy perccel (!) beállását követően zörrentett 🎯⚽️5️⃣4️⃣. Mindössze 2️⃣0️⃣ perc volt hátra és megérkezett Ilovai Tomi is a gólszerzők közzé 🎯⚽️5️⃣5️⃣, majd ha már egyszer beköszönt, úgy gondolta, érdemes duplázni 🎯⚽️5️⃣6️⃣.

Hét perccel a vége előtt még egyenlítettek a hazaiak, de aztán Bíró Zsombi berámolt még kettőt az utolsó 5️⃣ percben (!) és ezzel behúztuk a meccset 💪👏

Összesen 1️⃣4️⃣ gól volt az előadáson, amiből 8️⃣-at mi hintettünk 💪👏A fellépés jól sikerült, gála lett a zárás.

Vezetőedzőnk, Gábor Habos értékelése:

A mérkőzés egy az egyben mintázta az egész tavaszi idényünket. Jó kezdés, majd teljes katasztrófa és parádés feltámadás. Büszke vagyok a Srácokra, mert amin keresztül mentünk tavasszal azt nem sok csapat élte volna túl.

Csak gratulálni tudok Mindenkinek, hogy ilyen emlékezetes meccsel zártuk le ezt a bajnokságot és ez is azt bizonyítja, hogy mindenre képesek a fiúk, ha csapatként küzdenek.

Köszönöm a Srácoknak, hogy átélhettem mindezt és az edzőjük lehettem.”

Szép volt Srácok 💪👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 🙏👏

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Záróra, zéróra

Utolsó fordulót játszottuk szombat délután a Sportcentrumban. Ellenfélként a Bugyi SE érkezett Hozzánk, akik vezették egy ponttal a tabellát és győzelmük esetén bajnokként zárhatták a szezont.

Szép számú közönség tapsolhatott a kisétáló csapatoknak, hiszen amellett, hogy rengetegen kísérték el a vendégcsapatot, hazai oldalon is szép számú érdeklődő ropogtatta a szotyit.

Számunkra a 4️⃣. hely megszerzése még adhatott motivációt, azonban a 3️⃣. percben egy kavarodást követően megszerezték a vendégek a vezetést. Mindezt a félidő utolsó negyedórájában még megtoldották kettővel és mivel nekünk helyzetünk sem igazán akadt, eldőlni látszott a mérkőzés.

Fordulást követően azt érezhették a kilátogatók, hogy talán mocorog valami hazai oldalon is, de az újabb vendég találatok lehűtötték a bizakodás reményteljes érzetét. Hiába lőttünk két kapufát is, illetve kétszer is a gólvonalról tisztáztak a vendégek, gratulálnunk kellett az egyértelműen jobb ellenfélnek.

Sajnos a zárás nem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük, de szomorkodásra nincs ok, hiszen a tabella 6️⃣. helyén végeztünk 👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és Gratulálunk a bajnoki címhez 👏Sok sikert a magasabb osztályban 💪

Hajrá Telek 💙💛

Old Boys: Hazai siker zárásként

Ezüstérmet ért az egész éves remek teljesítmény

Pénteken utolsó fordulójához érkezett az Old Boys csapatunk menetelése. A 19 meccses bajnoki széria 17 győztes meccsel örvendeztetett meg minket. Méltán bíztunk benne, hogy péntek estére fodulva egy kerek 20-assal zárhatjuk a szezont.

A 2021/2022-es idény utolsó jegyzőkönyvébe a következőket körmölték az íródeákok:

Negyedóra elteltével már kettővel mentünk. Gólkirály jelöltünk, Hoffmann József nyitotta meg a „gólcsapot”, majd Tornyai Béla köszönt be. Vendégeink azonban nem adták könnyen a három pontot és mínusz kettőről egyenlítettek.

Ezt követően megráztuk magunkat és gólgyárosaink elől lerendezték a mérkőzést. Kalácska Tamás kétszer talált be, majd Hoffmann József másodjára is mattolt.

Győzelmünkkel második helyen zártunk, amelyhez nagy gratuláció az egész csapatnak.

Vezetőedzőnk, Kulcsár Géza értékelése a mérkőzést követően:

Kissé enervált játékunk ellenére magabiztos győzelemmel zártuk a bajnokságot. Csapatunk ezüstérmes lett a szezonban. Gratulálok a cspatnak.

Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik támogatták a csapatunkat. Az egyesületünknek, azon belül Ács Guszti elnök úrnak. Pergel Zsoltnak, Tálos Györgynek, Ivánnak, Danyi Istvánnak, akik szponzorálták csapatunkat. A kemény magnak, azaz az öregebb szurkolóinknak. Külön köszönet csapatunknál Bencsik István „körte” pályaedzőnek, aki segíti a csapat szakmai munkáját.

Természetesen a teljesség igénye nélkül köszönet mindenkinek. Jó pihenést kívánok, összel folytatjuk.

Hajrá Telek!