Szombat kora délután Maglód csapatát fogadtuk hazai pályán a bajnokság 11. fordulójábanKét hónapnyi veretlen sorozatunk múlt héten Ráckevén ért véget és azzal a nagy kérdéssel futottunk neki a mérkőzésnek, hogy visszatérünk-e a helyes útra?
Az első játékrész elején úgy tűnt, igen, aztán a vendégek távoli bombája elsüllyesztette reményekkel megrakott hajónkat – A szünetig még két alkalommal kapituláltunk – és hiába próbálkoztunk, nagy helyzetek nélkül hoztuk le a találkozót.
Gól nélkül pontot sem sikerült itthon tartanunk, ám jövő héten Alsónémediben ismét adott a lehetőség a javításra
Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Az első húsz percben rendben volt a játékunk. Ebben a periódusban azt gondoltam, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni. Aztán a semmiből kaptunk két elkerülhető gólt, ettől kezdve pedig sajnos szétestünk és nem tudtunk váltani.
A második félidőben aztán a cseréknek köszönhetően felpörögtünk, sikerült is váltanunk, lehetőségekig is eljutottunk, de sajnos nem sikerült komoly helyzeteket kialakítani.
Meg kell tanulnunk ezeket a helyzeteket is kezelnünk és akkor lehetnek komolyabb céljaink. Minden mérkőzésen, annak minden percében úgy kell teljesítenünk, ahogy megbeszéljük és legyakoroljuk. Ez egy csapatjáték, ahol mindenkinek ugyanabba az irányba kell mennie! Azt gondolom, hogy előzetesen egy nyerhető meccset rontottunk el, amelyet csakis MI, SAJÁT MAGUNK tudunk jóvá tenni!”
Maglód csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonra
Mert itt focizni jó
Hajrát Telek!