Kategória: U9

U9: Budafokon fociztunk

Múlt hét szerdán Budafok meghívására a „szomszédba” látogattunk egy edzőmeccs erejéig ⚽️ Párhuzamosan két pályán rúgták tehetségeink a labdát, így mindenki újabb hasznos játékpercekkel gazdagodhatott 💪

💁‍♂️Pályára lépők: Bencze-Holové Benett, Budai Máté, Császári Alex, Farkas Barnabás, Frank Boldizsár, Nagy Máté, Pakai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Szövérfi Zsombor és Szücs Olivér

🗣Az edzőmeccset követően Zsolt Deák vezetőedző értékelt:

„Két pályán, 4×15 percet játszottunk a házigazda Budafok ellen, ahol az első negyedben ismét megilletődötten kezdtünk, amit ellenfelünk könyörtelenül kihasznált, így több gólos előnnyel fordultak a második negyedre.

A szünetet követően azonban sikerült váltanunk és sokkal kiegyenlítettebb lett a játék, mind a két pályán remek megoldásokat és szép gólokat láthattunk. Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, egy nagyon jól és szimpatikusan játszó csapattal találkoztunk.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, várjuk az újabb találkozót 💪👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8, U9: Biatorbágyon edzőmeccseztünk

Szerda délután edzőmeccsre voltunk hivatalosak Biatorbágyra, ahol négy pályán folyamatosan focizhattak tehetségeink ⚽️A mérkőzés remekül szolgálta fejlődésünket és a srácok élesben is bemutathatták az edzésen gyakoroltakat 💪

A 1️⃣9️⃣❗️pályára lépő játékosunk folyamatosan játékban lehetett a házigazdák remek szervezésének köszönhetően, így mindenki kellő mennyiségű játékperccel a lábában térhetett haza ⏱

⚽️Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Császári Alex, Farkas Barnabás, Farkas Dominik, Frank Boldizsár, Kottra Áron, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Pakai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sárdi Máté, Sejben Ádám, Szövérfi Zsombor, Szücs Olivér és Varga Fanni

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó ellenféllel játszottunk, ahol négy pályán mindenki folyamatosan játszott. A hazaiak komoly játékerőt képviseltek, így végig nagyon magas volt a játék tempója. Éppen ezért nehéz volt folyamatosan jól teljesíteni, helyenként hullámzó volt a játékunk, ettől függetlenül voltak nekünk is jó periódusaink.

Gratulálok ellenfelünknek és köszönjük szépen a lehetőséget!

Külön öröm, hogy a hazai szervezésnek köszönhetően minden játékosunk végig a pályán volt, így ez egy nagyon hasznos mérkőzés volt számunkra!”

Ellenfelünknek köszönjük a meghívást és a remek mérkőzést, várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U9: Az igazi szuperhősök halásztelki focimezt viselnek

Szombaton került megrendezésre az idei utolsó Bozsik fesztivál a legkisebb korosztályoknak⚽ Az időjárás nem fogadta kegyeibe a játéknapot, ám a szakadó eső 🌧🌧, valamint a hideg sem szegte kedvüket ifjainknak és végig focizták a délelőttöt⚽💪

Immár bizonyos, az igazi szuperhősök Ti vagytok srácok 🦸‍♂️🦹‍♂️🌧⚽️💪👏

🔵🟡U9: KezdéskéntU9️⃣-es tehetségeink léptek műfűre és a szitáló esőben számtalanul rúgdosták a gólokat👏

✅Pályára lépő játékosaink: Bella-Répássy Noel, Bencze-Holové Benett, Budai Máté, Császári Alex, Farkas Barnabás, Farkas Dominik, Kovács Doma, Kottra Áron, Nagy Máté, Pakai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sárdi Máté, Szövérfi Zsombor és Szücs Olivér

🎖Oklevélben részesült: Kottra Áron, Pakai Bence és Sárdi Máté

🗣A fesztivált követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Szemerkélő, helyenként szitáló esőben került sor az idei utolsó Bozsik Fesztiválra! Éppen ezért le a kalappal a gyerekek előtt, mert az időjárástól függetlenül nagyon lelkesen és ügyesen játszottak az egész torna ideje alatt! Gratulálok mindenkinek a teljesítményéhez, legszivesebben minden játékosnak adtam volna oklevelet a mai napon!”

🔵🟡U7: Edédidőben megszokottak szerint jöttek a legkisebbek, akik szakadó esőben nyomták végig a meccseket️ 🌧🌧🌧 A srácok viszont egy pillanatig sem inogtak meg, fociztak, fociztak és fociztak ⚽👏

✅Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Molnár Milán, Szövérfi Benedikt és Tarpai Olivér

🎖Oklevélben részesült: Molnár Milán és Tarpai Olivér

🗣A fesztivált követően Szűcs Lajos utánpótlás edző értékelt:

„Idei utolsó Bozsik tornánk a kiadós eső és a hűvös idő ellenére is megrendezésre került! Játékosaink a rossz idő ellenére is nagy kedvvel vetették bele magukat a mérkőzésekbe! Természetesen a gólok sem maradtak el!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk! Amellett, hogy nagyon ügyesek voltatok, a rossz idő sem állíthatott meg Titeket 👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Szeptember hónap legjobbjai

Immár hagyomány, hogy utánpótlás korosztályainkban minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅 Így volt ez szeptember hónapban is 💪

👉U6: Stadler Igor🏅💙💛

👉U7: Kiss Barnabás🏅💙💛

👉U8: Budai Máté🏅💙💛

👉U9: Szücs Olivér🏅💙💛

👉U11 „kék”: Spáczay Martin🏅💙💛

👉U11 „zöld”: Odri Bence🏅💙💛

👉U13: Kaló Milán🏅💙💛

👉U15: Nagy Nikolasz🏅💙💛

👉U17: Buzás Bálint🏅💙💛

👉U19: Bíró Zsolt 🏅💙💛

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók 👀

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8: Halásztelki tehetség spliti bronzérme az MTK Budapesttel

Az MTK Budapesttel kötött partneregyesületi megállapodás keretében tehetségeink folyamatosan az élvonalbeli klub látókörében vannak 👀 Minden, klubunknál pallérozódó játékos előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy megmutassa tudását és bizonyítsa azt, helye van az MTK-ban 💪⚽️

Sárdi Máté, U8-as tehetségünk immár hónapok óta rendszeres látogatója az MTK korosztályos edzéseinek amellett, hogy a halásztelki edzéseken is teljes erőbedobással focizik 🔥💪⚽️

Szorgalma és tehetsége révén vendégjátékosként nemrégiben a horvátországi Splitbe utazhatott az MTK Budapesttel egy rangos nemzetközi tornára, ahol bronzéremmel gazdagodhatott 🥉🏆

🗣A tornát követően Schrötter László, az MTK Budapest U8-as vezetőedzője értékelt:

„Sárdi Máté a Halásztelek játékosaként, MTK színekben szerepelt nemzetközi tornán Horvátországban, Splitben. A hat mérkőzés során nem okozott csalódást Máté, végig hősiesen helytállt. A 2×20 perces mérkőzések során egy góllal segítette, a végül harmadik helyig jutó csapatot. „

Gratulálunk Máté, csak így tovább 👏👏👏

Csatlakozz Hozzánk, hogy Te is kipróbáld magad az MTK-nál 💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

📸MTK Budapest

U7, U9: Bozsik fesztiváloztak tehetségeink

Újra Bozsik fesztiválon léphettek pályára legkisebb korosztályaink hétvégén. Szombaton kék-sárgába öltözött focista palántáktól volt hangos a pálya, akik újfent bizonyították, szép jövő előtt állnak⚽💪

🔵🟡U9: Megszokottak szerint délelőtt U9️⃣-es tehetségeink nyitották a fesztivált és fociztak nagyot👏

✅Pályára lépő játékosaink: Bencze-Holové Benett, Császári Alex, Farkas Barnabás, Farkas Dominik, Kovács Doma, Nagy Máté, Nagy Zsombor, Nardai Bence, Pakai Péter, Papp Gergő, Polgár Bence, Sejben Ádám, Szücs Olivér és Varga Fanni

🎖Oklevélben részesült: Bencze-Holové Benett, Farkas Dominik és Polgár Bence

🔵🟡U7: Edédidőben jöttek a legkisebbek és ismét hengereltek⚽️🎯👏

✅Pályára lépő játékosaink: Fodor Bercel, Fodor Botond, Kiss Barnabás, Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🎖Oklevélben részesült: Molnár Milán és Szövérfi Benedikt

🗣A fesztivált követően Deák Zsolt alsó szekcióvezető értékelt:

„Kicsit álmosan kezdték a srácok a tornát, hiányzott belőlük az a lendület, amit az edzéseken megszokhattunk! 2-3 forduló elteltével viszont kezdtek belejönni a játékba és kifejezetten szép megoldásokat láthattunk! Összességében pozitívan zártuk a mai napot, gratulálok minden pályára lépő játékosnak!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok 👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛