A vasárnapi ebédet követően nem csupán a magyar-válogatott, de felnőtt csapatunk is pályára lépett Ráckeve legjobbjai érkeztek
a Sportcentrumunk eső áztatta pályái
helyett ezúttal a taksonyi műfüvesre.

Rögtön a kezdést követően neki is ugrottunk a tabellán előkelő helyet elfoglaló brigádnak és perc sem telt el, máris
volt közte
Előbb Jánvári Kiki talált okosan a kapu jobb oldalába –
, majd Bíró Zsolti zúgatott egy szemkápráztató kapásgólt
–
Erőtől duzzadó, ötletes játékunk fél órát bírt, majd egy figyelemetlenség büntetőt hozott a vendégeknek és máris olvadt az előny –
. Feljöttek a kékben pompázó ráckeveiek és nyomás alá helyezték védelmünket
A félidő vége előtt azonban Bíró Zsolti remek labdaszerzését követő passzból Gáspár Andris nyugtatott meg mindenkit
–
Fordulást követően a vendégek hamar megfogyatkoztak , amit Tamás Dávid büntetett is
–
majd piros kártyák tekintetében egalizáltunk, amikor Bathó Ákos állította meg a kapura startoló centert
Kissé kényelmes játékunk majdnem megbosszulta magát, hiszen perccel a rendes játékidő vége előtt szépített ellenfelünk
–
, majd egy pehelykönnyű síppal befújt büntetővel már lőtávolságon belülre kerültünk
–
A perces hosszabbítás akár meleg is lehetett volna, ám Kovács Attila gondoskodott róla, hogy a szitáló esőben ne forrósodjon a hangulat
–
Gratula Urak
Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen rögtön az elején sikerült két gólos előnyt szereznünk. Aztán az első félidő felénél szétesett egy kicsit a játékunk, de sikerült rendezni a sorokat.
A második félidőben dominálva léptünk fel, hogy lezárjuk a mérkőzést, amit úgy gondolom, hogy sikerült is. De sajnos az élet és a könnyelműségünk, valamint fegyelmezetlenségünk közbe szólt és magunknak tettük nehézzé a mérkőzés végét! Ezen sürgősen javítanunk kell!
Úgy gondolom, hogy győzelmünk megérdemelt, de ezeken a hullámvölgyeken javítani kell! Gratulálok a csapatnak!”
Ellenfelünknek köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!